Cikk2014. 05. 28.

Kormánykerék és pedálok nélkül debütált a Google autója

A Google nem szeretne autót gyártani, mégis elkészít 200 példányt az elkövetkezendő két évben önvezető autójából, amiben nincs kormánykerék.

Nem új szereplő az önvezető autók világában a Google, hanem az e téren talán jelenleg legjobban álló csapat. Eddig azonban saját autó híján a Toyota és a Lexus hibrid, azaz villanymotoros autóival kísérletezett. Már tavaly eljutott arra a szintre, hogy önvezető rendszerét késznek mondhassa, ám fejlesztői korábban mindig jelen voltak a tesztautókban, amelyek állítólag csakis beavatkozásukkor szenvedtek balesetet. Most viszont a Google már olyan szinten előrehaladottnak látja rendszerét, hogy saját, kifejezetten sofőr nélküli autót épített.[BANNER type="1"]
Nem azért, mert saját maga is szeretne autót gyártani, hanem azért, hogy felhívja az autógyártók figyelmét arra, hogy itt van készen a technika, meg lehet vásárolni, lehet hozzá autót fejleszteni. Egy részük persze tudja, a Mercedes-Benz például már megtette a maga útját a kanyarkövetésre szériamodelljeivel is képes Mercedes-Benz S-osztállyal, de a Google megoldása minden eddiginél bátrabb. A kétüléses, villanymotoros miniautóban kormánykerék és gáz-, illetve fékpedál sincs. Ma még persze - a jogi szabályzás miatt, illetve annak hiányában - nem lehet ilyen autóval közúti forgalomban közlekedni. A Google egyelőre a forgalomtól elzárt területen próbálgatja, próbáltattgatja autóját, amiből az elkövetkezendő 2 évben 200 példányt kíván gyártani tesztelésre, amihez önkénteseket is vár - nyilván megfelelő méretű és autózás szempontjából hasznos forgalomtól elzárt, aszfaltozott területtel. A kétüléses buborék az esetleges gyalogoselütések miatt elölről habszivaccsal burkolt, amúgy nagyfelbontású 360 fokos kamera- és radarrendszerrel felügyelt. Navigációs rendszere cím alapján célba viszi az akár ittas sofőrt utazót is, az autó természetesen önálló parkolásra is képes, s "magunkhoz is hívható". Mozgáskorlátozottaknak, illetve vakoknak is megváltást hozhat a közlekedésben, de nem csak miattuk fontos az önvezető autó, hanem amiatt is, mert a közlekedési balesetek számát is jelentősen apaszthatja, életek millióit mentheti meg.