Cikk2013. 09. 22.

Kezdettől ára alatt adják - itthon az új Volkswagen Golf Variant

Itthon a második hungaroringi Golf-találkozón mutatkozott be a Golf Variant. Az autó nem újdonság, árkedvezménye azonban annak számít.

Genfben debütált, a nyár dereka óta rendelkezik hazai árral, s azóta előrendeléssel el is érhető a Golf VII kombi kivitele, azaz az ötödik Golf Variant, ami azonban csak most, a szeptember 21-i Golf-találkozón mutatkozott be hivatalosan Magyarországon.
Adatait, részleteit eddig is ismerhettük, s a Genfi után múlt héten a Frankfurti Autószalonon is láthattuk. Fontos tudni róla, hogy elődjénél, a lényegében még Golf V alapú Variantnál 28 mm-rel nyúlánkabb, s ahhoz hasonlóan túlnyúlik a 4,5 méteres hosszon. Szélessége (1799 mm) is nőtt 18 mm-t, 1481 mm-es magassága viszont 23 mm-rel apadt. Csökkent a hasmagassága is 1 mm-t, legmélyebb pontja már csak 140 mm-re van a földtől. Belső szélessége 23, a hátsó 4 mm-t nőtt, ez nem sok, de mégis valami, s egyben meg is határozza azt, hogy a Golf VII Variant kategóriája legjobb térérzetet adó autójának tűnik az első ülőpróba alapján.
Utasterének kialakítása a hagyományos ötajtóstól látott módon minőségi, persze nem az alapgépekben ültünk. Az alapverzió ára 4 489 000 forint, a következő lépcső pedig 1,15 millió forinttal drágább, igaz, az már az erősebbik 1.2 TSi, 6 fokozatú váltóval. Kicsontozottnak egyébként a „fapados” Varinat sem mondható, sok más mellett elektromos első-hátsó ablak, visszagurulásgátlós ESP, fényezett tükör, guminyomás-szenzor, légkondicionáló, fedélzeti számítógép, MP3-olvasós, 8 hangszórós, 12,7 cm átmérőjű érintőkijelzős hifi, stop-start rendszer és tetősín ahhoz is jár. Extra pénzért az alapverzió felett mindaz elérhető, ami a Golfhoz, így távolságtartós tempomat, parkolóautomatika és még behajtható vonóhorog is szerepelhet. [BANNER type="1"]
Miként azt korábban is írtuk, a csomagtér alapméretével 100, bővítetten 125 literrel öblösebb a korábbinál. A 605 literes puttony széles és küszöbmentes nyíláson keresztül pakolható, a raktérperem viszonylag alacsony, 63 cm magasra kell emelni a csomagokat, azok tere pedig támladöntéssel sík padlóval, a Comfortline felszereltségi szinttől az anyósülés összehajtásával is toldható, úgy 2,67 méter hosszú.
Fontos, és elismerésre méltó, egyszer pedig talán adózásilag is számítani fog (itthon is), hogy a Golf Variant csakis Euro6-os (kizárólag turbós, közvetlen befecskendezésű) motorokkal érkezik, nyáron írt és a műszaki adatokat ismertető bemutatónkhoz képest újdonság, hogy a 90 lóerős 1.6 Tdi-vel is kapható - 6 millió forint feletti ártól.
Volkswagen Golf Variant - árak
Modell Teljesítmény Váltó Ár
Golf Variant Start BMT 1.2 TSi 85LE Kézi 5 fokozatú 4 489 680 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.2 TSI 105LE Kézi 6 fokozatú 5 641 570 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.2 TSI DSG 105LE DSG 7 fokozatú 6 134 330 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.4 Tsi 122LE Kézi 6 fokozatú 5 868 900 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.4 Tsi DSG 122LE DSG 7 fokozatú 6 356 580 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 Tsi 122LE Kézi 6 fokozatú 6 133 060 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 Tsi DSG 122LE DSG 7 fokozatú 6 620 740 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 TSi 140LE Kézi 6 fokozatú 6 426 430 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 TSi DSG 140LE DSG 7 fokozatú 6 912 840 Ft
Golf Variant Highline BMT 1.4 TSi 140LE Kézi 6 fokozatú 6 755 360 Ft
Golf Variant Highline BMT 1.4 TSi DSG 140LE DSG 7 fokozatú 7 241 770 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.6 Tdi 90LE Kézi 5 fokozatú 6 092 100 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.6 TDi 105LE Kézi 5 fokozatú 6 349 910 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.6 TDi DSG 105LE DSG 7 fokozatú 6 843 940 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDi 105LE Kézi 5 fokozatú 6 614 070 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDi 4Motion 105LE Kézi 6 fokozatú 7 017 930 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDi DSG 105LE DSG 7 fokozatú 7 108 100 Ft
Golf Variant Highline BMT 2.0 TDI 150LE Kézi 6 fokozatú 7 711 820 Ft
Golf Variant Highline BMT 2.0TDI 4Motion 150LE Kézi 6 fokozatú 8 114 410 Ft
Golf Variant Highline BMT 2.0 TDI DSG 150LE DSG 6 fokozatú 8 199 500 Ft
Hogy a Golf Variant viszonylag magas listaára ellenére is sikeres lesz, azt kezdettől kínált nem szerény mértékű flottakedvezménye garantálja. Az a flottakedvezmény, ami már egyetlen autótól is megkapható, de a flotta nagyságától függően 18-24 százalék között változik. Újságírói kérdésre megtudtuk Németh Balázstól, a Volkswagen márkaigazgatójától, hogy a diszkont az autó része, az szervesen hozzátartozik, hacsak a piac nem alakul át gyökeresen. Ez viszont egyelőre aligha várható. Az ötajtós Golfnál 300 ezer forinttal drágább, de 31 cm-rel hosszabb és 225 literrel nagyobb csomagterű Variant, az Év Autója Golf kombijaként a legmenőbb flottaautó kíván lenni, valamint a márka számításai szerint bővített kapacitásával a családi autót kereső magánvásárlókat is megnyerheti. Jó eséllyel, amennyiben lesz fizetőképes vevőkör.