Kisautó, nagy szerelem – Csonti Fiat 500-asát próbáltuk!
A veteránozás szele akkor is megérintheti az embert, ha nem feltétlenül gondolt rá korábban. Egy ilyen kis 500-as azonnal a szívünk legmélyebb csücskébe képes furakodni, Csonti sem menekült a végzet elől.

A Csonti Cartól kaptuk a lehetőséget, a kis Fiat 500L egy igazi élménygombóc
Csonti Szicíliában futott bele ebbe a sorozat végén készült 500 L-be, amit egyenesen a helyi veteránklub elnökétől sikerült megszereznie.
Bár a cégvezér kedvenc autójáról van szó, a Csonti Car kínálatában természetesen ez is megtalálható, nem is akármilyen helyen, hiszen kereken 500 millió forintos vételárával ez az all time árrekord-tartó. Hogy miért kérnek érte ennyit? Cikkünk végére kiderül!Egy falatnyi Olaszország itt, Budapesten, az élményautó tökéletes megtestesítője az 500-as
Az apró kis részleteit átnyálazva már értjük, miért olyan az új 500, amilyen
a széria végi L kivitelek csak lökhárítójuk miatt nyúltak túl minimálisan a három méteren.
Csontié is ilyen, külsőre a plusz csövezésű lökhárítókat, a krómozott dísztárcsákat és az új emblémát kell figyelnünk, a belsőre tekintve a típus ismerői már azonnal láthatják, hogy ez egy L. A körműszer helyett csak ez a kivitel kapott téglalap alakú széles műszeregységet, valamint minden korábbi Fiat 500-nál alaposabbak voltak a belsőépítészek.Az 500L volt az utolsó előtti széria, duplán csövezett lökhárítójáról felismerni
Fantasztikusan vidám külsejű és mozgású kisautó, a stílusos dekorban elhelyezett reklám passzol hozzá
A kormány kicsit jobbra került a vezetőüléshez képest; hatalmas, műanyag karimájú és fém küllőjű
A doblemez miatt erősen jobbra kerültek a pedálok, a vörös kárpitozás már hazai munka, a szögletes műszer az L sajátja
A súly-lóerő aránya ezzel nagyot javult, a mindössze 525 kilogramm saját tömegű kisautó tényleg elképesztően kicsi.
Pláne úgy, hogy a legfrissebb 500-assal mentünk érte, hogy néhány összehasonlító fotót is készíthessünk. Egy ilyen kis 500-as maga a tejfölösdoboz jelző tökéletes megtestesítője, még kisebb, mint egy klasszikus Mini Cooper. Ehhez képest bent nem rossz a helykínálat, bár nehéz elképzelni, hogyan szuszakolták be magukat ebbe régen négyen, hogy az egész család utazhasson. Kényelmesen hátratolt üléssel a lábtér hatalmas, van fejtér is, igazából nagy baj nincsen, de a mai autók között kavarva azért egy csöppet ijesztő, hogy egy Swift abroncsméretét is le tudjuk olvasni anélkül, hogy lefele néznénk.Gyújtás a kulccsal, indítás a két ülés közötti kis karral
Az elsőn kívül minden fokozat szinkronizált, az Abarth tuningos, 24 lóerős, 650-es motor erősnek érződik, repíti az 525 kilós kisautót
Igazából semmi nehézkes nincs a kezelésében, ami csodálatos egy 51 éves autótól.
Kézzel nyitható a tető ponyvája, billenthető a két kis háromszögablak az ajtókon, ezzel megoldott a friss levegőellátás is, ennél több nem is kell.Csonti szerencseszáma, belezúgott ebbe az 500-asba, nem is hagyta ott Szicíliában
Hangos és benzinszagú, de ez a dolga, meg az volt, hogy könnyedén jussanak el vele A-ból B-be, és ezt tökéletesen tudja
Nem igazán volt kérdésem afelől, hogy mit lehet ebben a kisautóban szeretni, annyira őszinte egy ilyen kis veterán, amennyire egyik új autó sem tud az lenni.
Nem csak a bent ülőknek, hanem a járókelőknek is vigyort csal az arcukra, fotózzák, integetnek, egyszerűen imádják. Csonti nem is feltétlenül válna meg tőle, a választott 500-as rendszám és a csomagtartón feszítő 27-es is mutatja, hogy ehhez érzelmek fűzik. Persze, van hirdetése a Használtautón, de talán ez az egyetlen olyan az összes közül, ami csak azért van fent, hogy mutogassa. 500 millió azért mégiscsak durva lenne érte, de ahogy ő mondja, ha valaki megadja, viheti. Nagy üzlet lenne. Arrivederci!Hangulatban sehol nincs hozzá az új, egy ilyen régi 500-ast mindenki azonnal a szívébe zár





































