Cikk2017. 11. 17.
Jön a fagy, ám az autók fele még nyári gumival fut
Téli Átállás akciója keretében több mint 4000 járművet vizsgált a közlekedési hatóság, az autók felén már téli gumi volt, mindössze hét esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük.

Betumeret18 px
Az NFM Téli Átállás Akciója november elején az autók felén még nyári gumit talált. Téli esetén sem mindegy, hogy az milyen. Az abroncs modellje, elhasználtsága és profilmélysége jelentősen befolyásolja tudását
Miként arról beszámoltunk, a közlekedési hatóságként eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei múlt hét szerda és péntek (november 8. és 10.) között országos akció keretében ellenőrizték a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre.
Mint az az NFM közleményéből kiderül, mintegy 3400 megvizsgált személyautó több mint felén már téli abroncsot találtak. Az időszaknak megfelelő gumi hiányán túl az összesen ellenőrzött 4138 jármű mintegy ötödénél találtak kisebb-nagyobb egyéb hibát az ellenőrök. A leggyakrabban, minden hetedik-nyolcadik esetben a világító és jelző berendezésekkel – ideértve a rendszám megvilágítását vagy a belső térvilágítást is – kapcsolatos problémát tártak fel a szakemberek. Százból öt járműnél az ablaktörlő gumi bizonyult nem megfelelőnek. Szerencsés, hogy még ennél is kevesebbszer akadt kifogásolnivaló a gumiabroncsok műszaki állapotával kapcsolatban vagy a fagyálló elégtelen koncentrációja miatt. Az ellenőrzést végzők figyelmeztették a gépkocsivezetőket a közlekedésbiztonsági kockázatokra. Aki nem hiszi, hogy télen szükséges az évszaknak megfelelő abroncs, nézze meg legfrissebb gumitesztünket.
Az abroncson túl se felejtsük el autónk téli felkészítését[/url]! Fontos a hűtőfolyadék fagyállóságának ellenőriztetése és a szélvédőmosó fagytűrőre cseréje, azzal való feltöltése is
A hatóság munkatársai összesen közel 750 autóbuszt is ellenőriztek. Nem csak a közutakon, a szolgáltatók telephelyein is. A legsűrűbben, néhány tucatszor előforduló mulasztás az ablaktörő kalapács hiánya volt. Az akció résztvevői hasonló nagyságrendben észlelték a járművek üléseinek elégtelen állapotát, nem megfelelő rögzítettségét vagy a biztonsági övek hibáját. A vizsgálat a tűzoltó készülékek állapotával kapcsolatban és a vésznyitó szerkezetekkel összefüggésben is tíznél kevesebbszer derített fel szabálytalanságot, problémát. [BANNER type="1"] A kisebb hiányosságokra való figyelmeztetéseken túl csak elvétve vált szükségessé további intézkedés: az ellenőrök országos szinten hét szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Igaz, ennek oka az is, hogy hazánkban nem kötelező felszerelés a téli gumiabroncs, s az előírt profilmélység is csupán 1,6 mm, holott a 4 mm alatti profillal rendelkező téli abroncs már nem tud megfelelő teljesítményt nyújtani. Ugyanakkor gumiszabályként Magyarországon is általános közlekedésbiztonsági követelmény, hogy az autóvezetők kizárólag az út- és időjárási viszonyokra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. A közelgő tél miatt, az egyre gyakrabban csúszós, havas utakon a fékút megnő, az elindulás és kanyarodás nehezebbé válik. A gumiabroncsok állapota, a barázdák mintázata döntően befolyásolja a járművek menetstabilitását.
A profilmélység mellett ajánlott a gumi gyártási idejét is megnézni
Az NFM értékelés szerint Téli Átállás Akció a tapasztalatok szerint eredményesen hívta fel a járművezetők figyelmét az elodázhatatlan feladatokra: a megfelelő felkészülésre, az esedékes karbantartások[/url] elvégeztetésére a biztonságos közlekedés érdekében. A fejlesztési tárca a járási hivatalokkal együttműködve az országos ellenőrzés jövő év végén várható megismétlését tervezi.














