Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2023. 06. 07.

Ismét egy kicsit többet mutattak az új Skoda csúcsmodellből

Ahogy közeledik a bemutató, apránként mutatnak egyre többet a legnagyobb Skoda következő generációjából.

Ismét egy kicsit többet mutattak az új Skoda csúcsmodellből
A korábbi, sarkköri képek után, ahol álcázva mutatták meg a Kodiaq és a Superb prototípusait, ezúttal a Kodiaq nyers fémlemezekből álló karosszériájáról közöltek képeket. Valószínű, hogy már elkezdték a gyártás előkészítését a Kvasinyban működő üzemben, így összeálltak az első nullszéria-példányok karosszériái – egy ilyen szerepel a fotókon is. Bár sok újdonságot nem árulnak el az autóról a nyers, alapozott lemezek, annyi azért látszik, hogy változik a tetővonal, egyes részletek pedig egyértelműen lágyabb vonalvezetésűek lesznek a második generáción. A modellváltással egy időben a Skoda a gyártást is átszervezi: a Superb előállítását Pozsonyba költöztetik, így Kvasiny már teljes egészében a Kodiaq és a Karoq modellek előállítására koncentrálhat. A tervek szerint csak Kodiaq-ból napi 410 példány készülhet a gyártás teljes felfuttatását követően. [BANNER type="1"] A Kodiaq bemutatója a Superb következő generációjáéval együtt szeptemberre várható.