Cikk2018. 12. 20.
Ismét európai fejlesztő került a Hyundai vezetőségébe
A Hyundai és a Kia egyre inkább válik európaivá, miután számos vezetői posztot már nem koreai tölt be. Most a kutatás-fejlesztési osztály élére neveztek ki egy embert, aki korábban a BMW M részlegénél dolgozott.
Betumeret18 px
Albert Biermann nevéhez köthető a Kia Stinger és az i30 N műszaki finomhangolása, mostantól a kutatás-fejlesztési osztály vezetéséért felel
Egyre közelebb kerül ahhoz a Hyundai és a Kia, hogy európai gyártónak nevezhessük. Persze vélhetően ez teljes egészében sosem fog megtörténni, amíg a menedzsmenthez és a gyártástechnológiához, valamint a minőségbiztosításhoz ragaszkodnak. Ugyanakkor egyre több vezetői posztot töltenek be európai fejlesztők, most épp Albert Biermannt nevezték ki a kutatás-fejlesztési osztály vezetésére. Biermann már évek óta a koreai márkánál tevékenykedik, ám korábban a BMW M részlegénél fejlesztett. A koreai márkánál az utóbbi években az ő nevéhez köthető például a meglepően sportos Stinger, valamint az N sportrészleg első autója, az i30 N is.
[BANNER type="1"]
A BMW-től már korábban is érkezett ember, Thomas Schemera a vezetéstámogató technológiákat, az önvezető rendszereket, valamint a villanyautókat fejlesztő részleg vezetésére nevezték ki. A dizájnrészlegen is történtek változások, Peter Schreyer tanácsadóként lépett tovább, és átadta helyét Luc Donckerwolkénak, aki az utóbbi hónapokban már a formatervező részleget igazgatja.