Cikk2019. 02. 07.
Kompresszoros V8-at kapott a Range Rover Velar
Megérkezett a Range Rover Velar csúcskivitele, a csinos megjelenésű hatalmas SUV orrába V8-as motor került. Az SVAutobiography kívül belül kisit más, de főként sportosabb, mint ahogy eddig ismertük.

Betumeret18 px
Mindenképp fekete tetőt kap, de az új kék fényezés csak a csúcsmodellhez érhető el
A kínálat tetejét bővíti a Land Rover legcsinosabb megjelenésű modelljénél. A Velar SVAutobiography Dynamic Edition kivitel külsőre is feltűnően más lesz, mint a többi változat, fontos újítás, hogy elöl-hátul új lökhárítókat kapott, valamint az oldalsó alsó díszlécet a karosszéria színére fényezik. Ha más a színeknél tartunk, hatféle árnyalat választható a csúcsmodellhez, melyek között az új selyemfényű Satin Byron kék szín csak ennél a modellnél érhető el. Ugyanakkor mindenképp fekete tetőt kap és 21 vagy opciósan 22 colos felniket, természetesen légrugózást és összkerékhajtás, az SVAutobiography Dynamic Edition motorja pedig egy 5,0 literes kompresszoros V8-as, mely 550 lóerő és 680 Nm nyomaték leadására képes.
Új az első-hátsó lökhárító és a belső is kicsit már, kérhető kék bőrkárpit is
[BANNER type="1"]
Az oldalsó díszlécet is a karosszéria színére fényezik
Az új modell nagyobb teljesítményű motorjának hűtése miatt kellett az új első lökhárító, de a kipufogórendszert is lecserélték, az aktív szelepek miatt hatékonyabb, meg persze a hangját is képes változtatni, nem mellesleg 7,1 kilóval könnyebb a széria rendszernél. Az új modell gyorsulása 4,5 másodperc nulláról 100 km/h-ra, végsebessége pedig 274 km/h. A Special Vehicle Operations műhely által összeállított modell - pár napja épp ők vetették el a háromajtós Range Rover gyártását - csak egy éven keresztül lesz rendelhető.
Kompresszoros V8-as motorja 5,0 literes és 550 lóerőre képes








