Ez a 7 milliomodik autó, amely elhagyta a BYD gyártósorát. Egy Denza N7
Habár BYD jubileumról beszélünk, valójában a cégcsoport Denza almárkájának logója alatt gurult le a hétmilliomodik autójuk. A jármű március 25-én készült el a kínai Csinan városában található üzemben. A márka az utóbbi években alaposan felpörgette a járműgyártást, hiszen még 2021 májusában ünnepelték az egymilliomodik zöld (tisztán elektromos és plug-in hibrid) autó elkészültét, alig 18 hónappal később pedig a 3 milliomodiknál jártak, ez után pedig háromnegyed évet sem kellett várni és az 5 milliós számot is elérték.
[BANNER type="1"]
Valószínűleg a 8 milliomodikra sem kell majd sokat várni, ráadásul hamarosan még nagyobb kapacitással tud majd működni a BYD, ugyanis a közeljövőben gyárat nyitnak Thaiföldön, Brazíliában, Üzbegisztánban és Magyarországon
Pusztán a 2023-as évet nézve is szép sikereket könyvelhetett el a BYD, hiszen csak Kínán kívül 240 ezernél is több autót értékesítettek, ez pedig 337 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Persze ebben az is szerepet játszott, hogy tavaly rengeteg országba érkezett meg a márka - köztük hazánkba is - így már 64 országban érhetők el a különböző modellek (és almárkák). Idén pedig még biztosan lesz egy nagy dobásuk, hiszen a 2024-es németországi labdarúgó-Európa-bajnokság kiemelt támogatóiként fognak feltűnni a tornán.