Cikk2014. 03. 12.

Ki tudja, hogy mikor kell fizetni a parkolásért?

Most még úgy gondolja, hogy biztosan tudja, mikor kell fizetni a parkolásért? Akkor olvasson bele a cikkbe, és lepődjön meg ön is. Vagy hőbörögjön velünk.

Parkolás, parkolási díj az utcán. Egyes megközelítések szerint egy olyan pénzszedés, amiért cserébe semmilyen szolgáltatást sem kapunk, hiszen az adónkból felépített köztulajdon átmeneti használatáért fizetünk. Ugyanakkor sokszor érvelnek azzal a városvezetők, hogy a parkolási díj elkerülhetetlen, hiszen általa lehet szabályozni a zsúfoltabb területeken lévő autók számát. Fogadjuk ezt el akkor is, ha a sokszor extrém magas díjak ellenére sincs sokszor hely a legfrekventáltabb belvárosi utcákban. Azokban az utcákban, amelyek parkolási díjánál egyébként még a híresen drágának tartott, ám nem is annyira annak számító repülőtéri parkolás is olcsóbb.
De az utcai parkolásnak – legalábbis most és elsősorban – nem is az árával van problémánk, hanem azzal, hogy a parkolási időszakok szabályzása marhára nem egységes. Az élet szülte, hogy a közelmúltban két kollégánk is belefutott abba, hogy este 7 óra után parkolt le Budapest nem is annyira belvárosában, majd kapta a mikuláscsomagot, s fizethette az egész napi parkolás díjánál is nagyobb pótdíjat. Pedig egyikük sem akart bliccelni, csak a sötétben, ráadásul az akár kissé kutyaürülékes utcán leparkolva valahogy nem az az első gondolata az embernek, hogy akkor hol és mennyit kell fizetni, hiszen a legtöbb autós ma is úgy tudja, hogy a parkolásért némi aprót sokszor komoly pénzt 8-18 óráig kell csak bedobni. És sajnos nem így van, a Nagykörúton belül este 8 óráig, míg a város többi területén valóban „csak” 18 óráig kell az órákba szórni a pénzt. És a körúton belüli terület bizony drága is, óránként 440 forint a díj, a bírság pedig jócskán 6000 forint feletti. Van-e óriási, rikító transzparens a parkolóórákon, hogy figyelem, a parkolási időszak a szokottnál tovább tart? Persze, hogy nincs, ugyanúgy nincs, ahogyan a parkolási övezetek határait jelző táblákon is a legapróbb betű jelöli az időszakot. [BANNER type="1"] A parkolási időszakok között elkeveredni pedig nem nehéz. A rendszer ugyanis nem olyan egyszerű, hogy a körúton belül 8-20, máshol 8-18 óra között kell csengetni a parkolásért. Míg ugyanis jellemzően reggel 8-tól fizetni kell, a II. és a III. kerület kivételezett, ott csak 8:30-tól kell perkálni, s a VII. és a XIII. kerület egyes részein is csak 8:30-kor kezdődik a fizető időszak. Ember legyen a talpán, aki eligazodik.
Messze nem egységes, de a Budapestinél kivétel nélkül humánusabb a vidéki városok parkolási ideje. Szeged, Győr, Pécs, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely és Zalaegerszeg a bevált 8-18 órás időszakot alkalmazza, Szentendrén csak 9-től szintén 18 óráig kell fizetni a belsőbb városrészben, ott viszont szombaton és vasárnap is. Eger és Nyíregyháza parkolóórái 8-tól, de csak 17 óráig ketyegnek, Keszthely és Tapolca esetén csak 16 óráig kell fizetni, Veszprém viszont csaknem mindenkinek meglepetést okozhat, ott ugyanis már reggel 7-kor kezdődik, de csak 17 óráig tart a díjköteles parkolási idő.
