Cikk2016. 10. 22.

Itthon az új Opel Mokka X

Hazánkba is megérkezett az alapos ráncfelvarrást megélt Opel Mokka, amely pályafutását kibővített típusjelzéssel, Mokka X néven folytatja.

A Mokka X magyarországi menetpróbájának útvonala a főváros felől a Balaton-felvidéki Liszkay borkúriához vezetett, amely „nincs rajta a térképen”. A navigáció számára legfeljebb GPS-koordináták alapján megadható úti célhoz navigálást azonban az OnStar rendszerre hagytuk. Pontosabban az általunk egyébként sem ismert koordináták kinyomozása és bepötyögése helyett csupán egyetlen gombnyomással felhívtuk az OnStar ügyfélszolgálatot és rábíztuk magunkat a vonal végén jelentkező hölgyre. Rövid keresgélés után ő megtalálta az odajutáshoz szükséges információt és azt elküldte autónk navigációs rendszerének, így nekünk csak a Start feliratra kellett ráböknünk az érintőképernyőn és követni a rendszer diktálta útvonalat. Mint később kiderült, nehezebb dolgunk akadt volna, ha épp minden magyarul beszélő munkatárs foglalt az OnStar ügyfélszolgálatán. A próba remekül sikerült, a navigációval a legrövidebb úton jutottunk úti célunkhoz, ami esetünkben földutat jelentett. Nem volt nehéz a terep, a korábbi napok esős időjárása ellenére személyautóval is könnyen teljesíthető szakasz várt ránk, így a Mokkának tényleg meg sem kottyant az odajutás. Célba érkezésünk után viszont komolyabb kihívást jelentő vidéket is mutatott házigazdánk, ahol néhány nappal érkezésünk előtt még mély sár várt az arra járókra. Ám az összkerékhajtással nem is kapható vetélytársaival szemben a Mokka X nem csupán látványában mokány. Kétségtelen, hogy a Mokka X alja is le-leért a mély csapásban járva, ám ennek és a sár ellenére vígan teljesítette a megmérettetést a kis Opel SUV, pedig ez már nem olyan útszakasz volt, ahol bármilyen személyautó elboldogul. Később a sziklás emelkedőn is jól boldogult a Mokka X. Így elmondható, hogy ez a típus azon kevesek egyike a kategóriában, amellyel valóban bátran letérhetünk a kiépített utakról, mert – az összkerékhajtású modell, az általunk próbált legerősebb, nyomatékos dízelmotorral – műszakilag is alkalmas némi terepezésre. [BANNER type="1"] Persze a földútig vezető enyhén kanyargós országúton is helytállt a Mokka X, akárcsak autópályán, bár érezhetően ez utóbbi bizonyult az élvezetes autózáshoz legkevésbé neki való helyszínnek. Holott – német származású típushoz hűen – a hajtáslánc szempontjából az autót kétségtelenül felkészítették a tartós nagysebességű haladáshoz. Hiszen például hatodik fokozatban autópálya-tempónál is kellemesen alacsony a szentgotthárdi 136 lóerős CDTI dízelmotor fordulata. Ráadásul ez az erőforrás már 2000-es fordulattól jól húz, így visszakapcsolás nélkül is gond nélkül kivitelezhető egy-egy előzés, összességében magabiztosan mozog a Mokka X autópályán. A tempós utazás inkább a felerősödő gördülési és egyéb menetzajok miatt nem annyira kellemes, mint az országúti andalgás. Autópályán előny a hosszú fokozatokat adó manuális váltó, míg lassú tempónál ez olykor hátrány lehet. Hiszen kereszteződéshez érve, egy-egy alacsony sebességű kanyarodás nem feltétlenül intézhető gondtalanul második fokozatban, mert az alapjárat-közeli fordulatszámnak lefulladás lehet a vége. Még jó, hogy az ügyes stop-start rendszer ilyenkor beavatkozik és a kuplungpedál benyomására rutinosan újraindítja a motort, így egyes fokozatban mehetünk is tovább, mintha misem történt volna. Egyébként könnyen és pontosan kapcsolhatók a fokozatok, csupán kissé hosszú úton mozog a váltókar. Az itthon próbált példányok többsége ugyan német rendszámot viselt, ám az új, elődjéhez képest jelentősen módosult Opel Mokka X már itthon is elérhető. Legolcsóbban a kínálat egyetlen turbófeltöltő nélküli motorjával, az 1,6 literes, 115 lóerős benzinessel hajtott alapváltozat vihető haza, a csak ezzel létező Selection felszereltséggel 5,09 millió forintért. A középső Enjoy felszereltséggel 400 ezer forinttal drágább ez a motor, Innovation csúcskivitelben pedig egyedül ez nem választható. Az összes többi modell Enjoy vagy Innovation felszereltséggel rendelhető. Dízelmotort legkevesebb 6,48 millió forintért kaphat a Mokka, összkerékhajtást pedig 6,19 millió forinttól, az 1,4 literes, turbós benzinmotorral párosítva. Utóbbi automatával 400 ezer forinttal drágább, a gázüzemű Mokka ára pedig 6,17 millió forinttól indul. Mindezek számos extrával egészíthetők ki, tételesen vagy csomagban, kivéve a Selection alapváltozatot, amihez alig rendelhető néhány plusz kiegészítő. A bevezetéshez kapcsolódó akció keretében pedig most minden Mokka X 300 ezer forintos kedvezménnyel vihető haza.