Kiszámoltuk, mely modellnél, mikor éri meg az E85
Új autó vásárlásakor nem csak a dízel/benzines kérdést kell tisztázni, a drága dízelmotorról lemondva több márkánál etanolos verzió is kínálkozik. Kiszámoltuk kinek éri meg utóbbit választani.

Nem egyértelmű, hogy a kukoricából előállított etanollal olcsóbban lehet autózni, ám környezetbarátsága kétségtelen
Legkisebb modelljéhez, a C30-hoz és a jóval nagyobb, ráadásul turbómotoros V70-hez is egységes 120 ezer forintos áron kínálja az etanolra való felkészítést a Volvo
Mindenképp érdemes tisztázni, hogy egyáltalán megéri-e az etanolos verzió, hiszen hiába itatható olcsóbban etanollal a járgány, ha ezen lehetőség felára eltúlzott. Utóbbitól nem kell ugyan félni, hiszen a vizsgált modelleknél, az alapjukat adó benzinmotoroshoz mérten 90-300 ezer forint közötti árért választható az etanollal is itatható variáns, az egyik márkánál pedig fizetni sem kell az etanol-tankolhatósághoz. Az olcsó vagy az akár nem is létező etanol-felár azonban még mindig nem teszi egyértelművé azt, hogy olcsóbb-e E85-tel járni.
| Benzines modell alapára | Etanolos verzió alapára | Árkülönbség | Megtérülési kilométer gyári értékkel | Megtérülési km 30% többlet fogyasztással | |
| Opel Insignia 2.0 Turbo ECOTEC (220 LE) | 8 497 000 Ft | 8 647 000 Ft | 150 000 Ft | 17 170 km | 91 905 km |
| Ford S-Max 2.0 Trend (145 LE) | 8 250 000 Ft | 8 340 000 Ft | 90 000 Ft | 10 553 km | 56 487 km |
| Volvo C30 2.0 (145 LE) | 5 790 000 Ft | 5 910 000 Ft | 120 000 Ft | 15 744 km | 108 087 km |
| Volvo V70 T4F Kinetic (180 LE) | 10 490 000 Ft | 10 610 000 Ft | 120 000 Ft | 16 484 km | 88 228 km |
| Saab 9-5 2.0T Linear (220 LE) | 11 650 000 Ft | 11 950 000 Ft | 300 000 Ft | 34 341 km | 183 810 km |
| Renault Laguna 2.0 16V Expression (140 LE) | 6 590 000 Ft | 6 590 000 Ft | 0 Ft | nem értelmezhető | nem értelmezhető |
Kevés hírt hallani létezéséről, pedig az Opel Insignia 2,0 literes, 220 lóerős turbós benzineséből 150 ezer forintért etanolos is rendelhető
Legolcsóbban, 90 ezer forintért a Ford nagyautói, a Mondeo, illetve a Galaxy és az S-Max etanolosíthatók, igaz, egyes Renault modellek alapáron ilyenek
A gyakorlati tapasztalatok alapján azonban a képlet nem ilyen egyszerű, az etanol-használók és a korábban e téma kapcsán megkérdezett szakember szerint etanolból közel annyival többet fogyaszt az autó, mint amennyivel az a benzinnél olcsóbb, azaz mintegy 30 százalékkal. Mivel azonban jelenleg a benzin és az etanol közötti árkülönbség 30 százalék feletti, hosszabb futással ugyan, de ilyen plusz-fogyasztással is megéri az etanolos verzióra költeni.
Szinte titkolja a Renault, de a Laguna és a Latitude egyetlen benzinmotorja minden verzióban, alapáron E85-üzemanyag fogadására kész
Miként cikkünkben már említettük, van olyan márka, melynél nem is kell felárat fizetni az E85 használhatóságáért, a Renault Laguna, illetve a Lattitude közös alapbenzinese, azaz a 2,0 literes, 140 lóerős mindenképp itatható etanollal, ám ezeknél nem csak ezen ok miatt nincs értelme az etanolos verzió megtérüléséről beszélni, hanem azért sem, mert a gyár szerint motorjuk etanolból 42 (!) százalékkal többet iszik, mint benzinből.
| Benzinnel | Etanollal - gyári érték alapján | Etanollal - 30 %-os többletfogyasztással | |
| Opel Insignia 2.0 Turbo ECOTEC (220 LE) | 3 242 | 2 368 | 3 078 |
| Ford S-Max 2.0 Trend (145 LE) | 3 164 | 2 312 | 3 005 |
| Volvo C30 2.0 (145 LE) | 2 933 | 2 171 | 2 822 |
| Volvo V70 T4F Kinetic (180 LE) | 2 701 | 1 973 | 2 565 |
| Saab 9-5 2.0T Linear (220 LE) | 3 242 | 2 368 | 3 078 |
| Renault Laguna 2.0 16V Expression (140 LE) | 2 894 | 3 016 | 2 749 |
A modellhez illő, prémiumosan magas áron, 300 ezer forint felárért kérhető a BioPower Saab 9-5
A döntés lehetősége persze sok esetben el sem jut a vásárlókhoz. Cikkünk készítésekor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az Opel Insignia etanolos verziója egyáltalán nem szerepel a márka hazai weboldalán, a véletlenszerűen kiválasztott márkakereskedő nem is tudott létezéséről s a benzinmotoros Renault Laguna/Latitude etanollal hajhatóságát sem híreszteli büszkén gyártója. Véleményünk szerint rosszul teszik, hiszen ezen környezetbarát verziót hirdetve előnybe kerülhetnének a hasonlót nem kínáló konkurenseikkel szemben.