Jó-e nekünk a hosszú olajcsere-periódus?
Általánosságban pozitívumként emlegetett a hosszú szervizperiódus, de vajon tényleg jó a ritka olajcsere az autónak, a motornak és nekünk?
Extrém esetben ilyen csúnya olajsár lehet a végeredménye a hosszú olajcsere-periódusnak. Azért a gyári érték betartása és az előírt olaj mellett még nem kell ilyenre számítani, de ha a 30 ezer helyett 35 ezer kilométert megyünk, ha az 1 év/30 000 km helyett 2 év/30 000 km után cseréltetünk, járhatunk így
A válasz pedig az, hogy akár lehet jó az autósnak is, de alapvetően ebből is az autógyártók profitálnak a legtöbbet. Az óvatlan autós pedig akár pórul is járhat. Fontos ugyanis tudni azt, hogy a jellemzően nagy betűkkel hirdetett kilométerérték az ideális felhasználás esetére vonatkozik, arra, amikor a motor hosszú távon az olaj számára ideális, csekély terhelést jelentő üzemben dolgozik. Egyenletes fordulatszámon, megállások nélkül. Minél inkább eltérünk ettől, annál inkább nem igaz a hangoztatott mesésen hosszú periódus. Úgy lehet ez valós, ahogyan a gyári üzemanyag-fogyasztási adat. Nem kizárt, hogy lehet produkálni akár egy középkategóriás autóval is 3,9-es fogyasztást, ha a gyártó ezt állítja, de valahogy az életben inkább az 5 liter lesz a reális. Hasonlóan lehet egy olaj élettartama 30 ezer kilométer. Ideális körülmények között elegendő lehet ilyen „sűrűséggel”, illetve „ritkasággal” cserélni a kenőanyagot, ám az élet ennek sokszor ellentmond.
Számos autó figyeli már szenzorral az olaj minőségét, hinni kell neki
Ma már számos autó használatfüggően írja az olajcsere idejét, s bizony nem kell meglepődni, ha a „változó, akár 30 ezer kilométeres” ciklusból városi üzemben 12-15 ezer kilométeres lesz. Ez teljesen reális, a városi üzem könnyedén ad kétszeres, sőt, többszörös terhelést az olaj számára is, meg persze a kuplungnak, a fékeknek, a váltónak és gyakorlatilag az autó összes alkatrészének, mint az országúti vagy autópályás egyenletes haladás.
„Szóval öröm látni a 'ritka' olajcserét, spórolásnak tűnik, de valójában jóval szerényebb költség a gyakoribb olajcsere, mint az idő előtti motorkárosodás miatti motorfelújítás” - véli a Szakál-Met-Al Kft. szakértője. Idézhetnénk a régi igazságot, a motorolaj a legolcsóbb alkatrész, a legolcsóbb motoralkatrész. Az olajcégek szakértői még kevés évenkénti kilométer megtétele mellett is legalább évenkénti (!) olajcserét javasolnak. Az olaj ugyanis öregszik, tehát nemcsak a megtett kilométerek számára, hanem az olajhasználat időtartamára is figyelni kellene!
Nem ideális körülmények között a gyárinál sűrűbb csere ajánlott. Itthon szinte mindenki nem ideális körülmények között, rövidebb távokon hajtja autóját, ajánlott tehát a gyári előírás - szigorúbb - felülírása
Az olaj ellensége a hidegindítás, a dugóban araszolás, az intenzívebb, sportosabb használat, de a hőmérséklet-ingadozás, illetve a szélsőséges hőmérséklet sem tesz jót neki. Kemény tél után ezért is lehet ajánlott a csere, de ugyanígy ajánlott akkor is, ha a motor egy kisebb hősokkot kapott akár egy hűtő- vagy egy termosztáthiba miatt. Egy hűtő tönkremeneteléből adódó túlmelegedés esetén károsodik az alapolaj molekuláris szerkezete és az adalékok is. Ezt pedig végül szeretett autónk motorja sínyli meg. Nem lehet elégszer elmondani, hogy az olajnak a kenőfunkciója mellett más kulcsfontosságú feladatokért is felelnie kell, mint például a motor tisztántartása, de az olajnak bizony van tömítő funkciója, hűtő funkciója, és a motor belső korrózióvédelme is rá hárul.
Indításkor a motor tengelyei és csapágyai kenés nélkül, vagy minimális kenéssel forognak és kopnak. Minél frissebb az olaj, annál hamarabb ér fel a leginkább veszélyeztetett vezérműtengelyig, annál hamarabb kezd kenni
A fenti képen láthatjuk az olaj útját a motoron belül. Miután leállítottuk az autót, az olaj az olajteknőbe folyik vissza. Indítás esetén az olajnak mihamarabb el kell jutnia a vezérműtengelyig, ahol a legtovább beszélhetünk fém-fém érintkezésről. Utóbbi adhéziós (súrlódó felületek közötti) kopáshoz vezethet, ha nem alakul ki kellő gyorsasággal a megfelelő olajfilm. [BANNER type="1"] Az elöregedett olaj persze nem csak a hidegindításkor, hanem a kevesebb terhelést jelentő üzem során sem tudja jól ellátni feladatát. Mindezek mellett még nem beszéltünk a „kelet-európai” üzemanyagok minőségéről, amely a motorolajban található számos adalékfajta közül az úgynevezett detergens, vagyis tisztítómolekulákat teszi igazán próbára különösen a magas kéntartalmú üzemanyagok esetén. Itt kell megemlíteni, hogy a motorolajok adalékai is tartalmaznak kéntartalmú vegyületeket. A kén a motor agresszív körülményei között kénes savvá válik. Ez a sav mind a motorolaj tisztítómolekuláit (a detergens molekulákat) pusztítja, mind pedig a motoralkatrészeket oxidálja. A motorolaj tisztítómolekulái így sokkal hamarabb fognak kimerülni, aminek következtében a motorolaj nem lesz képes megvédeni a motort a keletkező szennyeződésektől, például a koromtól. Nagy tehát annak a veszélye, hogy miközben mi vígan araszolunk a dugóban abban a tudatban, hogy a 30 ezer kilométeres csereperiódus miatt még ráérünk olajat cserélni, addig a motorban keringő kenőanyag már elöregedett, így funkcióit régóta rosszul, vagy egyáltalán nem látja el.
