Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 12. 03.

Jótékony célokat szolgál az utolsó LaFerrari

Az Enzo legutolsó darabját is elárverezték, miután tulajdonosa, II. János Pál pápa elhunyt. A jelenlegi csúcs Ferrarival is tartani szeretnék a hagyományt, van is kinek ajándékozni a pénzt.

Jótékony célokat szolgál az utolsó LaFerrari

Mikor az Enzo 399 darabos gyártása végéhez ért, a Ferrari emlékezetes befejezést szeretett volna, így az utolsó darabot az aktuális pápának, II. János Pálnak ajándékozta. Ő viszont azt mondta rá, hogy túl feltűnő. Persze nem is lett volna illő, ha megtartja, így elárverezték, árát pedig jótékonysági célra ajánlották fel. A jelenlegi csúcs Ferrariból 500 készült, a legutolsót pedig fenntartották, ismét a jelenlegi pápának.
[BANNER type="1"] Mivel egyértelmű, mi lenne a sorsa, valamint jó célokat is szolgálhat az összeg, Daytonában egyenesen elárverezik a pápa LaFerrariját. Különösen komoly földrengések rázták meg idén Közép-Olaszországot, így nem volt kérdéses, hogy a szuperautóért várt több mint félmilliárd forintnyi euró hová is kerüljön. A károsultak között osztják majd szét a 963 lóerős hibrid sportkocsiért kapott összeget. Egyelőre ezzel véget ért a zárt tetős LaFerrari eredetileg kitűzött darabszámának gyártása, de a már hazánkban is átadott Aperta 209 darabos szériája még készül egy darabig.