Cikk2013. 02. 21.

Kell egy fenék? Itt az új Dacia Logan, és olcsó

Már Magyarországon is kapható a második generációs Dacia Logan, s a piac legolcsóbb szedánja ugyanannyiba kerül, mint ötajtós testvére, a Sandero.


Tavaly szeptemberben láttuk róla az első gyári képeket, s megállapítottuk, hogy már a Dacia Logan sem üvöltően olcsó autó. November végén aztán vezettük is, és elődjénél komolyabbnak találtatott. Mostantól pedig itthon is kapható, s az ennek örömére összetrombitált sajtósok tájékoztatóján kiderült, hogy ugyanannyiba kerül, mint ötajtós testvére, a Sandero. Azaz alapból 2 millió forintért hazagurítható, s ez remek hír annak tükrében, hogy a piac legolcsóbb kis szedánja, az új, második generációs Logan szériában menetstabilizálót, blokkolásgátlót, 4 légzsákot és szervokormányt is ad. [BANNER type="1"]
Tehát 2 millió, pontosabban 1 990 000 forint. Ez megint csak olyan dömpingár, amivel a riválisok nem tudnak versenyezni, még a többi francia, a szintén új PSA-páros, a Citroën C-Elysée és a Peugeot 301 sem. Aki az előző mondatba belekötne, mondván a Logan román, s nem francia, az azért jobb, ha beletörődik, hogy Dacia=Renault. A Sandero/Logan duó persze nem egyenlő a Clio/Fluence kettőssel, de ez szándékos - a Dacia kifejezetten olcsó kell, hogy legyen, nem köphet a Renault levesébe.
Mindazonáltal ez az új Dacia-limuzin nem csak az első nemzedék, hanem a nyugdíjazott Renault Thalia utódja is egyben, célcsoportjául ennek megfelelően a korábbi Thalia-tulajokat is említették a bemutatón. Zajos sikert várnak a modelltől, miként a Sanderótól is, ami állítólag szépen fogy úgy idehaza, mint szerte Európában. Pompás alternatíva a használt autóban gondolkodók számára is, hiszen amennyiben a zsebükben 2 millió forinttal kocsit keresők utánaszámolnak az üzemeltetési költségeknek (a szervizperiódus 1 év/ 20 ezer km), félredobják az előítéleteiket és értékelik a 3 év/100 ezer km-es garancia által nyújtott biztonságot, jó eséllyel költik el a pénzüket egy vadonatúj autóra.

Dacia Logan 2013 - méretek
  1. Hosszúság/szélesség/magasság: 4347/1733/1517 mm
  2. Tengelytáv: 2634 mm
  3. Nyomtáv elöl/hátul: 1493/1476 mm
  4. Hasmagasság: 155 mm
  5. Saját tömeg: 974-1059 kg
  6. Hasznos terhelhetőség: 522-531 kg
  7. Csomagtartó: 510 l



Az újabb személyes tapasztalat birtokában szerintünk abszolút érdemes a Logant legalábbis megnézni, megszagolni, s egy rövid körre elvinni, bár igaz, a modern autókhoz viszonyítva még ma is nagy a lemaradása. De baj az, hogy nem pihe-puhák a kárpitjai? Baj az, hogy nem kaphatók hozzá ilyen-olyan szuperkütyük? Baj az, hogy nem túlmotorizált? Baj az, hogy nincs például automata váltó, összkerékhajtás, hibrid hajtáslánc, stop-start rendszer meg sofőrsegédek tömkelege? Baj az, hogy hátul dob-, s nem tárcsafék figyel? Ugye, hogy nem?