A nem megfelelő olaj nem csak a főtengelyt, teljes csapágyázását is megviseli, idő előtt elkoptatja. Könnyű belátni, hogy a kenőanyagon és annak szűrőjén nem érdemes spórolni, filléres tételek a motorfelújításhoz képest
Új motornál ez persze nem biztos, hogy fel fog tűnni, egy új autó „sokat kibír”. Fiatalon az ember is tud akár bemelegítés nélkül is sprinteket futni, ám ez 40 éves korára szinte biztosan megbosszulja magát ízületi fájdalmak formájában. Ez a hasonlat autóra is vetíthető. Az új autó jellemzően zokszó nélkül kibírja a hidegindítás utáni városi (folyamatos gyorsításról, megállásról szóló, sprintszerű) üzemet, még elhasználódott olajjal is. Az az ember azonban, aki csak kocogni jár és előtte bemelegít, aligha fog tönkrement ízületekkel küzdeni. A kocogás lehet autónk számára a kevés terhelést jelentő 100-130-as autópályázás, időben lecserélt olajjal.
A hosszú csereperiódus minden esetben speciális, ún. „long life” olajat igényel, ezek között is vannak természetesen különbségek, a japán csúcstechnológiát képviselő Eneos Sustina termékcsaládja – szabadalmakkal védett - forradalmian új alapolajával és új adaléktechnológiájával ígéri, hogy mindenképp bírja a hosszú csereperiódust
Az azonban jellemzően adott, hogy milyen körülmények között használjuk autónkat. Az emberi szervezethez képest azonban van egy óriási előny a motornál, illetve az olajnál: Míg az ízületeink adottságait nem mi döntjük el, s azokat cserélni sem igen tudjuk, addig a motorolaj minősége és időbeni lecserélése csak rajtunk múlik. Legyünk őszinték: az autógyárak célja az, hogy aki csak teheti, 4-5 évente cserélje autóját, aki pedig tovább használja, költsön rá, és lehetőleg gyári eredeti alkatrészeket vásároljon, mely a motoralkatrész utángyártásában tapasztalható visszaesés következtében akár el sem kerülhető. Ennek egyik eszköze lehet a hosszú olajcsere-periódus, vagyis az, ha az olajcserén akarunk spórolni.
Összességében tehát az olaj – az előírtnál – sűrűbben cserélése, valamint a jó minőségű kenőanyagok használata elemi érdeke azoknak, akiknek új autójuk van, és szeretnék, hogy annak motorja hosszú ideig „fiatal” maradjon, és érdeke azoknak is, akiknek már korosabb autójuk van, hiszen a gondos olajcserét az idősebb motor is meghálálja a motorélettartam növekedése révén.
| Összegzés a hosszú olajcsere témájáról | |
|
|
Alapvető, hogy a gyári előírásnak megfelelő és a lehető legjobb minőségű olajat használjunk! Meghatározó a viszkozitási érték, mely a mai, többfokozatú motorolajaknál két számból áll. Esetükben az első után a tél, azaz winter szóra utalva W betűt láthatunk, ez a téli, alacsony hőmérsékleti kenőképességre, míg a második a nyáron fontos hőtűrésre utal. De nem csak a jellemzően legnagyobb betűkkel írt viszkozitás, hanem a motorolaj teljesítményszintje is fontos. A gyártó ráadásul nemcsak előírt teljesítményszintet adhat meg, hanem egyéb specifikációkat is megjelölhet, amelynek meg kell feleljen az olaj. Alapvető, hogy minél modernebb egy autó, annál jobb olaj kell hozzá. A turbó, a részecskeszűrő és a növelt szervizperiódus egyaránt bonyolítja a kérdést. A gyári előírásokat mindenképpen ajánlott betartani. És itt visszaérkezünk a csereperiódus kérdéséhez, aminek tekintetében legjobb lelkiismerettel azt mondhatjuk, cseréljünk sűrűbben olajat, mint a gyári előírás. Évente legalább egyszer akkor is, ha ez futás alapján esetleg még nem indokolt. További jó tanács, hogy tartsunk magunknál 1 liter tartalék olajat, mert ha esetleg utántöltés szükséges, szinte biztos, hogy a legközelebbi benzinkúton az autónkhoz előírt olaj csillagászati áron lesz, ha egyáltalán lesz.