Egy biztonságos autó kevés, fontos az egyén felelőssége is a közlekedési morál javításához
Nagyszerű, hogy elkészült egy felmérés arról, hogy mik a problémák a hazai közlekedési morállal. De mi lehet a megoldás, hogy mindenki biztonságban érezze magát az utakon, függetlenül attól, gyalog, motorral, kerékpárral vagy autóval közlekedik? Szerencsére a Magyar Suzuki tovább ment a kutatásnál, és a megoldást is igyekeznek megmutatni az "Együtt az utakon" kampánnyal.
A Magyar Suzuki és az Ipsos kutatásából kiderült többek között az is, hogy az átlagosnál jobb sofőrnek tartjuk magunkat
A kutatásból kiderült, hogy közlekedési stresszhelyzetben még a legnyugodtabbak is frusztráltak, figyelmetlenek lesznek, vagy félelmet éreznek. Ilyenkor szitkozódnak, dudálnak, szándékosan lerövidítik a követési távolságot, jobbról előznek, de akár ki is pattannak az autóból egy heves szócsatára. Pedig némi udvariassággal, kedvességgel, türelemmel és előzékenységgel a megkérdezettek nagy része komfortosabban élne meg egyes közlekedési szituációkat. Rusznák András igazságügyi közlekedési szakértő szerint sokszor némi odafigyeléssel vagy éppen előzékenységgel az alapkonfliktus is elkerülhető lenne. Szerinte az hiányzik a legjobban, hogy a sofőrök minden szituációban képesek legyenek felmérni az összes rájuk leselkedő veszélyforrást, illetve átlássák azok létrejöttének következményeit.
[BANNER type="1"]
A megoldás egyik kulcsa: az udvariasság
Csörgő László vezetéstechnikai tréner úgy gondolja, az a legfontosabb, hogy nézzünk magunkba, hogy a közlekedés során mindent megteszünk-e, amit a másiktól elvárunk, ahelyett, hogy azt néznénk, a másik hogyan viselkedik. „
A közlekedésben három fontos viselkedésfaktor van: türelem, megértés és idő. Hagyjunk időt magunknak a közlekedésre és értsük meg a többieket” – vélekedik Csörgő László.
A türelem szintén nagyon fontos
Végül a Magyar Suzuki megalkotta azt a
14 pontot, amelyek kiegészíthetnék a KRESZ-t. Ezek inkább az emberi érzelmekre hatnak, alkalmazásuk közben pedig tekintettel lehetünk a közlekedés többi résztvevőjére is – mondta róla Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki kommunikációs vezetője.
[BANNER type="2"]
Véleményvezéreket is bevont az ötletelésbe a Magyar Suzuki
Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus is reagált a 14 pontra. Elmondása szerint, a határozottság nem zárja ki, hogy egy közlekedési szituációban egyúttal előzékenyek is legyünk. „
Érdemes határozottnak, de ugyanabban a szituációban előzékenynek is lenni. Ezt a kombinációt sokan kedvelik a fogadó oldalon, és rendszeresen találkozom azzal, hogy a másik vezető perceken belül tovább is adja másnak a pozitív impulzust” – fogalmazott a közlekedéspszichológus.
Remélhetőleg a 14 pont elolvasása után mindenki megpróbál kicsit türelmesebben, udvariasabban közlekedni