Jó, Ladába be, ablakot le! - Lada Vesta teszt
Nem csak a külső fejlődött előnyére, vezetni is jó a szinte SUV tulajdonságokkal rendelkező Lada Vestát. Azért még mindig van hova fejlődni.
Új alsó-középkategóriás szedánjával már egy fokkal feljebb lépne a Lada. A Loganon már túlléptek, most a Tipo a célpont
Már-már jó. Úgy tartja a mondás, hogy „ma már minden autó jó.” A közelmúltban legkevésbé a Ladák voltak jók, ám tesztelve a hazai piacon legújabb Ladának számító Vestát, némileg megváltozott a véleményem. Az oroszok odatették magukat, felkérték Steve Mattint, hogy dobjon össze egy nyugat számára is emészthető dizájnt, pedig, ha a múltba tekintünk, több bűnronda brit formatervet is találunk (lásd: SsangYong Rodius). A végeredmény komoly fejlődés, nem véletlenül hívják a Lada új arcának, ezt én is szívesebben mutogatnám. Ráadásul az új Vestára teljes értékű szedánként lehet tekinteni, ezért is lett Oroszország harmadik legkelendőbb autója. Hazánkba egyetlen motorral érkezett a Lada legfrissebb modellje, ezzel vallott. Vegyesek az érzelmek. Vajon nálunk is sikeres lesz?
Most tiszta, de ha kihasználnánk képességeit, gyakran lenne sáros a 14,4 cm hasmagassággal rendelkező Vesta
A gyáriak szerint X alakú, az egész autón visszaköszönő domborulatokkal próbálták feldobni a külsőt. Többen rákérdeztek, hogy máris meg van-e nyomva az oldala
Érdekes. A hazai Lada kultuszt kár lenne részletezni, talán mindenkinek van valamiféle kötődése a márkához. Ez nagyon jól tetten érhető volt az utcán is, tavaly a Nissan GT-R tesztautót nem nézték meg ennyien, mint most az új Lada Vestát. Talán a matrica is rátett, de akárhányszor megálltam vele, kérdésekkel rohamoztak az épp arra járók. Az embereket érdekli a Lada és persze legfőképp a Vesta, amit nem igazán tudnak hova tenni. Ez már egy komolynak tűnő autó, mégis Lada emblémát hord magán, és legbelül kicsit mindenki azt szeretné, hogy végre jó legyen. 4,4 méteres hosszúságával az alsó-középkategória középbe lőtték, 2635 mm-es tengelytávja mindössze 1 mm-rel marad el a Tipótól, a belső mégis praktikusabban kihasznált a vékony borítások miatt. Az X motívum az orron két króm csíkban, míg az oldalán mélyedésként jelentkezik. Az első, amit mindenki megállapít, hogy szokatlanul magas, 14,4 cm a hasmagasság, és valóban bármin átmegy gondolkodás nélkül. Egyébként érdemes az interneten rákeresni tuning Lada Vestákra. Az oroszok szívesen nyúlnak hozzá, és rájövünk, hogy nem véletlenül. A külsőben sok a potenciál, 10 centi ültetéssel sportos tud lenni és a gyáriak is annak szánták: elég ránézni nemzetközi motorsport programjaikra.
Kifejezetten sportos tudna lenni a forma, csak kell neki 10 centi ültetés. Így jelenleg inkább padkatipró szedán
Lada feliratok a küszöbléceken, Vesta felirat a csomagtartó küszöbén. Ezek olyan jól tudnak esni egy Ladánál. Végre!
Modernebb kabin. A Vesta már teljesen más értelemben vett Lada, mindent elmond, hogy beülve Dacia illat fogad. Sokkal vonzóbb és jobb minőségű a műszerfal, mint a Kalinában vagy a Grantában. A 4x4-et most ne vegyük, az időutazás. Bár szinte minden műanyag a beltérben, azok nem fájóan olcsó hatásúak, a műszerfal teteje például kifejezetten jó plasztikot kapott, és nem utolsó szempont, hogy nem csillog vissza a szélvédőn. Bőrfelület is jutott az ajtókárpitra, a multikormány műanyag, de bőr érzetét kelti, nagyon jó fogású. Az orosz elegancia a már most itt-ott megkopott kályhaezüst részleteken és az munkapult-márvány mintájú dekorbetéteken is kifejezésre került. Az ülések puhák és egész jól néznek ki, az ülőlap elöl-hátul megfelelő hosszúságú. A hátul ülők a finoman kupésított tetővonalra panaszkodhatnak, kihúzva magam a tetőt érte a hajam, a lábtér viszont egy kategóriával feljebb mutató. Hátrébb 480 literes csomagtér fogad, semmi felesleges nem vesz el a hasznos raktérből, padlója alatt gond nélkül elfér a teljes értékű pótkerék. Ülésdöntéssel kupésan pakolható, szűkebb résen át folytatódik a csomagtér.