Négyen, akár öten is kényelmesen elférnek az utasterében. Jókora, 510 literes a csomagtartója, s a már - ellátmánytól függően - osztottan dönthető hátsó üléstámla lehajtásával bővíthető is. (Hogy a kombik és a ferdehátúak rakteréhez képest kevésbé praktikus? A szedánok már csak ilyenek.) A futómű egyszerű, elöl MacPherson rugóstagos, hátul csatolt lengőkaros, de ennél fontosabb, hogy komfortra, ugyanakkor rossz utakra hangolt, robusztus, strapabírónak ígérkező, s a hasmagasság 155 mm - padka, bakhát nem akadály. Még egyszer: széria a menetstabilizáló, az ABS, a 4 légzsák, a szélső-hátsó helyeken az Isofix rögzítési pont, s a szervokormány is. A kormányoszlop és a vezetőülés a csúcsot jelentő Arctic szinten állítható magasságú, ezzel a csomaggal (manuális) klíma, fedélzeti számítógép, ködlámpa, USB-csatlakozó, Bluetooth-kihangosító, MP3-at és CD-t játszó, a volán mögül vezérelhető hifi, elektromosan állítható, fűthető, színre fújt külső visszapillantó tükör is jár.
Dacia Logan 2013 - műszaki adatok
1.2 16v 75 1.2 16v 75 LPG Tce 90 1.5 dCi 75 FAP
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 3/12 4/8
Lökettérfogat (cm3) 1149 1149 898 1461
Teljesítmény (LE 1/min) 75/5500 72/5500 90/5250 75/4000
Nyomaték (Nm 1/min) 107/4250 105/4250 135/2500 200/1750
Váltó (fajta/fokozatok száma) kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 14,5 15,1 11,1 14,6
Végsebesség (km/h) 156 154 175 164
Kombinált fogyasztás (l/100 km) 5,9 7,5 5,2 3,8
CO2-kibocsátás (g/km) 137 120 120 99

Fényezett lökhárító és kilincs, távirányítós központi zár, elöl elektromos ablakemelés, osztottan dönthető hátsó üléstámla már a középső Ambiance szinten is van. A belépő Access csomag kizárólag az 1,2 literes benzines kivitel sajátja, az Ambiance ennél 200, az Arctic 400 ezer forinttal kerül többe. LPG-s benzines, turbós benzines, illetve dízelmotor csak Arctic ellátmánnyal rendelhető. Olyan, a Daciának régebben idegen extrák is vannak már, mint tempomat, tolatóradar, bőrkápit, érintőképernyős multimédia navigációval - nem is vészesen drágán.

Ha valaki fennakadt az előbbi turbós benzines dolgon: bizony, 3 hengeres, 0,9 literes TCe erőforrás is választható a Loganhoz (és a Sanderóhoz is). Dízelből egyelőre az izmosabbik 90 lovas nem jön, de a 75 lóerős és 200 Nm nyomatékú 1.5 dCi is klassz a maga 3,8 l/100 km-es fogyasztásával. Ismétlés a tudás atyja: stop/start nélkül.

Dacia Logan 2013 - listaárak
Felszereltség Motor Ár (Ft)
Access 1.2 16v 75 1 990 000
Ambiance 1.2 16v 75 2 190 000
1.2 16v 75 LPG 2 440 000
Arctic 1.2 16v 75 2 390 000
1.2 16v 75 LPG 2 640 000
TCe 90 2 690 000
1.5 dCi 75 FAP 2 990 000


Aki arra kíváncsi, milyen a turbós Logan, ide kattintva olvashat róla - ezúttal azt az alap ezerkettest vittük el egy gyors körre, ami a legolcsóbb, s ami várhatóan a legnépszerűbb lesz. A 75 LE-s kis benzines korrekt darab, 100 km-en elvileg 5,9 liter üzemanyaggal is elketyeg. Persze autópályán vele már nem csupán gyenge, de hangos is a nem világbajnok légellenállású kocsi, miközben az étvágya is megugrik - ez van. Az ár/értéket kell nézni, azt, hogy a Logan célszerszám, eszköz, nem más. Csak egy kicsit, legalábbis az elődhöz viszonyítva. Annál kellemesebb kívül-belül, biztonságosabb, s valamivel vezetni is jobb az újat.
Mit hoz még idén a dinamikusan fejlődő Dacia? Rövidesen érkezik a Lodgy-alapú Dokker (személyautóként és kishaszonjárműként is), a márciusi Genfi Autószalonon leleplezik az új Logan MCV-t, s az év végén támad a méltán népszerű Duster faceliftes kiadása. Gyanús, hogy folytatódik a Dacia-sikersztori.