Cikk2013. 01. 12.

Itt a nagyon más Toyota Auris 4 milliós alapáron

Egyelőre csak öt ajtóval, de hibridként is megérkezett az elődjénél egyértelműen jobb új Toyota Auris. Hamarosan a kombija is jön, és azt is meg lehet majd venni hibridként.


Megkezdődött a második generációs Toyota Auris magyarországi forgalmazása. Ötajtós karosszériával. Benzinesen, dízelként, illetve benzines hibridhajtással. Alapára 4 millió forint. A hibridé 6,6 millió forint. Nyártól kombi is lesz ugyanilyen motorizációval. Az új Toyota Auris sokkal jobb az elődjénél. [BANNER type="1"] Miért állítjuk ezt ilyen határozottan? Egyrészt, mert a a Corolla nevet levető, azt a szedánnak meghagyó első nemzedék minden volt, csak kimondottan jó, izgalmas, bátor és vonzó nem. Átlagos volt. Másrészt, mert bő egy hónapja - a modell nemzetközi menetpróbáján - már volt szerencsénk vezetni az újat. És most - a hazai bevezetés alkalmából - megint. Együtt a "régivel".
Miért, mivel meggyőzőbb az új? Hogy jobban néz-e ki, tetszetősebb-e bent, szubjektív, ki-ki döntse el maga. Amúgy feltétlen karakteresebb, és majdnem Lexus CT 200h. De az tény, hogy jobb vezetni, hiszen (55 mm-rel) alacsonyabb, alacsonyabb a súlypontja, (40 mm-rel) alacsonyabb az üléspozíciója, okosabb a tömegelosztása, s fogyott. 50-70 kilót - utóbbi a hibridre igaz. És még: ügyesebb térkihasználással nőtt a hátsó lábtér, valamint a korábbinál szélesebb nyíláson át pakolható csomagtartó is nagyobb, már 360 literes. A hibridé is, mivel az akkucsomagot átpakolták az ülés alá. Hogy nem igen változott a motorpaletta? Hogy még mindig CVT-zik vagy M/M-zik a Toyota, ha nem (6 fokozatú) manuális a váltó, miközben mások kétkuplungos automatával operálnak? Hogy sehol egy turbó benzines? És? Bevált csapaton ne változtass - tartja a mondás. A másik meg az, hogy a szívó meg az Atkinson-ciklusú benzinessel kooperáló fullhibrid-technikában kevesebb a "romlandó", illetve a kopó-súrlódó alkatrészeknek magasabb a várható élettartama. Ó, és még valami: az előd által is gyűrt erőforrások mind tisztábbak, szerényebb fogyasztásúak - az új Toyota Auris műszaki adatait részletes bemutatóstul ebben a cikkben találja. Az új (és a régi) Aurist tanpályán nyüstöltük. Szlalomoztunk, vészfékeztünk és kikerültünk, nagyon gyorsan köröztünk szárazon, sőt havas műgyantán is, nyilván már nagyságrendekkel lassabban, s csöppet bohóckodva-farolgatva is. Stabilabb, élvezetesebb a második széria. MacPherson az első, motortól függően csatolt lengőkaros vagy kettős keresztlengőkaros a hátsó futómű. A hibrid ESP-je a kormányzásba is beavatkozik - überbiztonságos. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2013-ban nem kevesebb mint 1000 db Aurist szeretne értékesíteni a magyar importőr, ami tisztelendő terv egy akkorka piacon, mint amilyen a miénk. Ennek nagyobb hányada lehet ötajtós, de 400-at kombi karosszériával adna el a Toyota cégeknek, (sajnos nem igen létező) magánvásárlóknak is. A Touring Sports nevű kombi nyáron érkezik - érthető a Toyota kompakt támadása, mert ez a kategória a legnépszerűbb, ennyi. Az ezrek negyedét hibridként veszik és viszik majd, legalábbis ez a prognózis/vágy. Mennyiért? Alapból 4 millióért, amiért szériában is egész gazdag felszereltség (egyebek mellett menetstabilizáló, 7 légzsák, LED-es nappali fény, CD-s, MP3-as hifi USB- és AUX-csatlakozóval, fedélzeti számítógép, utasoldalon is állítható magasságú ülés, automata - egyzónás - klíma) és 1.33-as benzinmotor jár. Alábbi táblázatunkban látható az ellátmány/motor/váltó mátrix, tessék mazsolázni még azzal a megjegyzéssel, hogy az Active szint már tolatókamerás, s kábé minden van, mi szem-szájnak ingere, még szép.
Toyota Auris 2013 - árak (Ft)
1.33 Dual VVT-i 1.6 Valvematic 1.4 D-4D 2.0 D-4D Hybrid
Start 3 990 000
Live 4 440 000 4 690 000 4 895 000
Live Eco 4 515 000 4 995 000
Active 4 840 000 5 090 000
(5 540 000*)
5 295 000
(5 515 000**)
5 825 000 6 590 000
Active Eco 4 915 000 5 315 000
Style 5 440 000
(5 890 000*)
5 565 000 6 175 000
Lounge 5 790 000
(6 240 000)*
5 925 000
(6 145 000)**
6 525 000 7 340 000

  1. * CVT automata váltó
  2. ** M/M (MultiMode) automata váltó


Kiegészítésként még annyit, hogy ugyancsak a kompakt méretosztályba, de a szabadidő-autók táborába jön az új RAV4, tavasszal, mint a Verso egyterű is. "Sűrűn fogunk mostanában találkozni, sok ászunk van még" - mondta a Toyota illetékese. Az Auris ász lesz? Kiderül, a potenciál megvan benne.