Már hazánkban is előrendelhető a Suzuki Across, egyetlen - GLX - ellátmánnyal, 18,5 millió forintos (kedvezményes) árral
Ideje másként gondolni a Suzukira - ha meglátjuk az Across árát, akkor mindenképp. Igaz, a Suzuki kellően titkolja is, weboldalán nem látható, fel kellett hívnom hozzá egy márkakereskedést, hogy megtudjam, 19,5 millió. Majd gyorsan hozzátették: hűségprogrammal csak 18,5, flottakedvezménnyel még egy kicsivel "olcsóbb". A 18,5 milliós ár persze nem újdonság, már múlt héten fény derült rá. De mit tudhat ez az autó, hogy ennyibe kerül? Mindent - is! Első ízben kaphatjuk kezünket a fejükhöz és kiálthatnak fel: de, hiszen ez egy Toyota! A felismerés pedig nem véletlen a márkák közötti együttműködés nálunk első kézzel fogható termékéről van szó, méghozzá úgy, hogy a Suzuki nem csupán a tavaly előtt, a Párizsi Autószalonon debütált, majd tavaly év elején piacra érkezett aktuális RAV4-est kapta meg, hanem rögtön annak - hazánkban még nem is forgalmazott - plug-in hybrid verzióját.
[BANNER type="1"]
Tisztességes utas- és a csomagteret, 19 centis hasmagasságot kapunk
A Suzuki emblémás RAV4 persze nem csak nevével különbözik, arcával is. Na persze a szemfülesek kiszúrhatják, a 3,5 centivel "nyújtott" verzió valójában szintén egy - nem európai - RAV4, de ez igazából mindegy is, a honi vevők számára a legfontosabb, hogy sem ilyen drága,
sem ilyen nívós Suzuki nem volt még a piacon.
Kereken 10 évvel ezelőttről felderenghet a Kizashi, ám az lényegében fele ennyibe került, igaz, fele ennyire sem volt komoly autó. Persze abban is volt már összkerékhajtás, de még CVT automata váltó is, itt azért mást kapunk, nem kevéssel fejlettebb a hajtáslánc. Az ugyanis "szögre" egyezik a RAV4-esével, pontosabban annak PHEV verziójával.
Csakis e-four, a hátsó kerekeket mechanikus kapcsolat nélkül, csupán villanymotorral kapható összkerékhajtással és 19 colos, polírozott alumínium felnikkel kapjuk
A kettős, közvetlen- és szívócső-befecskendezéses, 2,5 literes, természetesen Atkinson ciklusú benzinmotor 185 lóerőt mozgósít 227 Nm nyomaték mellett, de ehhez még társul egy 182 lóerős, 270 Nm nyomatékot adó első és egy 54 lóerős (121 Nm) hátsó villanymotor is. Kitalálható, csupán elektromos üzemben is elég sokra képes az Across, úgy is megfuthatja az autópályás (akár 135 km/órás) tempót, s a akár 75 kilométert is megtehet. Na persze ez nem meglepő, ha megtudjuk, akkumulátora 18,1 kWh kapacitású, alig kisebb, mint egy első generációs Volkswagen e-up!-é.
A rendszerteljesítmény 306 lóerő, amivel a 0-100-as sprint mindössze 6 másodperc, a kalkulált WLTP fogyasztás pedig kereken 1 l/100 km.
Gyakorlatilag a RAV4 műszerfalát kapjuk, Suzuki (emblémás) és nem mellesleg fűthető bőrkormánnyal
Az Across egyelőre egyetlen - GLX - ellátmánnyal kapható. Sok más mellett a 19 colos, polírozott alumínium felniszett, az okoskulcs és a csomagtérajtó láblendítéssel is indítható elektromos mozgatása, de még az automata reflektoros LED fényszóró, a félbőr kárpitozás és az elektromos első ülésmozgatás sem hiányzik. A csomagban benne van az első-hátsó ülésfűtés és még a kormánykerék fűtése is, ahogyan a távolságtartós tempomat, a holttérfigyelő és az aktív sávtartó, valamint az első-hátsó parkolóradar és a tolatókamera is.
[BANNER type="2"]
A jól megszokott RAV4 belsőt az Across GLX szintetikus félbőr kárpitozással adja
Gyakorlatilag mindent megkapunk hozzá, egyedül a karosszéria színe választható. Ellátmányához és hajtásláncához, 75 kilométeres emissziómentes hatótávjához mérten az Across egyáltalán nem drága, csak Suzukiként szokatlan az ára. Sikerét nagyban fogja befolyásolni, hogy marad-e rajta a zöld rendszám, ugyanis pletykaszinten már hallani, hogy az lekerül a plug-in hybrid modellekről a jövő évben, ám erről pontos információ egyelőre ugyanúgy nincs, ahogyan az Across ügyfélautók érkezési idejét sem tudni egyelőre. Állítólag már úton, hajón van az első szállítmány, ugyanis a Swifhez és a haszonjárműként tovább élő Jimnyhez hasonlóan az Acrosst is Japán gyártásból kapjuk.
Alapáron jár a hálózati töltő, a 18 kWh-s lítium-ion akkumulátort konnektorról is simán feltölthetjük egy éjszaka alatt