Kisautó, nagy szerelem – Csonti Fiat 500-asát próbáltuk!

Mindnyájunkhoz közel állnak a régi autók, szeretjük őket, a veteránozáshoz viszont nem vagyunk elég bevállalósak. A pénz most nem feltétlenül kérdés ebben a témában, mert veteránozni már egy olcsó, jó állapotú Zsigulival is lehet, és azok az igazán boldogok, akik egy Trabanttal, Skodával, vagy Ladával megtalálják a szerelmüket ebben a világban. Mert nincsenek nagy kihívások, alkatrész akad, és még a szerelést is hamar meg lehet tanulni. Az igazán nagy klasszikusok között persze ott a Mini, egy régi Alfa Romeo, vagy éppen a Fiat 500, ami persze az egyik legkisebb, élményben mégis az egyik legnagyobb. Nehéz is ellenállni a kísértésnek, ha az ember Olaszországban jár. Amennyiben Róma az úti cél, garantáltan nem jövünk haza minimum egy sikátoros, lépcsősoros Fiat 500-as fotó nélkül, de van, aki 500-as nélkül sem.

Csonti Szicíliában futott bele ebbe a sorozat végén készült 500 L-be, amit egyenesen a helyi veteránklub elnökétől sikerült megszereznie.

Bár a cégvezér kedvenc autójáról van szó, a Csonti Car kínálatában természetesen ez is megtalálható, nem is akármilyen helyen, hiszen kereken 500 millió forintos vételárával ez az all time árrekord-tartó. Hogy miért kérnek érte ennyit? Cikkünk végére kiderül! Az 500-as története ott kezdődik, ahol a legtöbb hasonló törpeautóé, vagyis a második világháború után. Egész pontosan 1957-ben mutatták be a Nouova 500-ast a Topolino utódjaként, teljesen új irányzatot adva ezzel a Fiat kisautójának. Az már persze várható volt, hogy az 500 Topolino folytatása egy, a 600-ashoz hasonló farmotoros kialakítású lesz, ezzel ugyanis rengeteg helyet takaríthattak meg. Kevesebb mint három méteres hosszával alig két lépés hosszú egy ilyen 500-as,

a széria végi L kivitelek csak lökhárítójuk miatt nyúltak túl minimálisan a három méteren.

Csontié is ilyen, külsőre a plusz csövezésű lökhárítókat, a krómozott dísztárcsákat és az új emblémát kell figyelnünk, a belsőre tekintve a típus ismerői már azonnal láthatják, hogy ez egy L. A körműszer helyett csak ez a kivitel kapott téglalap alakú széles műszeregységet, valamint minden korábbi Fiat 500-nál alaposabbak voltak a belsőépítészek. Az 1967 és 1971 között készült L modellek műanyag borítású műszerfalat kaptak, valamint fröccsöntött műanyag kardánboxot. Ez az autó még egy kicsit többet is, utólagosan modernizálták, így kapott középkonzolt egy rádió fejegységgel és egy hasznos kis polccal, a hangszórók pedig a hátsó ülés támlája mögé kerültek. A padló kárpitozása szintén az L sajátja, a bordó szőnyeg már itthon került bele Csonti ízlésére. Szinte tökéletes az állapota, kopás csak a műanyag karimájú kormány fém küllőin van, az ülések huzata feszes, a rugózása is közel gyári. Nincs mit túlmagyarázni a kezelésén, a rövidebb bajuszkapcsoló az index, a hosszabb a távolsági fényszóró, lámpát és ablaktörlőt meg a műszerfal apró billenőkapcsolóival kapunk. Ezeken túl van még két apró kar a két ülés között, a bal a szívató, a jobb pedig az önindító. Gyújtást a műszerfal közepén kell adnunk a kulccsal, majd húzni a jobb oldali kart és finoman pumpálni a gázt. Egy csöpp gépészkedés a mindennapokban, de messze nem akkora művészet, mint az elsőre tűnhet. Valójában ez a megoldás ismerős lehet a 126-osból, vagyis a Kispolszkiból, végül is, az lett az 500-as utódja. [BANNER type="1"] A jól ismert töntörgéssel kel életre az apró kéthengeres, léghűtéses motor. Ez már nem az eredeti 479 köbcentis 13 lóerős , még Szicíliában cserélték ki egy Abarth tuningos 650 köbcentis, már észbontó teljesítményű, 24 lóerős darabra.

A súly-lóerő aránya ezzel nagyot javult, a mindössze 525 kilogramm saját tömegű kisautó tényleg elképesztően kicsi.

Pláne úgy, hogy a legfrissebb 500-assal mentünk érte, hogy néhány összehasonlító fotót is készíthessünk. Egy ilyen kis 500-as maga a tejfölösdoboz jelző tökéletes megtestesítője, még kisebb, mint egy klasszikus Mini Cooper. Ehhez képest bent nem rossz a helykínálat, bár nehéz elképzelni, hogyan szuszakolták be magukat ebbe régen négyen, hogy az egész család utazhasson. Kényelmesen hátratolt üléssel a lábtér hatalmas, van fejtér is, igazából nagy baj nincsen, de a mai autók között kavarva azért egy csöppet ijesztő, hogy egy Swift abroncsméretét is le tudjuk olvasni anélkül, hogy lefele néznénk. A motor hangos, pláne az Abarth kipufogó miatt, benzinszag van, vasat kapcsolunk a hosszú váltókar végén pihenő gombóccal, az arcomról meg nem bírom leerőltetni a vigyort. És szedi a lábát, a váltó csak négyfokozatú, így az 1-es jó hosszan kiforgatható, nincs nagy küzdelem ezzel a motorral ahhoz, hogy felvegyük a forgalom ritmusát. Az 1-es nem szinkronizált, erre figyelni kell, utána már nincs ilyen gond, 2-esbe szinte becsusszan a váltóbot és a sírás is megszűnik, innentől beszélgetni is lehet az utastérben. A finom váltó mellé egy szintén könnyedén forgó kormány jár, az apró kerekeket álló helyzetben is könnyű elforgatni.

Igazából semmi nehézkes nincs a kezelésében, ami csodálatos egy 51 éves autótól.

Kézzel nyitható a tető ponyvája, billenthető a két kis háromszögablak az ajtókon, ezzel megoldott a friss levegőellátás is, ennél több nem is kell. A futómű csillapítása kellemes, igazából kényelmes is az ülés rugózásával együtt, ez az autó nagyon egyben van, Csonti gondoskodik róla mindig, mivel ez a saját autója. Kell is foglalkozni a kisautóval, mert valami mindig megmakacsolja magát, tesztünk alatt épp a fékhatás szűnt meg majdnem teljesen. Ez már csak egy ilyen sport, az igazán ügyesek az út szélén is megjavítanak egy ilyen kisautót csukott szemmel.

Nem igazán volt kérdésem afelől, hogy mit lehet ebben a kisautóban szeretni, annyira őszinte egy ilyen kis veterán, amennyire egyik új autó sem tud az lenni.

Nem csak a bent ülőknek, hanem a járókelőknek is vigyort csal az arcukra, fotózzák, integetnek, egyszerűen imádják. Csonti nem is feltétlenül válna meg tőle, a választott 500-as rendszám és a csomagtartón feszítő 27-es is mutatja, hogy ehhez érzelmek fűzik. Persze, van hirdetése a Használtautón, de talán ez az egyetlen olyan az összes közül, ami csak azért van fent, hogy mutogassa. 500 millió azért mégiscsak durva lenne érte, de ahogy ő mondja, ha valaki megadja, viheti. Nagy üzlet lenne. Arrivederci!