Parkolási idők és díjak Budapesten



Kerület Terület (Parkolók) Parkolási üzemidő Parkolási tarifa (Ft) Min. park. idő/Ft Max. időlimit
Fővárosi főútvonalak
BKK Erzsébet Krt., Károly Krt. 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Rottenbiller u. 1 - 3.,2 - 4 + Híd alatt, Baross tér 14 - 20. 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
Ferencvárosi parkolási Kft. Ferenc körút 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Soroksári út, Mester utca (Ferenc Krt - tól a Bokréta/ Ipar utcáig) 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
Mester utca (Bokréta/ Ipar utcától a Haller utcáig) 08:00 - 18:00 175 15 perc 180 perc
I. kerület
Aranyhal u. - Batthyány u. - Corvin tér - Csalogány - Csónak u. - Donáti u. - Dózsa Gy. Tér - Gyorskocsi u. - Fő utca 30 - 32. - Halász u. - Hattyú u. - Hegedüs köz - Hunfalvay u. - Hunyadi J. Út - Iskola u. - Jégverem u. - Lánchíd u. - Logodi u. - Lovas u. - Málna u. - Mária tér - Markovics u. - Mátray u. - Ostrom u. - Öntőház u. - Pala u. - Palota u. - Palota út - Pauler u. - Ponty u. - Roham u. - Szabó I. u. - Szalag u. - Szilágyi D. tér - Szőnyeg u. - Tábor u. - Toldy F. u. - Vám u. - Váralja u. - Várfok u. - Várkert rkpt. - Vérmező u. - Ybl Miklós tér utcákat érinti 08:00 - 18:00 440 15 perc 180 perc
Aladár u. - Alsóhegy u. - Avar u. - Czakó u. - Csap u. - Derék u. - Dezső u. - Fém u. - Feszty u. - Gellérthegy u. - Hadnagy u. - Harkály u. - Intranszmas - Kosciuszkó u. - Kuny u. - Lisznyai u. - Márvány u. - Mészáros u. - Naphegy tér - Napegy u. - Pálya u. - Tigris u. - Zsolt u. - Orom u. - Bérc u. - Számadó u. - Mihály u. - Berényi u. - Szirom;u. és a Somlói;u. (Alsóhegy és a Gyula utca közti szakasza) 08:00 - 18:00 350 15 perc 180 perc
Citadella I. (Szirtes u. ) 0:00 - 24:00 525 15 perc időkorlát nélküli
Citadella II. (Szirtes u. ) 0:00 - 24:00 525 15 perc időkorlát nélküli
Palota út I. 08:00 - 18:00 440 15 perc 180 perc
II. kerület Ady Endre u. - Bimbó u. - Ezredes u. - Fény u. - Fényes Elek u. - Forint u. - Káplár u. - Keleti K. U. - Kisrókus u. - Kitaibel u. - Lövőház u. - Mechwart liget - Pengő u. - Petrezselyem u. - Retek u. 08:30 - 18:00 350 15 perc 180 perc
Bajvívó u. - Csalogány u. - Dunapart II. - Erőd u. - Fazeska u. - Fazekas u. - Feketesas u. - Frankel Leo u. - Ganz u. - Gyorskocsi u. - Henger u. - Horváth u. - Kapás u. - Lipthay u. - Medve u. - Szász K. U. - Varsányi u. - Vitéz u. 08:30 - 18:00 440 15 perc 180 perc
Bimbó u. - Buday L. U. - Garas u. - Kút u. - Marcibányi tér - Margit tér - Margit u. - Mecset u. - Nyúl u. - Ribáry u. - Rómer F. U. - Rózsahegy u. - Zivatar u. 08:30 - 18:00 350 15 perc 180 perc
Marcibányi tér 1 - 5, 6 - 7, 8 - 13, 15. 08:30 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
Áldás u. - Eszter u. - Alsó Törökvészi út - Alvinci út - Aranka u. - Balgovár u. - Barsi u. - Bimbó út - Érmelléki u. - Ervin u. - Felvinci út - Gábor Áron u. - Gyergyó u. - Hargita u. - Herman O. út - Júlia u. - Lévay u. - Lórántffy Zs. út - Lupény út - Nagyajtai út - Pajzs út - Pasaréti u. - Radna u. - Rhédey u. - Tapolcsányi u. - Toroczkó köz - Trombitás u. 08:30 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
