Cikk2011. 05. 10.

Konnektorból tölthető Toyotát vezettünk

Egyre többen kutatják a benzint nélkülöző autózás lehetőségeit. Próbára tettük az egyik alternatívát.


Itthon még nem kapható, de a hibridek terén piac- és technológia-vezetőnek számító Toyota már több országban is teszteli a harmadik generációs Prius plug-in, azaz konnektorból tölthető változatát. Ez utóbbi nem csak abban tér el a „hagyományos” full hibridtől, hogy akkumulátorai konnektorból is tölthetők, hanem az alap Priusénál nagyobb kapacitásúak és nikkel-fémhidrid helyett lítium-ion elvűek. Mintegy 20 kilométeres tisztán elektromos hatótávot is adhatnak és akár 100 km/órás tempóval is vihetik hagyományos, belső égésű motorjának beindítása nélkül a Priust. Motorjai azonban a többi verzióéval azonosak, azaz benzinese 1,8 literes, Atkinson ciklusú, 98 lóerős, háromfázisú, állandó mágneses villanymotorja pedig 80 lóerős.
Az azonos motor, növelt kapacitású, lítium-ion akkumulátor és módosított vezérlő elektronika elv az utólagos átalakítókat is megfogta. Elméletük szerint izmosított akkumulátorral és a vezérlő elektronika „becsapásával” minden full, azaz villanymotorjával önálló mozgásra is képes hibrid átalakítható konnektorból tölthető, azaz plug-in hibriddé. Az Egyesült Államokban mindhárom Prius generációhoz ajánlják és forgalmazzák a különféle teljesítményekkel elérhető utólagos akkumulátorokat, melyek a hibridekbe építve a gyári NiMH telepeket folyamatosan töltik, ezáltal ezek az átalakított hibridek nem csak néhány kilométert, hanem akár százat is megtehetnek benzinégetés nélkül. Míg az USA-ban már ezres nagyságrendben alakítottak át Priusokat konnektorból tölthetővé, itthon a rendszer forgalmazását is tervező vállalkozás egyelőre egyetlen tesztpéldányt készített.
Egy második generációs Priusba, a többféle teljesítménnyel megrendelhető rendszer második, 4 kWh-s lépcsőjét telepítették, a 3500 amerikai dollárért kínált szett hazaérve vámmal és áfával már az egymillió forintot súrolja, beépítésével pedig mintegy 1,2 millió forintos végszámla adódik. Optimális esetben 3 l/100 km alatti, azaz a gyári értéknél bő 25 százalékkal szerényebb fogyasztás is lehetséges lenne s a legjóhiszeműbb számítással akár e rendszerrel is megtehető lenne 60 kilométer tisztán elektromosan, ám ehhez nagyjából az a laboratórium eset lenne szükséges, hogy 50 km/óra körüli tempóra benzinmotorral gyorsuljon a Prius, majd onnan egyenletesen, sík úton, 60 kilométert guruljon, immár kizárólag villannyal. Ilyen persze nincs, de azt az immár több ezer kilométeres próba bizonyítja, hogy normál használatban 20-30 kilométerig is kitart a bővített akkumulátor. E Prius verzióban egyébként 54 km/órás tempóig lehetséges a tisztán elektromos üzem és mint azt megtudtuk, nem érdemes forszírozni az emissziómentességet. Gyorsítani benzinmotorral érdemes, ahhoz az a leghatékonyabb, villannyal nagyon kis vagy egyenletes tempóval ajánlott haladni. Egyértelmű tehát, hogy vagy üres városi menetben vagy dugóban domborodik ki a plug-in takarékossága. A tapasztalatok szerint a 3 literes kombinált fogyasztás városban simán tartható – ezáltal a konnektoros töltésre alakítás a mai üzemanyagárak mellett mintegy 150 ezer kilométer alatt térül meg. [BANNER type="1"]
Mivel a konnektorra csatlakoztatható sima töltő is 900 Wattal tölti a telepeket s azokat az elektronika sosem engedi teljesen lemerülni, a lítium-ion akkumulátor telítése nem egész 4 óra. Mivel ez a telep csak a gyári akkumulátor töltésére szolgál, az autó fedélzeti elektronikája nem is látja, töltöttségéről egy utólagos kijelző tudósít, mely a telítettség mellett azt is megbecsüli, hogy még hozzávetőlegesen milyen távolság tehető meg árammal.

Vezetés közben nem mutat különbséget a többlet akkus Prius a hagyományoshoz mérten. Mindössze az a feltűnő, hogy elektromos üzemben is a modelltől megszokottnál jóval lassabban merül a gyári akkumulátor, hiszen azt folyamatosan tölti a póttelep és így persze viszonylag hosszú távok is megtehetők elektromosan, a benzinmotor menet közben is hamar és viszonylag hosszú időkre áll le. Az utólagos akku 90 kilogrammos tömegével nem változtatja meg érezhetően a Prius viselkedését és mivel a csomagtér gyomrába, az ottani tároló-rekesz helyére telepítették, a 410 literes, sík padlós térré bővíthető poggyászteret sem csorbítja.
Az átalakítókészlet így a környezetvédelem iránt elkötelezetteknek csábító lehet, de tömeges elterjedésére mégsem várható. Az új Prius vásárlói várhatóan inkább a gyári Plug-in verziót választják majd, a használtaké közül pedig elvétve akadhat csak olyan, aki milliós áldozatot vállalna azért, hogy autója városi távokon valódi villanyautóként szolgáljon. Ez persze 2011 májusának elején íródott megállapítás, könnyedén lehet, hogy az akkumulátorok olcsóbbodása és az üzemanyagárak változása miatt akár egy év múlva már merőben másként mutat majd a kalkuláció.