A Civic szedán Kanadában készül majd, a ferdehátú változatot pedig az USA-ban gyártják, Indiana államban. A típus történetében először
Először tavaly novemberben mutatta meg a Honda, hogyan is képzeli a Civic 11. generációját. Igaz, a
közelebb már nem is lehetett volna a szériaváltozathoz. Most, hogy a japánok kanadai gyárában már folynak a sorozatgyártás előkészületei, megmutatták az első képet is a hamarosan debütáló Civicről. A hivatalos bemutatóra április 28-ig kell várni, illetve nálunk 29-én hajnalig, hiszen az időeltolódás miatt nálunk még éjszaka lesz, amikor részletesen megmutatják az újdonságot.
[BANNER type="1"]
Túl sokat még nem árultak el az autóról. Hangsúlyozták, hogy emberközpontú filozófia szerint tervezték és állítólag ez lesz a valaha készült legfejlettebb Civic, nem mellesleg a legnagyobb vezetési élményt nyújtó is. Emellett nagy figyelmet fordítottak arra is, hogy minimalizálják a mechanikus alkatrészek számára szükséges helyet, az utasteret pedig sportosra szabták, bár még erről sincs kép. Sebaj, hamarosan minden kiderül!
A prototípus már megmutatta, milyen hátsóra számíthatunk