Margit körút - Török utca - Frankel Leó út - Zsigmond tér - Ürömi utca - Kolozsvári Tamás utca - Daru utca - Felhévízi utca - Pusztaszeri út - Szépvölgyi út - Árpád fejedelem útja által határolt terület, valamint a határoló utak és terek, illetve a Darázs utca, a Daru utca, a Kavics utca és a Kolozsvári Tamás utca 08:30 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
III. kerület
Szépvölgyi út - Árpád fejedelem útja - Margit krt. - Török u. - Frankel Leó út - Ürümi út - Felhívizi út - Pusztaszeri út által határolt terület; Daru utca, Kolozsvári Tamás u. 08:30 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
V. kerület
Akadémia utca, Alkotmány utca, Apáczai Csere János utca, Arany János utca, Aulich utca, Bárczy István utca, Báthory utca, Bécsi utca, Dorottya utca (5 - 13) páratlan oldal, Dorottya utca (6 - 8) páros oldal, Garibaldi utca, Hercegprímás utca, Hild tér, Hold utca, Honvéd utca (1 - 9) páratlan oldal, Honvéd utca (2 - 12) páros oldal, Kálmán Imre utca, Kiss Ernő utca, Kozma Ferenc utca, Mérleg utca, Nádor utca, Nagysándor József utca, Október 6. utca, Perczel Mór utca, Petőfi Sándor utca (11 - 19);páratlan oldal, Petőfi Sándor utca (12 - 18) páros oldal, Sas utca, Steindl Imre utca, Szabadság tér, Széchenyi rakpart (1 - 10), Széchenyi utca, Szemere utca (2 - 4) Páros oldal, Szemere utca (1 - 5) páratlan oldal, Szervita tér, Vadász utca, Vécsey utca, Vértanúk tere, Vigadó tér, Vigyázó Ferenc utca, Zrínyi utca, Szent István tér, Városház utca, Párisi utca 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Balassi Bálint utca, Balaton utca, Bástya utca, Belgrád rakpart (1 - 27), Bihari János utca, Curia utca, Falka Miksa utca, Fejér György utca, Ferenczy István utca,; 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Havas utca, Henszlmann Imre utca, Honvéd tér, Honvéd utca (14 - 40) páros oldal, Honvéd utca (11 - 29) páratlan oldal, id. Antall József rakpart a Margit hídnál,;
Irányi utca, Jászai Mari tér, Károlyi Mihály utca, Kecskeméti utca, Királyi Pál utca, Magyar utca, Markó utca, Molnár utca, Nagy Ignác utca, Nyári Pál utca, Papnövelde utca, Pintér utca, Reáltanoda utca, Só utca, Sörház utca, Stollár Béla Utca, Szalay utca, Szarka utca, Széchenyi felső rakpart 12 - től a Margit hídig, Szemere utca (6 - 25), Szép utca, Szerb utca, Vajkay utca, Veres Pálné utca
Lánchíd - északi parkoló egy oldal, Pesti rakpart - Lánchídtól délre mindkét oldal 08:00 - 20:00 440 15 perc időkorlát nélküli
Bajcsy - Zsilinszky út (2 - 68) páros oldal, Duna utca (1 - 1) páratlan oldal, Eötvös tér egy oldal, Erzsébet tér, Károly körút páros oldal, Kossuth Lajos tér (1 - 11) ;mindkét oldal, Március 15 tér, Széchenyi tér 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Bajcsy - Zsilinszky utca 70.sz. - tól a Nyugati térig páros oldal, Belgrád rakpart, Fővámtér, Kossuth Lajos tér (12 - 18) mindkét oldal, Szent István krt. (1 - 29) páratlan oldal, Vámház krt. (2 - 16) páros oldal 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Pesti alsó rakpart (id. Antall József rakpart) a Lánchídtól északra, a Lánchíd északi parkolóját kivéve, mindkét oldal 08:00 - 20:00 265 15 perc időkorlát nélküli
VI. kerület
