Cikk2013. 06. 24.
Kémfotókon a Lexus NX
Hisszük vagy sem, a Lexus rengeteg megrendelést kapott a CT 200h-ra. Mivel megnövekedett a kereslet a kisebb szabadidő-autók iránt, ezért a cég ki akarja tölteni az űrt a crossover RX és a kompakt CT között.
Betumeret18 px
Kompakt crossoverrel kíván még több kuncsaftot fogni a Lexus, s erre a feladatra az egyelőre NX névre keresztelt járművet teszteli a cég. Az erős álca alatt egy CT karosszériája lapul kissé megemelve és valószínűleg fiatalosabb külsőbe burkolva. A nagyobb testvérei szép új ruhát kaptak, tele vannak dinamizmussal - ez ráfér már a frissített CT-re és az alapjaira épített NX-re, amely egyértelműen a fiatalabb vásárlók kegyeiért indul majd harcba - főként Amerikában. [BANNER type="1"]
A pletykát erősíti, hogy a japán cég már levédte az Egyesült Államokban az NX 200t és az NX 300h nevet. Az egyik egy kisebb lökettérfogatú négyhengeres benzines turbómotort kap, ami egyedülálló lesz a Lexusok között. A másik egy 2,5 literes Atkinson ciklusú benzinmotor és villanymotor kettősét, utóbbi hagyományos nikkel-metálhidrid akkumulátorból táplálkozik majd. A kocsit Németországban kapták lencsevégre belga rendszámmal.