Cikk2012. 10. 16.

Januárban és májusban is nőni fog az autógáz jövedéki adója

Fölényes többséggel került elfogadásra a dohány- mellett az alkoholos termékek és az LPG jövedéki adóját emelő indítvány.

Vége lehet az LPG-s olcsó autózásnak - írtuk június közepén a most elfogadásra került indítvány kapcsán. Bár az LPG, azaz az autógáz jövedéki adóját két lépcsőben, január 1-től és május 1-től, 50-50 százalékkal emelő törvénymódosítás igen jelentős fölénnyel, 236 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 74 tartózkodás mellett elfogadásra került, gázzal autózni a jövőben sem lesz rossz döntés.
A gázüzem ugyanis egyrészt a benzinesnél, s főként a gázolajosnál szerényebb környezeti terheléssel jár - érthetetlen is, hogy miért fékezik terjedését az adóemeléssel, de továbbra is a legolcsóbb hajtóanyag lesz. Bár a bruttó, végfelhasználói árban akár literenként 40-50 forintos áremelkedést is hozhat a jövedéki adó kétszeri emelése, az LPG ára - a jelenlegi, a benzin emelkedését csak lassan követő, 245 forintos átlagárral kalkulálva - még mindig 300 forint alatt maradhat. Így néhány esetben továbbra is az LPG lesz a legolcsóbban használható, széleskörűen elérhető üzemanyag, bár választása már messze nem fog akkora előnnyel járni, mint most, azaz az átalakítási költségek megtérülési ideje is növekedni fog, sőt, bizonyos felhasználási mód mellett a gázrendszer kiépítése nem lesz már megtérülő beruházás.

Eddig ugyanis autógázzal - legjobb esetben - csaknem a benzines üzem költségének feléből lehetett autózni, májustól azonban magasabb szinttel kell számolni. Hosszú utazások alkalmával a jövőben is akár 70 százalékkal olcsóbban lehet majd autózni autógázzal, mint benzinnel, ám városi, rövid utakon el fog veszni a gázautózás árelőnye, ugyanis induláskor minden gázautó benzinnel jár, utána pedig jellemzően 10, de akár 20-30 százalékkal is többet fogyaszt. Így az autógázra átálltak hiába költöttek arra, hogy autójuk szerényebb emissziójú legyen, az adóemelés után már nem fognak olcsóbban autózni, mint benzinnel. Mivel lehet majd olcsón autózni? Rákkeltő részecskéket kipufogó dízel autóval. [BANNER type="1"]

Továbbá az autósok számára még jelentősebb előnnyel az országban jelenleg mindössze 3 töltőállomáson elérhető CNG marad a legolcsóbb hajtóanyag, aki a győri, szegedi, vagy budapesti (kőbányai úti) töltőállomáshoz tud járni, az a benzineshez mérten továbbra is félár alatt autózhat, ezen hajtóanyag esetében viszont jelentősebb átalakítási költségekkel, s a ritka kúthálózat miatt rövidebb pórázzal kell számolni, magyarán az olcsó és kényelmes, nem utolsó sorban tiszta autózás hajtóanyagaként a jövedéki adó emelése után is az LPG-t nevezhetjük meg.