Andrássy út a Bajcsy Zs. Út és Oktogon között,Oktogon, Teréz körút 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Nyugati pályaudvar, Múzeum körút, Nyugati téri felüljáró alatt része, Nyugati pu. - WECC, Bajcsy Zsilinszky út a Deák tértől a Podmaniczky utcáig (Bajcsy Zs. út 39-ig) Nyugati tér VI. ker.- i része 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Anker köz - Bajcsy köz - Lázár u. - Dalszínház u. - Desseffwy u. - Dochnány u. - Hajós u. - Jókai tér - Jókai u. - Aradi u. - Káldi Gy. U. - Király u. - Vasvári u. - Lázár u. - Liszt F. Tér - Lovag u. - Mozsár u. - Nagymező u. - Ó u. - Paulay u. - Székely u. - Podmaniczky u. - Révay u. - Dalszínház u. - Weiner u. - Zichy J. u. 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Csengery u. - Podmaniczky u. - Eötvös u. - Hunyadi tér - Kármán u. - Király u. - Szófia u - Szondi u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
Aradi u. - Bajnok u. - Felsőerdősor u. - Hunyadi tér - Izabella u. - Király u. - Csengery u. - Kmety u. - Podmaniczky u. - Rózsa u. - Színyei M. U. - Szív u. - Szalmás P. U. - Szondi u. - Vörösmarty u. 08:00 - 18:00 265 15 perc időkorlát nélküli
Aradi u. - Bajza u. - Benczúr u. - Délibáb u. - Kmety u. - Lendvay u. - Munkácsy u. - Podmaniczky u. - Rippl Rónai u. - Székely B. U. - Szondi u. 08:00 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
VII. kerület
Akácfa u. - Csányi u. - Dob u. - Dohány u. - Holló u. - Kazinczy u. - Kertész u. - Király u. - Asboth u. - Kisdiófa u. - Klauzál tér - Nyár u. - Kürt u. - Madách tér - Nagydiófa u. - Rumbach u. - Síp u. - Wesselényi u. 08:30 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Almássy tér - Barcsay u. - Csengery u. - Dob u. - Dohány u. - Osvát u. - Dohány u. - Hársfa u. - Király u. - Wesselényi u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
Almássy tér - Alsóerdősor u. - Dob u. - Dohány u. - Hutyra F. U. - Jósika u. - Munkás u. Péterffy u. - Rózsák tere - Szövetség u. - Wesselényi u. 08:00 - 18:00 265 15 perc időkorlát nélküli
Alpár u. - Szinva u. - Dembinszky u. - Garai tér - István u. - Jobbágy u. - Marek J. U. - Murányi u. - Peterdy u. - Péterffy u. - Sajó u - Szászház u. - Verseny u. 08:00 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
VIII. kerület
Békési u. - Bérkocsis u. 1-5 és 2-4, Bródy Sándor u., Csepreghy u., Gutenberg tér, Gyulai Pál u., Horánszky u., Kiss Salétrom u., Kőfaragó u., Kölcsey u., Krúdy Gyula u., Lőrinc Pap tér, Mária u., Márkus Emília u., Múzeum u., Ötpacsirta u., Pál u., Pollack Mihály tér, Puskin u., Reviczky u. Rökk Szilárd u., Somogyi Béla u., Stáhly u., Szentkirályi u., Trefort u., Vas u. 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Bacsó Béla u., Bérkocsi u.(Körúttól kifelé) 15-23 és 10-20, Csokonai u., Déri Miksa u. 1-3 és 2-2A, Harminckettesek tere, József u. 1-17 és 2-18, Kisfaludy u., Kiss Salétrom u.(Körúttól kifelé) 3-tól és 4-től, Nap u. 1-9 és 2 -10, Német u. 1-15 és 2-14, Práter u., Vásár u., Rigó u., Salétrom u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
Berzsenyi Dániel u., Bezerédi u., Kenyérmező u., Kis József u., Légszesz u., Luther u., Népszínház u. 7-31 és 4-28, Szilágyi u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 240 perc
