Cikk2022. 07. 12.

Jöhet a 20-30 literes üzemanyagkorlát? Üzenet az autósoknak!

Ötödével több üzemanyag fogyott az idei évben, mint tavaly, az árstop nem ösztönzi takarékoskodásra a fogyasztókat, ez azonban hamarosan hiányhoz vezethet.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára nyilatkozott az RTL Híradó számára, azt üzente az autósoknak: gépjárműveiket csak a szükséges esetben használják, mert inkább legyen kevés az üzemanyag, minthogy ne legyen egyáltalán. Elmondása alapján a korábbi évekhez képest jelentős mértékben megnövekedett a fogyasztás mind a benzin, mind a gázolaj esetében. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint nem kérdés, hogy ez az árstopnak köszönhető. Kifejtette: a hatósági ár miatt ma már nincs különbség a töltőállomások között. Míg például korábban valaki nem tankolt az autópályán, mert ott drágább volt, most ott is ugyanannyiért tankolhat, mint máshol - ehhez érdemes tudni, hogy egy autópályás töltőállomás üzemeltetése költségesebb, mint egy településen lévőé. [BANNER type="1"] Ahogy a világpiaci árak emelkedtek, ez az árkülönbség még inkább attraktívvá vált az ársapkás és a piaci ár között, és még inkább erősítette a fogyasztás növekedését – magyarázta. Látványos jele ennek, hogy a határ közeli töltőállomásoknál egyre nagyobb sorok alakulnak ki. Bár történtek intézkedések, a külföldi autók fogyasztásának kizárása, ám Grád Ottó szerint ez egyelőre nem hozott számokban mérhető eredményt.
Az árstop miatt a töltőállomások folyamatos veszteségeket könyvelnek el, és nem látják, a helyzet hogyan fog változni. Grád Ottó szerint a jelenlegi állapot hosszú távon nem fenntartható, és bár a kis töltőállomások kaptak kompenzációt a kormánytól, beruházásra, korszerűsítésre és a műszaki problémák megoldására semmiféle fedezet nincs.

Vastagon veszteségesen működnek a töltőállomások Magyarországon, és ez igaz mind a kétezer jelenleg aktív hazai töltőállomásra.


A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára figyelmeztetett arra is: elkezdődött az első, járvány utáni korlátozásmentes nyár, és elsősorban a tranzitturizmusnak köszönhetően megnövekedhet az igény a benzin iránt még úgy is, hogy a külföldiek piaci árat kell hogy fizessenek érte, de a gyenge forint miatt még mindig meg fogja érni nekik Magyarországon tankolni. Normál körülmények között, néhány évre visszanézve is 10-15 százalékos növekedés tapasztalható főleg benzinben júliusban és augusztusban, ezt a többletmennyiséget a szakma, az olajipar, a finomítók, a nagykereskedők nem fogják tudni biztosítani a hálózatnak – fogalmazott. [BANNER type="3"]
A szakértő hangsúlyosan megjegyezte: lehetőleg mindenki csökkentse a fogyasztást, mert jobb az, ha kevés benzin van, mint az, hogy ne legyen egyáltalán.
Forrás: RTL.hu