Önvezető autóban akár dolgozhatunk is a volán mögött, jelenleg viszont még nem
Gyanúsan nem vágnak össze az adatok a LeasePlan most közzétett felmérése és az önvezető autók fogadtatásával kapcsolatos korábbi közvélemény-kutatások között. Hiszen a 17 országban, 4000 autóvezető részvételével elvégzett LeasePlan Mobility Monitor elnevezésű felmérés szerint a járművezetők 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vezetés közben valami mással is foglalkozik, mint az autó irányítása. Nyilván mindenki tudja, hogy ez nagyon veszélyes, mégis ez a helyzet, és ebben még nem is szerepelnek azok az esetek, amikor csak úgy - észrevétlenül - elkalandozik a vezető figyelme, miközben az útra és az autóvezetésre próbál figyelni. Ilyesmi nem történhet meg az önvezető autók radarok, kamerák és érzékelők alkotta „robotpilótáival”, ezért is várnak biztonságosabb közlekedést az ilyen járművek megjelenésével. Mégis, a
független közvélemény-kutató kérdései alapján éppúgy, mint a
Volvo felmérése szerint manapság még a vezetők körülbelül fele nem akar
önvezető autóval közlekedni.
A Tesla nemrég frissítette Autopilot rendszerét, ám ez sem helyettesíti még a sofőrt, amíg ő menet közben például megreggelizik az autóban
[BANNER type="1"]
A LeasePlan felmérése szerint a megkérdezett autóvezetők elsősorban - az esetek 69 százalékában - a mobiltelefonnak hagyják, hogy elvonja figyelmüket a vezetéstől, másrészt az ivás (36%) és az evés (32%) dobogós még e tekintetben. A megkérdezettek 17 százaléka vallotta be, hogy üzenetet, például SMS-t is ír vezetés közben, sőt a közösségi médiaoldalakon szörföl (8%). Minderre az sem mentség, hogy kevesebben teszik mindezeket, mint egy évvel korábban. Elsősorban a fiatalok veszélyeztetik életüket ilyen kettős vezetéssel, hiszen ők egyébként is aktívabban használnak okostelefont, illetve táblagépet. Vagyis az életkor előrehaladtával csökken ugyan a figyelmüket vezetés közben megosztók aránya, a telefonálás viszont kivétel ez alól, mert azt minden korosztály előszeretettel használja az autóban. Ráadásul Magyarországon ez még inkább igaz, hiszen az itt megkérdezettek 78 százaléka telefonál vezetés közben és 33 százaléka ír üzenetet!
Ahogy „Ön dönt, iszik vagy vezet”, ugyanúgy minden másra is igaz ez a vezetéssel kapcsolatban
Mindezeken túl a megkérdezettek 71 százaléka vallotta be, hogy átlépi a megengedett sebességhatárokat. A veszélyesnek, illetve zavarónak tartott vezetői viselkedések közül pedig a lassú vezetést, az autósorba „bevágást” és a kellő távolság nélküli követést - vagyis amikor a mögöttünk jövő ránk mászik - említették leggyakrabban. A felmérést készítő és tekintélyes járműflottát üzemeltető LeasePlan arra is rámutatott, hogy az emberélet kockáztatásán túl komoly költséget is jelent a figyelmet megosztó és az agresszív vezetés. Hiszen például Európában 2000 euró az átlagos éves üzemanyag-költség, ugyanakkor ennek majdnem harmada, évi 700 euró a balesetekből adódó átlagos költség. Tehát többszörösen érdemes vezetés közben a vezetésre figyelni, és hasonlóképpen az élet minden területén is hasznos csak azzal foglalkozni, amit éppen csinálunk.