Kedves őrjöngő autóstárs! – Így jártam egy ingerült sofőrrel

Szerencsére nem vagyok egy feszült típus, nem mondanám, hogy sokat rágódnék bármilyen helyzeten, ami esetleg egy kicsit felhúz, vagy dühít, de most olyan történetbe csöppentem, amit megosztanék veletek is, pusztán azért, hogy megfelelően döntsetek. Az eset ugyanis nem egyedi, tudom, százával történik hasonló minden egyes nap, az agresszió nálunk szín tisztán látszik a forgalomban, már csak a puszta közlekedés is arról szól, ki ér oda hamarabb a piros lámpához. Van egy sajátos ritmus az utakon, amit meg kell tanulni fölvenni, ám arra nem tudunk felkészülni, ha egy autóstárs a kelleténél agresszívebb.
Elég sok időt töltök autóban és bár fiatal vagyok, hamar rájöttem, hogy az előzékenység a legfontosabb ahhoz, hogy gördülékenyen haladni tudjuk. A másikra alaposan figyelni kell, sokszor már jóval előre lehet sejteni egy autó mozgásából, mi is fog következni, esetleg sávot vált, lekanyarodik, vagy csak a tempójából következtetni arra, hogy fékezni fog. Ezek mellett természetesen ott van a KRESZ is, amit nem árt tudni és figyelemben tartani, hisz csupán erre támaszkodhatunk egy esetleges balesetnél, koccanásnál. Nem volt balesetem, de akár lehetett volna, ha a ma reggeli kedves autóstárs mégis úgy gondolja, hogy neki van elsőbbsége, akkor is, ha én már a körforgalomban vagyok.
A helyszín Vecsés, frissen átvett Mini Cooper kabrió tesztautóval az első métereket teszem meg átvétel után, még nem ismerem és az útvonalamat is csak épp kitalálom fejben, amikor behajtok az első körforgalomba a Lincoln út felől. A Gyorsforgalmira terveztem az utat, befelé a város felé, vagyis az első körforgalomból a harmadik kijáraton hajtok ki, be a felüljáró alá, ami után egy újabb körforgalom következik. A helyszínt jól ismerem, a felüljáró alá behajtva a teljes körforgalmat belátni, pontosan látjuk, ha valaki már bent van, de kevés esetben kell megállnunk, ugyanis aki ide behajt, az kihajt a Lincoln út felé, hisz ebbe a körforgalomba érkezik a Gyorsforgalmiról a reptér felől. A tempóm nem sok, mivel épp csak kilépek az egyik körforgalomból, már lépek is bele a másikba, így bár a Mini kanyartulajdonságai elég jók, 50-nél többel nem érkezek meg a másodikba. Mivel csak elsőbbség adás kötelező táblám van, nem kell megállnom, nem is lassítok, mert a körforgalom üres, itt kezdődik a szürreális történet. [BANNER type="1"] Aki jobbról érkezik, engem csak akkor lát meg, ha már bent vagyok, vagyis mindenképpen elsőbbségem lesz vele szemben, tehát ha már lát, neki le kell lassítania, meg kell állnia. Mikor megérkeztem a körforgalomba, már láttam, hogy érkezik egy fehér Passat kombi, ám csak egy lett volna a több ezerből, ha nem tűnik fel valami furcsa. Abban a pillanatban, ahogy meglátom, még a buszmegálló és az ő behajtóját keresztező zebra között jár, vagyis tisztán lát engem.

Pláne úgy, hogy mellkasig már kilóg az illető az oldalablakon és üvölt.

Mintha készült volna, a mondandóját tisztán hallom a lehúzott tető miatt, nehezményezi a közlekedési stílusom, ami számára ugyan nem tiszta, de én tudom, hogy szabályos. Az elszántság és a tudatlanság süt a tekintetéről, nem akarok ítélkezni és biztos vagyok benne, hogy rosszabbul indult a napja, mint az enyém, de bármi is történt az életében, mielőtt meglátott engem, az nem rám tartozik.
Kihajtok a körforgalomból az első lehetőségnél a belváros felé, a delikvens pedig jön utánam. Én kellek neki, nincs rá más magyarázat, hisz vélhetően azért hajtott le a Gyorsforgalmiról előtte, hogy lejöjjön róla. De most inkább követ, hisz vélhetően ráér minimum elmenni az 1-es terminálig és ott visszafordulni. De nem teszi, a következő lámpánál már derékig kilógva az ablakon üvölt, mint a sakál, itt már szín tisztán látom, hogy nincs bekötve sem, a mondandója csupa sípolás lenne egy videóban, és bármiféle értelemmel összeegyeztethetetlen tartalmú. A lámpától indulás után kisorolok mögé, látványosan lemaradok, menjen csak el, sajnos hallottam épp pár hete olyat, hogy egy kísértetiesen hasonlóan kezdődő szituációból a hátsó ülésen utazó kisgyermek ölében landolt a hátsó ablak szilánkok formájában. Nem kell ez nekem, elengedném, de ő még ad egy büntetőféket a biztonság kedvéért. Elhagyjuk az 1-es terminált a város felé, lassan odaérünk, ahol a Gyömrői út és a Gyorsforgalmi szalagkorláttal kettéválik. Ő kihúzódik, én bent maradok, föl-le húzogatja az ablakát, tudom, hogy azt akarja, hogy elmenjek mellette, de nem teszem, innentől bármit kinézek belőle, azt is, hogy nekem rántja a tédéít. Megvárom, míg elérjük a szalagkorlátot, onnantól már nem érhet utol, a Gyömrői lámpa tengere megfogja pár méteren belül. Ismét kilóg az autóból, kétségbeesést látok az arcán, hisz tudja, hogy már nem találkozunk, ellenben még megjegyzi, hogy „Együtt érünk oda”. Hogy hová, nem tudom, de nem értünk oda együtt, bár még a tükörből láttam a füstfelhőjét, többet nem találkoztunk. Nem tudom, mi lett volna, kedves őrjöngő autóstárs, ha együtt érünk „oda”, de abban biztos vagyok, hogy Te eltervezted azt, hogy engem megölsz. Ha megállok, talán megtörténik, de ha engem nem is bántasz, az autóban biztosan kárt teszel, mert neked akkor is igazad van, ha nem, és ezt jobb, ha megjegyzem.
Tudom, hogy nem vagy egyedül, sokan vagytok még az utakon, akik gondolkodás nélkül még dudálni is elfelejtetek, mert az üvöltés hamarabb érkezik. Nem álltam meg, mert szabályos voltam, nem hívtam rád rendőrt, mert nem érek rád. Vélhetően sújt téged az élet épp elég dologért, és sajnos a jogosítványodat egy ilyen húzásért úgy sem vennék el. Veled együtt kell élnünk, kedves őrjöngő autóstárs, amíg nem csinálsz nagyobb marhaságot, mert nincs rád megoldás.

Az egyetlen helyes döntés, ha egyedül hagyunk a nyomoroddal és nem hagyjuk, hogy romba döntsd a mi életünket a tiéd miatt.

Elengedtelek, mindenkinek csak ezt tanácsolhatom, hisz ha beszállunk abba, amit Te kezdtél el, jól semmiféleképpen nem végződhet. Sajnálom, hogy még az utakon vagy, ahogy azt is, hogy a pszichológiai felülvizsgálat nem része a jogosítvány meghosszabbításának, mert akkor Te, kedves őrjöngő autóstárs, legfeljebb gördeszkáról oszthatnád az észt.