Auróra u. Bérkocsis u.;(Belső Józsefváros), Déri Miksa u. 5-től és 4-től, Fecske u., Festetich GYörgy u., Futó u. 1-21. és 2-20., Horváth Mihály Tér, József u. 19-től és 20-tól, Kis Stáció u., Lóvásár u., Lovassy László u., Mosonyi u., Nap u. 11-25 és 12-30, Német u. 15-27 és 16-20, Őr u., Szűz u., Tolnay Lajos u., Vajdahunyad u. 1-19 és 2-22, Víg u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 240 perc
II. János Pál Pápa tér, Kun u., Alföldi u., Fiumei út (kivéve a felüljáró alatt), Gázláng utca, Dologház utca, Népszínház u. 33 - tól, Népszínház u. 36 - tól, Vay Ádám utca, Teleki tér 15 - 25. között 08:00 - 18:00 265 15 perc 240 perc
Blaha L. tér, József körút (3 - 69), Üllői út VIII. kerületi szakasza, Baross utca (7 - 49), József körút (47 - 53), Üllői út 18 - 20. 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Fiumei felüljáró alatt, Rákóczi tér, Baross u. (59 - 69) Keleti pu. ind. és érk. old. (Kerepesi út felől), Keleti pu. posta előtt (Thököly út felől) 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
IX. kerület
A Kálvin tér - Üllői út - Ferenc körút - Boráros tér - Közraktár utca - Fővám tér - Vámház körút által határolt terület, beleértve - a Kálvin tér és a Vámház körút kivételével - a határoló utakat és tereket. 08:00 - 20:00 440 15 perc 180 perc
Ferenc körút - Üllői út - Bokréta utca - Ipar utca - Ipar köz - Gizella sétány (Lechner Ö. fasor) által határolt terület, beleértve - a Ferenc körút kivételével - a határoló utakat, tereket. Angyal u., Liliom u., Tinódi u., Páva u., Berzenczey u., Ipar köz, Ipar u., Bokréta u., Lechner, Ö. fasor, Gabona u., Vaskapu u., Tompa u., Ferenc tér, Tűzoltó u. az Ipar köz és Ipar u., valamint Bokréta utcáig. 08:00 - 18:00 265 15 perc 180 perc
Az Ipar köz, az Ipar u. - Mester u., Haller u. páros oldala a Soroksári út felé, - Soroksári út - Déli határoló út - Gizella st. (Lechner Ö. fasor) - által határolt terület, beleértvre - az Ipar köz, az Ipar u. kivételével - a határoló utakat és tereket. Ipar köz, az Ipar u. - tól délre (Lágymányosi - híd, Csepel felé) a Gizella st., (Lechner Ö.fasor). 08:00 - 18:00 175 15 perc 180 perc
Bokréta utca - Üllői út - Haller utca - Mester utca, valamint a Mester u. - Tóth Kálmán utca - Soroksári út - Haller utca által határolt területeken 08:00 - 18:00 175 15 perc 180 perc
Csarnok tér (parkolóház) 07:00 - 22:00 (minden nap) 440 15 perc 180 perc
X. kerület
Gyakorló u. - Fehér út - Kerepesi út - Hatház u. által határolt terület 08:00 - 18:00 175 15 perc korlátlan
XI. kerület Balogh lejtő - Bartók Béla u. - Bercsényi u. - Bukarest u. - Eszék u. - Hamzsabégi u. - Himfy u. - Kanizsai u. - Szabolcska M. U. - Ulászló u. - Váli u. - Vásárhelyi u. 08:00 - 18:00 175 15 perc 240 perc
Edömér u. - Fadrusz u. - Tass Vezér u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 240 perc
Bercsényi u. - 6. - Bertalan L. U. - Budafoki út - Egri J. U. - Karinthy F. U. - Kelenhegy út - Kemenes u. - Kende u. - Kruspér u. - Lágymányosi út - Mányoki u. - Ménesi út - Mészöly u. - Orlay u - Stoczek u. 08:00 - 18:00 350 15 perc 240 perc
Baranya tér - Baranyai u. - Bogdánfv u. - Hamzsabégi u. - Irinyi J. U. - Szerémi sor 08:00 - 18:00 175 15 perc 240 perc
XII. kerület
