Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2011. 07. 03.

Jövő évtől új regisztrációs adó?

Július 4-én, hétfőn dönt az Országgyűlés a jövő év elejétől életbe lépő, a regisztrációs adót is módosító törvényjavaslatról.

Jövő évtől új regisztrációs adó?
Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében jelentős mértékben átalakulna a Magyarországon forgalomba helyezendő autók után fizetendő regisztrációs adó mértéke. A változásokat az indoklás szerint nem más, mint a motorok fejlődése szülte, hiszen végre bekerült az Euro5-ös környezetvédelmi norma is a táblázatba, ez azonban ugyanakkor azzal is jár, hogy amennyiben a törvénymódosítás-javaslat elfogadásra kerül, jövő év elejétől utóbbi lesz a legkedvezőbb osztály, s a 2011-ben még legjobbnak számító Euro4 már csak a második – így az ilyen, vagy ennél rosszabb motorral szerelt autók regisztrációs adója emelkedik.
Változás továbbá, hogy a regisztrációs adó „táblázata” egy sorral rövidül, a benzinmotorok esetében immár 2,5, a dízeleknél 3,0 literes hengerűrtartalomtól felfelé egységes díjat kell majd fizetni. Ez utóbbi módosítással az utóbbiaknál nagyobb motorok regisztrációs adója tehát csökken. Összességében elmondható egyébként, hogy az új rendszer - a KÖHÉM 6/1990. (IV. 12.) szerint szabályzott - emissziós norma alapján szigorúbban pontoz, mint motorméret alapján. Sajnos utóbbiból következik, hogy a külföldön olcsón megvásárolható használt autók esetében a behozatal költségei – a használtaknál kivétel nélkül emelkedő regisztrációs adó miatt – jövő év elejétől emelkedhetnek.
Személygépkocsik tervezett regisztrációs adója 2012. január 1-től

Motorméret 11-nél jobb (Euro5, Euro6) 9-11 (Euro4) 6-8 (Euro3) 4 (Euro2) 4-nél rosszabb (Euro2 alatti)
1. Benzines 1100, dízel 1300 cm3-ig 250 000 290 000 500 000 750 000 1 000 000
2. Benzines 1101-1400, dízel 1301-1500 cm3-ig 350 000 400 000 700 000 1 100 000 1 400 000
3. Benzines 1401-1600, dízel 1501-1700 cm3-ig 500 000 580 000 1 000 000 1 500 000 2 000 000
4. Benzines 1601-1800, dízel 1701-2000 cm3-ig 750 000 860 000 1 500 000 2 500 000 3 000 000
5. Benzines 1801-2000, dízel 2001-2500 cm3-ig 1 000 000 1 150 000 2 000 000 3 000 000 4 000 000
6. Benzines 2001-2500, dízel 2501-3000 cm3-ig 1 500 000 1 730 000 3 000 000 4 500 000 6 000 000
7. Benzines 2500, dízel 3000 cm3 felett 2 000 000 2 300 000 4 000 000 6 000 000 8 000 000

A tervezet szerint nem változik a hibrid és a tisztán gázüzeműnek minősített személygépjárművek után fizetendő regisztrációs adó mértéke, marad a 190, illetve a 380 ezer forintos tétel.

A táblázatunkban látható regisztrációs adókat természetesen csak új autókra kell vonatkoztatni, a használtakénak avultatása a jelenlegi információk szerint a jövőben is megmarad, azaz például 5 éves autó esetén a díj felével, 11 esztendősnél negyedével, 20 évesnél pedig tizedével kell csupán kalkulálni. További kedvezmény, hogy a külföldi rendszámmal, magyar tulajdonos nevére bejegyzett autók honosítása esetén ez év végéig a regisztrációs adó felét elengedi az állam, ha a tulajdonos mentesülni szeretne azon bizonyítási kötelezettsége alól, hogy az év döntő részét külföldön tölti.