Nem csak egy sima SUV-kupé
Miután a C-szegmensben, tehát a kompaktok között többfrontos „támadást” indított, most felfelé terjeszkedik a Renault. Mit is jelent ez magyarul? Itt kellene elsütnöm azt a közhelyes mondókát, hogy egyetlen gyártó sem vállalhatja azt a „szégyent”, hogy nincs SUV-kupé a palettáján, de hát a Renault már jóval korábban megcsinálta a leckét. Az Arkanával mondhatni az átlagos vásárlók számára kedvezett, hiszen a kupés hátsójú szabadidő-autók leginkább a prémium szegmensben terjedtek el. Ám a Renault elhozta ezt a jelenséget az elérhetőbb árkategóriába. Aztán jött az Austral, szintén a C-szegmenseb pozicionálva, ám most felfelé is tesz egy lépést a francia márka, hiszen a Rafale már a D-szegmensben vadászik vásárlókra.
Ügyesen lovagolja meg a Renault a divathullámokat
Nem is titkolják, hogy státuszszimbólumnak, egy új zászlóshajónak szánják. Nevét pedig egy repülőgépről kölcsönözte, franciából tükörfordítva széllökést, szélrohamot jelent. Az a bizonyos repülő pedig a Caudron-Renault Rafale, amely 1934-ben az akkor rekordot jelentő 445 km/h sebességgel szelte az eget. Aki nagyon akar beleláthat néhány repülős motívumot a formavilágba, ám a Giles Vidal megálmodta új formanyelv már felbukkant a friss Clión. A Rafale tehát a második a sorban. Ebből persze semmi hátránya nem származik, igazán játékos a formaterve: az élek, a fény-árnyék vonalak, mind-mind megragadják az ember tekintetét és nem eresztik.
[BANNER type="1"]
Victor Vasarely is elismerően csettintene
A folyóírás mindig eleganciát sugall
Ez a formai játékosság már az autó orrán elkezdődik. A „negatív dőlésű” hűtőmaszk rácsozása apró Renault emblémákból áll, mögötte pedig kék (vagy felszereltségtől függően szürke) betét dereng fel. Ez a megoldás egyébként Vásárhelyi Győző, vagy ismertebb nevén Victor Vasarely, az op-art nagymestere előtti tisztelgés, és az ő munkássága adott ihletet a látványos részlet megvalósításához. Az autó oldalán is folytatódnak a különleges ívek, amelyek napfényben talán még jobban kiemelik majd a tömegből az új SUV-ot. Na meg, a méretei is, hiszen 4,71 méter hosszú és 1,86 méter széles, magassága pedig 1,61 méter. A tengelytávolsága 2,74 méter, tetővonala pedig tényleg kupésan lejt, míg a hátsó szélvédő 17 fokban dől, és állítólag szükségtelenné teszi a hátsó ablaktörlőt. Hogy ez mennyire valid állítás, azt majd meglátjuk egy menetpróba, vagy teszt alkalmával.
Két új szín is érkezett, egy fehér, illetve az Alpine kék
Hátul az eleganciát hivatott növelni a folyóírással felvitt típusnév az új embléma alatt. Utóbbi persze már a Mégane E-TECH modelleken is ott díszelgett, ám a Vasarely sztori befejezéséhez muszáj volt újra felemlegetnem. Ugyanis Victor fia, Yvaral Vasarely tervezte a Renault 1972-es logóját, márpedig az alapján rajzolták a jelenlegit. A kör bezárult tehát, én is befejezem a dizájnról alkotott gondolatmenetemet azzal, hogy a hátsó lámpák sem hoznak szégyent a formatervezőkre. Ja, és az Espace-hoz képest 4 centiméterrel kiszélesített nyomtávok végére felszerelt, 20 colos könnyűfém felnik sem szerények.
[BANNER type="2"]
A multimédiás rendszer kezelése intuitív
A hátsó kartámasz többfunkciós, USB-bemeneteket is rejt
Bent is tartogat még érdekes megoldásokat a Rafale. A legfontosabb talán a Google alapú infotainment rendszer, ami tényleg olyan, mintha egy okostelefon menüjében böngésznénk. Ebből adódóan a legtöbb felhasználó ösztönösen, szinte azonnal úgy tudja majd használni, mintha évek óta csak ezen pötyögne. Az érintőképernyő egyébként 12 colos, a digitális műszeregység 12,3 colos, a szélvédőre vetített HUD pedig 9,3 colos.
Kivilágítható felirat az üléstámlában
Az előszériás autókat még óvatosan tapiztuk, de tényleg ügyeltek a tervezők, hogy igényes anyagokat használjanak az utastérben. Az egyik legjobb ezek közül a parafa burkolatú díszbetét. Ugyancsak ötletes a világító Alpine embléma a csúcsváltozatok üléseiben, vagy a még hasznosabb hátsó kartámasz, amelynek pohártartóiból telefon, vagy táblagép tartó alakítható ki. Ám, itt még nincs vége az okos megoldásoknak, hiszen a panorámatető elsötétíthető. De nem ám csak a ki és bekapcsolás a két véglet, ugyanis 9 szegmensre osztották, így igény szerint elsötétíthető csak az első utasok feletti terület, vagy épp csak a hátsó utasok feletti. Összesen 4 elrendezés alakítható tehát ki, működési mechanizmusa pedig nagyon látványos.
[BANNER type="3"]
9 szegmensre osztották a panorámatetőt, gombnyomásra elsötítéthetők bizonyos részei, vagy az egész
Végül a hajtásláncokról is ejtve néhány szót, nagyon fontos megjegyezni, hogy kizárólag hibridként vihető majd haza a Rafale. Az egyik a háromhengeres 1,2 literes benzinmotorra épülő hibrid, ami már az Australban is szolgál 200 lóerővel. Később azonban érkezik egy új fejlesztésű konnektoros hibrid is 300 pacival. Mindkét hajtáslánc megkapja a frissített összkerék-kormányzási rendszert, emellett 32 vezetősegéd gondoskodik még a megfelelő biztonságról és kényelemről. Viszont az utakon csak jövőre találkozhatunk a Renault új SUV-kupéjával, és a további részletekre, például az árára is várnunk kell még.
A hátsó légterelő sem piskóta
Csak jövőre érkezik a márkakereskedésekbe