Jóval vonzóbb, átgondoltabb a műszerfal, mint a Grantában vagy a Kalinában, a központi infotainment képernyő a Lux felszereltség sajátja. A kormány műanyag, de érzetre bőrt imitál
Még SD-kártya olvasó is jutott a képernyő mellé, a multimédia finoman húzza le a hangerőt telefonhíváskor és egyéb esetekben is, amit egy Lada esetében értékelni kell, ahogy az automata fényszórókat és a komfortindexet is. Tolatókamerája meglepően jó képet ad
Még Lada, de már kevésbé. Azért maradtak ladás részletek, tanulmány például a négyzet alakú méretes tanksapka, aminek zsíros zsanérjai nem túl szép látványt nyújtanak. A visszapillantó tükrök is óriásiak egyébként, de hát azért van, hogy lássunk benne, nem igaz? Nem sikerült kinőni a túlsúlyos motorháztetőket sem, az 1200 kilós saját tömegből legalább 20 kiló a motortérfedél. A beltérben minden gomb nyomásérzete más, de legalább kesztyűben is könnyen kezelhetőek. Nem vicc, a Lada ezt külön kiemeli. Fejlődés viszont van, amik olyan apró részletekben is tetten érhetőek már, mint a fényszórókba vagy küszöbökbe vésett Lada és Vesta feliratok, vagy a távirányítós ajtó- és csomagtérnyitás. Csakúgy, mint a Daciában, feláras a lehajtható könyöklő, az első ülésfűtés, a fűtött szélvédő még a Lux számára is extra, de óriási szó, hogy van egyáltalán ilyen. A digitális klíma, valamint a meglepően ügyes és jó felbontású képernyős infotainment-rendszer csak a Lux felszereltséghez jár. Amikor egy Lada ilyen minőségű tolatókamerát tud szerelni egy 3,9 milliós autóba, akkor értetlenül állok azelőtt, hogy más kiemelt autógyár miért nem tud ilyet felmutatni, jóval drágább modellekben sem. Van még cirill betűkkel köszöntő CityGuide 7 navigációs rendszer is. Egyébként nem csak a navigáció kezdőképén, de elvétve több helyen, így a motortérben is találhatunk cirill betűket. A sárga olajsapkán például a Lada gyári, szintén Vestákkal versenyző WTCC csapatának főtámogatója, az orosz kormány kezében lévő Rosneft olajipari cég logója is feltűnik.
Kényelmesek, hosszú ülőlappal szolgálóak az ülések, bár oldaltartás kevésbé van. Cipzárosak az üléshuzatok. Itt tényleg úgy érezzük, hogy egyszer megvesszük, és onnantól mi gondoskodunk róla
Különböző méretű illesztési hézagokból nincs hiány most sem
Ülésdöntéssel szedános az alapból 480 literes csomagtér. Szűkített résen át pakolhatunk tovább, és máris találni közöset a Jaguarban és a Ladában: elég ránézni a lyukacsos, puritán plafonra
Lustaság. 16 szelepes, 105 lóerős és -30 fokig garantáltan beindul az 1596 köbcentis szívó benzines motor. Ez a Kalinában és a Grantában is próbált Lada motor továbbfejlesztett változata: 7 lóerővel lett erősebb és az ígért jobb fogyasztási adatokat is hozni tudta a teszt alatt. Ma már értékelendő erénye a négyhengeres és turbómentes párosítás, de még van hova fejlődni az oroszoknak. Hosszú indítózásra kap csak rá, az elindulási hajlam rossz, az erőtöbblet ellenére is lusta. Ma már 1,2-1,3 literből is nyugodt szívvel kicsikarnak ekkora teljesítményt, és még csak turbó sem kell hozzá. 8,0 liter/100 km-es tesztfogyasztása egy csöppet tetemes, még a zömében városi használat mellett is, bár egyébként ez nem sokkal marad el a megadott gyári értéktől, továbbá a fő konkurensnek tartott alap Tipo sem sokkal aszkétább. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy Lada, ladás fogyasztással, és a korábbi modellek állandó 9 liter feletti fogyasztásához képest ez így is előrelépés, ezeket mind értékelni kell! Azért többen is kérdezték, hogy vajon meddig kell várni az első Renault-motoros Ladára? A házon belüli váltás nem biztos, hogy rosszat tenne, bár egyelőre nem tudunk semmit rosszat a mai Lada motorok tartósságáról.
