Cikk2011. 10. 27.
Kit büntet a rendőr a biztonsági övért?
Olvasónk pórul járt, megbüntették, mert biztonsági öve nem volt bekapcsolva. Teljesen jogosan tették azt a rendőrök, másban azonban mulasztottak.

Betumeret18 px
Mindig fontos a biztonsági öv használata. Mulasztásáért nem csak bírság járhat, kisebb koccanásnál is komoly sérülést okozhat, ha elmulasztjuk becsatolni
Mindez már sok volt nekem, hogy ugyanazt elkövetve, mint a másik két autós, csak én kaptam bírságot, így átmentem támadó pozícióba, és nem írtam alá a bírság elfogadását, illetve a csekket nem fogadtam el. Nem tudom mi alapján szabják ki a bírságot de ez az eljárás nem kicsit furcsa, nem vagyok kisebbség, csak gondolom nem tetszett a pofám vagy a pár éves Seat Toledóm, ami gondolom a rendőr szemében rosszabb töréstesztű, mint a Suzuki vagy a 20 éves Ford, tehát a rendőrrel szemben mit sem ér a 10 légzsák, 2 formás lufi kell! [/i]
Magunk mellett útitársainkat is rögzíteni kell, hogy baleset esetén ne repüljenek az elöl ülőket letarolva előre
Az ügy kapcsán természetesen megkérdeztük Dr. Mándi Sándor autójogászt, de válasza előtt meg kell jegyezzük, a biztonsági övért kapott bírságért még ilyen körülmények között is elfogadható. Nézze olyan szemszögből az esetet, hogy csak Önt késztették az öv használatára, ami sokak számára nevetséges, de már egy parkolóban gurulva is fontos. Akár 10-20 kilométer/órás sebességgel koccanva is fölösleges, bekapcsolt övvel elkerülhető, és akár súlyos sérüléseket is okozhat egy baleset. Fölösleges ennek kitennie magát. Az öv be nem kapcsolásáért tehát teljesen jogos a bírság, az nem jogos, hogy a többiek Önnel szemben nem kaptak.
A KRESZ 48. §-a egyértelműen rendelkezik arról, hogy ma az autókat fel kell szerelni biztonsági övvel, illetve "az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni." [BANNER type="1"] Kivételes esetek természetesen léteznek, amikor a rendőr valóban nem bírságolhat, ezek pedig az alábbiak, a KRESZ 48. §-ának 5. pontja szerint: Nem kell becsatolni a biztonsági övet:
- a) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
- b) a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
- c) a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
- d) a lakott területen menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban;
- e) a lakott területen kívül menetrend szerinti személyszállítás végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat;
- f) az autóbuszban szállított 3. életévét még be nem töltött gyermeknek;
- g) annak, aki külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.
Egyéb esetekben azonban mindenképp használni kell az övet, nem csak azért, mert előírás, hanem, mert valóban is fontos, hogy mást ne mondjunk, nélkülük még az autók légzsákjai is csak sérülést okoznak, ahelyett, hogy óvnának. Így aztán hiába van több légzsák az Ön autójában, azok öv nélkül nem fogják megvédeni.
Dr. Mándi Sándor - autójogász állásfoglalása
Maga mit tenne a rendőr helyében? Megbüntetné a saját haverját? A hölgyek iránti rajongásában magam is osztozom. Így aztán azon a mellékúton, más megbüntethető nem is maradt, csak Ön.
Komolyra fordítva a szót, természetesen a rendőr minden szabálysértővel szemben köteles eljárni. A mérlegelés lehetősége a figyelmeztetés, illetve a bírság között megvan, de nyilván nem úgy, hogy ugyanazon szabályszegéseket különböző módon büntet.
Nem csak Ön volt tehát szabálytalan, az intézkedő rendőrök is azok voltak.
Tisztelettel:
Dr. Mándi Sándor - autójogász
Maga mit tenne a rendőr helyében? Megbüntetné a saját haverját? A hölgyek iránti rajongásában magam is osztozom. Így aztán azon a mellékúton, más megbüntethető nem is maradt, csak Ön.
Komolyra fordítva a szót, természetesen a rendőr minden szabálysértővel szemben köteles eljárni. A mérlegelés lehetősége a figyelmeztetés, illetve a bírság között megvan, de nyilván nem úgy, hogy ugyanazon szabályszegéseket különböző módon büntet.
Nem csak Ön volt tehát szabálytalan, az intézkedő rendőrök is azok voltak.
Tisztelettel:
Dr. Mándi Sándor - autójogász