Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2025. 07. 30.

Ebben az európai városban szinte megszűntek a súlyos közlekedési balesetek!

A folyamatos erőfeszítések ellenére még mindig rengetegen vesztik életüket közlekedési balesetben Európa útjain. Egy skandináv városban viszont 12 hónapja nem történt erre példa. Mutatjuk, milyen intézkedések vezettek ide!

Ebben az európai városban szinte megszűntek a súlyos közlekedési balesetek!
Észak-Európában, Skandináviában egészen más a közlekedési morál, mint a kontinens más pontjain. Emellett a járműpark is sokkal fiatalabb, vagyis a különböző vezetéstámogatók is nagyobb eséllyel segítik a sofőröket. Ugyanakkor mindez önmagában kevés lenne ahhoz, hogy több mint egy éven keresztül ne történjen fatális kimenetelű közlekedési baleset egy fővárosban. Finnország szívében, Helsinkiben viszont pontosan ez történt - írta meg a helyi YLE portál. A portál beszámolója szerint a hatóságok nem eszközöltek radikális változtatásokat, csupán apróbb, ám annál fontosabb intézkedéseket vezettek be. Az egyik ilyen, hogy az oktatási intézmények környezetében 30 km/órára csökkentették a megengedett legnagyobb sebességet. Emellett jelentős hangsúlyt fektettek a gyalogos és kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, valamint számos traffipaxot telepítettek. Emellett a közlekedési lámpák száma is megszaporodott a városban. Nem elhanyagolható tényező a kiváló tömegközlekedés sem, amelyet világszerte a legjobbak közé rangsorolnak. Bár halálos kimenetelű balesetből egy sem történt az elmúlt esztendőben, személyi sérülésesből 277-et jelentettek. Viszonyításképpen az 1980-as években éves szinten több mint 1000 ilyen incidens történt. Ezzel szemben a magyar fővárosban egyelőre csak egy távoli álomnak tűnhet Helsinki mérföldköve. Csak idén június végéig 1319 személyi sérüléssel járó incidens történt Budapesten - ebből 10 volt végzetes kimenetelű. Itthon továbbra is a fő problémát az elsőbbségadás elmulasztása, a gyorshajtás, illetve a kanyarodás okozza.