Műanyagborítások egy Lada motorján. A zajkomfort nem a motoron múlik, sokkal inkább a futóművön. Sárgán virít a Rosneft feliratú olajsapka az 1,6 literes, nem a legjobb fogyasztású szívómotoron
Sírós váltó és erőhang. Sok mindenért kárpótol viszont a pazar vezethetőség. Igen, egy Ladáról írom ezt, magam sem hiszem el. A kormány közvetlen, apró mozdulatokra is reagál, az 5 fokozatú kézi váltó pontos és feszes, bár erőből kell kapcsolni. A motor hangja a dicső múltat idézi mérges, ralis hörgésével magas fordulaton, és még a váltó finom sírása is megmaradt valamiért. Azért nem egy tolókerekes váltó sírását gerjeszti, de érdekes, hogy a mai napig megvan ez a hang. A Lux felszereltség egyébként az egyetlen, amihez járhat robotizált váltó is, ám egy ilyen jól kapcsolható kézi helyett vétek lenne a felárat fizetni az automatáért. Ha viszont kell a kuplungmentes kényelem, legalább olcsón megkaphatjuk.
Orosz felirattal köszönt a CityGuide 7 navigációs rendszer
Alapvetően nem tűnik ladásnak az új Vesta, csak vezetés közben mutatja meg igazán hovatartozását. Az 5 fokozatú kézi váltó pontosan kapcsolható, ennyi év után is enyhén sír, full retro
Szedán-SUV. A nagy hasmagasság és a magas üléspozíció gondoskodik róla, hogy a forgalom túlnyomó többségénél magasabban üljünk. Külön misét érdemel az "off-road" futómű, ami puhán visz át az úthibákon, és érződik, hogy nem Hollandia útjaira fejlesztették, sokkal inkább Szibériába. Tereptulajdonságaival a SUV-okat kergeti, játszi könnyedséggel megy fel a padkákra, keresztben átmenne Budapesten, és meg sem érezni a fekvőrendőröket. Azért itt is van ám baj: komolyabb úthibáknál és fekvőrendőrökön hidegen áthaladva kegyetlen hangon tud nyekeregni a futómű, sejtésem szerint a lengéscsillapítók. Hátul egyébként merevhidas, szóval fokozottan értékelendő puhasága. Magas súlypontja ellenére is stabil maradt, még autópályatempónál is.
Nagy tempónál is stabil, de az aszfaltról letérve sem lehet belekötni. Nem holmi prémium utakra lett tervezve a Vesta, és ez itthon is jól jöhet
Ennél lejjebb nem megy a hátsó ablak...
Tágas szedánt, olcsón. Épp 3 millió forint alatti alapárával az alsó-középkategória legolcsóbb szedánja lett a Lada Vesta, ami ráadásul praktikus és tágas tereket is kínál. A mi Lux felszereltségünk alapára 3 899 000 Ft, és ezt már nem is nagyon lehet tovább extrázni. Nem csak a Lada kultusza viheti a hátán, maga a termék is az eddigi legjobb a márkától. A Vesta természetesen nem lesz olyan népautó, mint a hős elődök voltak, már csak gazdasági és politikai okokból sem, de így is komoly az előrelépés. Ár-érték arányával nem sokan tudnak vetekedni, és mindenképp becsülendő a komoly szintbeli ugrás a hazánkban korábban bevezetett modellekhez képest is. Lehet, hogy még mindig sok a puritán részlet, de az új Vesta már több mint ígéretes. Sokaknak kínálhat megfizethető és kevésbé kompromisszumos lehetőséget, hogy először érezzenek újautó-illatot, és ezt a megfizethetetlen erényt semmi sem veszi el tőle. A Ladának igenis van keresni valója a magyarországi piacon, de kezdhették volna a Vestával is a bemutatkozást.
A Vesta a Lada első olyan autója, ami nyugatabbra is megállhatja a helyét. A dicső vagy kevésbé dicső múltat tekintve hatalmas ugrás a Vesta az orosz gyár számára. A hazai viszonyokat jól mutatja, hogy nem kellett sokat mennem, hogy egy idősebb felmenőjébe botoljak