Avar u. - Bán u. - Beethoven u. - Böszörmény u. - Böszörményi út - Csaba u. - Csőrsz u. - Diósárok u. - Dolgos u. - Gregus u. - Győri u. - Hajnóczy u. - Hertelendi u. - Ignotus u. - Kékgolyó u. - Királyhágó u. - Kiss János. U. - Kléh u. - Maros u. - Márvány u. - Nagy János u. - Nagyenyed u. - Schwartzer u. - Sirály u. - Szamos u. - Táltos u. - Tartsay V. u. - Ugocsa u. - Városmajor u. - Ráth György u. - Beck Ö. Fülöp u. - Derkovits u. - Kernstock K. tér - Brassai Sámuel u. - Kapitány u. - Szoboszlai u. 08:00 - 18:00 350 15 perc 240 perc
Agárdi u. - Alma u. - Bíró u. - Csaba u. - Fürj u. - Gaál J. U. - Gébics u. - Határőr u. - Levendula u. - Németvölgyi u. - Pethényi köz - Ráth Gy. U. - Roskovics u. - Sirály u. - Szendi u. - Szolyva u. - Tóth L. U. - Ügyész u. - Zsámbéki u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 240 perc
Csaba u. - Hollósy S. U. - Királyhágó tér - Kiss J. U. - Margaréta u. - Németvölgyi u. - Ráth György u. - Szendi árok - Törpe u. 08:00 - 18:00 265 15 perc 240 perc
XIII. kerület
Szent István körút és a Nyugati tér XIII. kerületi oldala; 08:00 - 18:00 440 15 perc időkorlát nélküli
Váci út, Lehel tér; 08:00 - 18:00 440 15 perc időkorlát nélküli
Szt. István krt., Jászai M. tér, Újpesti rakpart, Radnóti M. u., Visegrádi u., a Gogol u. Visegrádi u. - Váci út közötti szakasza, Váci út, Nyugati tér által határolt terület, valamint Dévai u., Bulcsú u., Kassák L. u. és Tüzér u. a Bulcsú u. - Dévai u. közötti szakaszon, Lehel út a Lehel tér és Bulcsú u. közti szakasza, beleértve - a Szt. István körút, Nyugati tér, Váci út, Lehel tér kivételével - a határoló utakat és tereket. 08:30 - 18:00 440 15 perc időkorlát nélküli
Radnóti M. u, Pesti alsó rakpart, Dráva u., Váci út, a Gogol u. Visegrádi u. és a Pesti rakpart közötti szakasza, beleértve - a Dráva u., Váci út, Gogol u. Visegrádi u. és Váci út közötti szakasza, valamint a Visegrádi u. és a Radnóti M. u. kivételével a határoló utakat és tereket. 08:30 - 18:00 440 15 perc időkorlát nélküli
A Népfürdő u. - Vizafogó u. - Váci út - Szekszárdi u. - Gönczöl u. - Röppentyű u. - Pap K. u. - Róbert K. körút által határolt terület, beleértve a Róbert K. körút kivételével - határoló utakat és tereket és a Latorca u. / A Béke u. - Petneházy u. - Reitter F. u. - Szegedi út által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket. 08:30 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
Carl Lutz rakpart (Pesti alsó rakpart) 08:00 - 18:00 175 15 perc 180 perc kifizetése után korlátlan
külső Váci út;(Bp., XIII. ker. Váci út 83 - tól a Váci út Szekszárdi u.-ig, Róbert K. körúttól Újpest irányába) 08:00 - 18:00 175 15 perc időkorlát nélküli
A Népfürdő u. - Róbert K. körút - Váci út - Dráva u. által határolt terület, beleértve - a Dráva u. kivételével - a határoló utakat és tereket. 08:30 - 18:00 265 15 perc időkorlát nélküli

Budapesten további bonyolítás, hogy számos helyen maximalizálva van a parkolási idő. Nem lehet bárhol, bármennyit várakozni egy helyben. Akkor sem, ha fizetjük a (fenti táblázatban területenként látható) parkolási díjat. Számos helyen persze lehet, s egy munkanapnyi parkolásért simán elkölthetünk 3-4 ezer forintot a parkolásért. Mondjuk még mindig jobb, mint például 19:15-kor kapni egy 6500 forintos csekket.
Cikkünk olvasása után is érdemes betartani az alapszabályt: parkolás esetén ne csak azt nézzük meg, hogy nincs-e valamilyen korlátozó tábla az utca vagy a parkolóhely elején, hanem a parkolási időszak kapcsán is ajánlott szimatolni, például a parkolóóráknál.