Kéne valamelyik autó az idén próbáltakból?

Közeleg az év vége, karácsony van, béke van. Itt a merengés, az álmodozás, vagy akár az évre visszatekintés ideje. Idén 79 tesztünk jelent meg eddig, legalábbis új autókról, s lesz még kettő. Fontosabb talán, hogy használt autókról is hoztunk vagy 50 tesztet. Meg persze írtunk még hosszabb-rövidebb, leginkább rövidebb próbák alapján temérdek újdonságról is. Komolyabb tapasztalattal azonban inkább csak a hosszabb próbákon alapuló tesztek után rendelkezünk, sőt, sajnos ez a tömegtermeléses tesztelés sem az igazi, ritka az olyan lehetőség, mint ami például a nyáron adódott, hogy épp egy tesztautóval mehettünk el Olaszországba, ráadásul autós kalandra, egy Mazda MX-5 kalandos vásárlása kapcsán. Rendszerint nem jutunk az Adriai-tengerig, hanem még jó esetben is csak a Balatonig az autókkal, melyekről aztán véleményt kell írnunk. Olyan véleményt, amivel családok jellemzően második legkomolyabb vagyontárgyának vásárlásához adunk iránymutatást. Nem játék tehát az autótesztelés sem, ebben is van felelősség. Nem verhetjük át az olvasókat, ehhez ki is kéne próbálni az autókat, viszont sokszor kérdés a hol és a miként, miközben azért nyilvánvaló, hogy a világ üzemanyagát sem pöfékelhetjük el az ügy érdekében, illetve időnk sem végtelen. Alapvetően persze remek dolog az újabbnál újabb, és szerencsére jobbnál jobb, egyre jobb autók próbája. Meg persze állandó stressz, hogy nehogy összetörjék, nehogy mi magunk összetörjük - a rendszerint olyan értékű autót, amit magunk soha nem vennénk meg, nem is tudnánk megvenni. Sajnos ez a magyar valóság, olyan autók, olyan dolgok felett ítélkezünk, ami nem igazán a mi világunk. Bevallom, hozzám ezért sokkalta közelebb állnak a használt autók. Sokkalta inkább izgalomba tud hozni egy filléres, akár már kissé rohadó, s akár már 20 év feletti vas, mint egy új prémiumautó. Ha pedig egy sokat futott, mégis jó állapotú, olcsó, de modern, elérhető használt autóval hoz össze a sors, jó eséllyel még a rajongás is kiolvasható soraimból. [BANNER type="1"]
Ez a realitás ugyanis, ebben élünk földi halandóként. Leszámítva a céges flottamenedzsereket vagy a kormányzati beszerzőket, leginkább használt autókat vásárolunk. Itthon és külföldön is. Látszik is ez az újonnan és használtan elsőként forgalomba helyezett autók számán. Utóbbi a magasabb és ahhoz jön még a hazai tulajdonosváltások még sokkalta nagyobb száma. Így, bár hiába nemigen tudok olyan autót mondani az idén általam tesztelt 36-ból, ami valamilyen szempontból, valamilyen jellemzőjével ne tetszett volna, különösebb vágyautóm nincs közülük. Egy top3-as listát persze könnyedén meg tudok nevezni. Vannak autók, amelyeket szívesen látnék itthon, szívesen indítanám minden reggel, s még a tankolását is gond nélkül vállalnám.
Én ugyanis ilyen józan vagyok, ha úgy tetszik, lehet mondani azt is, hogy az igazi kispolgár, akinek útközben pörögnek a bankók a szemei előtt, hogy most éppen mibe is kerül az utazás. Igen, ez van, én ilyen vagyok, meg praktikus is. Szeretem, ha a családom befér az autóba, szeretem, ha a gyerekem is kilát abból, nem csak én. Higgyék el, fontos ez, azt talán nem kell ecsetelni, hogy a sofőrnek miért fontos kilátnia, azt pedig csak annak, aki még nem tapasztalta: a gyerek jóval hosszabb utazásokat bír nyűglődés nélkül, ha közben kilát. Meg nem azért utazunk egy csomószor, hogy lássuk a világot? Hát, akkor kár lenne utazás közben megfosztani a kitekintés lehetőségétől a csemetét! Tovább nem csigázom az olvasókat, jöjjön a listám. Talán nem lep meg senkit sem, legalábbis azok közül, akik ismernek, s ismerik az éves teszt-termést, hogy a top3-as listám első helyén az a Renault Grand Scénic 1.6 dCi áll, ami kereken 6 literes fogyasztással vitt minket - nem a családomat, hanem engem és az autómániás kollégákat/cimborákat - 3000 kilométeren át. Kiszolgált az autó, tette, amit tennie kell, belefértünk, kényelmes volt, csendes volt, kellően erős és takarékos volt. Második helyre betenném a Toyota Auris Touring Sports HSD-t, ami autópályán zajos ugyan, városban viszont maga a megváltás: csendes és takarékos, Xanax helyett is remek a hétköznapokra. Harmadikra pedig be kell tegyem a harmadik generációs Mazda3-at, na nem a dízelt, hanem szigorúan a 2,0 literes benzinest, ami alig volt torkosabb a gázolajosnál, és jóval olcsóbb. Meg pörgős és csendes. Vezethetőségével és kényelmével az autó nagyon tud valamit, meg a formájával is. Rajongtam érte, de bevallom, úgy vagyok az autókkal, mint vén kujon a nőkkel, mindegyiket tudom szeretni.
Van persze egy, ami most külön helyen áll, az én kis viskó-garázsomban, ahová kiskanállal kell bekanalazzam, ez a 2007-es Renault Grand Scénic, ami tény, hogy már kicsit kopott itt-ott, de még hibátlanul szolgál, viszi a családot, akár a hétköznapokon, akár nyaralni, s hétülésességével vagy öt ülés mögötti 630 literes csomagterével nem ritkán nyeri a "Melyik autóval menjünk?" vetélkedőt. A munka az persze munka, az új autókat le kell tesztelni, az olvasókat meg kell ismertetni az újdonságokkal is, ki kell próbálni az újabbnál újabb modelleket és rendszereiket. Ám higgyék el, olyanok a jobbnál jobb tesztautók a sajáthoz mérten, mint hűvös, akár luxusszínvonalú hotelszoba a szeretettől meleg otthonhoz képest. Vissza tehát egyik idén tesztelt autóba sem vágyom. Van persze álomautóm, ám ahhoz még úgy tűnik, némi idő el kell teljen, hogy az valóban az enyém lehessen majd, használtan. Meg persze kell majd hozzá egy kis szerencse is, a használt autó vásárlásához ugyanis az kell nagyobb kanállal, mint a pénzből. Ez benne a játék (is)... De ez már egy másik történet!