Az Excellence kívülről leginkább csak két árnyalatú festésében, és néhány apróságban tér el a már ismert
EX90-estől. A lényeg azonban belül található: az Excellance csupán négy ülést kapott öt vagy hét helyett, így itt egyértelműen hátul kényelmesebb utazni.
Színeiben és anyagválasztásában azért visszaköszön a Volvo kissé puritán stílusa, de azért a két ülés közé jutott egy kis hűtőszekrény, a könyöklő folytatásába pedig ülésfűtés-állító gombok, két pohártartó, és egy szép nagy kristálygomb, amivel a fedélzeti illatosító aktiválható. Kárpitból, úgy néz ki, bőrt nem kínálnak, helyette gyapjú, vagy szintetikus Nordico szövet választható – ez utóbbi újrahasznosított PET palackokból készül.
Az Excellence változatot kifejezetten Kína számára tervezik gyártani, és úgy tűnik, azzal igyekeznek eladni, hogy a valaha épített legbiztonságosabb négyüléses autónak nevezik.