Cikk2011. 01. 26.
Kevés az együttműködés az autók biztonsági rendszerei között
Hiába a legtöbbször tökéletesnek látszó utas-védelem, sokat lehetne még finomítani az autók védelmi rendszerén.

Légzsákot nyitó baleset esetén hosszú másodpercekig semmit sem lát a sofőr, pedig közben lehetséges, hogy autója még mozgásban van. Fontos lenne ezért az ESP automatikus fékezése
Kétségtelenül jó dolog a légzsák, ám a baleseteknél veszélyes is lehet, ugyanis a sofőr arcába „robbanó” lufi nem csak kitakarja a vezető látóterét, ütésétől akár hosszú másodpercekig csak pisloghat a sofőr. Ha az autó még lendületben van, ez idő alatt újabb akadálynak ütközhet, ekkor pedig már sem a légzsák, sem a többi gyűrődő zóna nem fogja megvédeni az utasokat. Ha azonban a légzsák jelet küldene a legtöbb mai autóban már szintén megtalálható ESP-nek, akkor az a balesetkori automatikus vészfékezéssel jelentősen csökkenthetné az ismételt ütközések valószínűségét. Amíg nincs ilyen automatikus rendszer, addig mindenkinek érdemes megjegyeznie, ha van lélekjelenléte, légzsáknyílása után is „állni” kell a fékpedálon.
Boruláskor minimális karosszériasérülés esetén is szükség lehet az oldalsó-, illetve fejlégzsákokra, ezért logikus lenne, ha ezeket az ESP borulásérzékelője is vezérelhetné
A kommunikáció optimális esetben kétirányú kellene legyen a légzsák és az ESP között. Az ESP borulás-érzékelője jelezhetné a légzsákvezérlőnek a borulásokat, hogy az oldalsó- illetve fej-légzsákok ne csak a karosszéria roncsolódásakor, hanem azt megelőzően is kinyílhassanak. Borulás esetén ugyanis rendszerint előbb találkozik a fej az oldalfallal, mint a karosszéria az úttesttel. Ráadásul nem is elegendő, ha csak a kívülről sérülő oldal légzsákjai nyílnak, hiszen egy jobb oldalra borulás esetén a vezető tehetetlenségéből adódóan a bal oldali tetőoszlopoknak ütheti fejét (természetesen bal kormányos autó esetén).





