Cikk2013. 09. 23.

Koros autóval is lehet fogyasztási rekordot elérni

Egy 2003-as, első generációs és 230 ezer kilométert futott, 1,2 literes, 54 lóerős alapmotoros Fabia, 2,6 l/100 km értékkel nyerte a Skoda fogyasztási versenyét.

Kedvelt kérdés a kocsmákban, a céges ebédeknél, de talán még az unalmas szülői értekezleteken is, hogy kinek az autója fogyaszt kevesebbet. Nyer, aki kevesebbet tud mondani, ám a számok hitelességéhez sokszor még a gyári adatok is kevesek, azok ugyanis az életben ritkán tűnnek reprodukálhatónak. Ha pedig valakinek mégis valóban takarékos az autója, akkor minden esetben felmerülő kérdés, hogy az mennyibe került, azaz mennyire drágán spórol az illető. Ezen kérdéseknek veheti elejét a Skoda immár 32. alkalommal, Csehországban rendezett nemzetközi fogyasztási versenye, ami nem utolsósorban a márka hírnevét is szépen fényezi.[BANNER type="1"]
Idén ugyanis nem az a fő hír, hogy egy Fabia 2,6 l/100 km átlaggal, azaz 60,58 g/km-es értéknek megfelelő szén-dioxid emisszióval végzett, hanem az, hogy az a Fabia egy 2003-as gyártású, 230 ezer kilométert futott, 54 lóerős, háromhengeres 1.2 HTP motoros verzió volt. A Csehország mellett Lengyelországból, Oroszországból és természetesen Szlovákiából indult 65 csapat közül logikusan a legszerényebb étvággyal végző lett a nyertes, de a résztvevőket öt különböző kategóriában is díjazták. A leplombált üzemanyagtartályú és gépháztetejű autóknak nem csupán fogyasztását, hanem átlagsebességét is mérték a verseny 291 kilométeres útján, ha pedig minden egyezett volna, a nagyobb motoros lett volna a fogyasztási bajnok. A Fabia azonban teljesen alap, azaz legszerényebb teljesítményű (és talán legkevésbé kedvelt) motorjával nyert, a dízelek között 3,09 l/100 km értékkel győzedelmeskedő (ugyancsak háromhengeres) 1.4 PD TDI (80 LE) verzió összesítettben csak negyedik lett.
Érdekesség, hogy a koros Fabia emissziójával még a Citigo, ráadásul Gerhard Plattner nyáron felállított rekordfogyasztásakor adódott szén-dioxid kibocsátását is alulmúlta, s bár üzemanyagköltségben a CNG-s Citigo verhetetlen, a Fabia sofőrpárosa, Marek Tribula és Martin Kadlec biztos lehet abban, hogy a Skoda bármikor ad számukra autót egy-egy fogyasztási rekordhoz. Egyelőre azonban a hírek szerint tovább használják Fabiájukat, a Skodával spórolni vágyóknak pedig a márka a CNG-vel elérhető Citigo kivételével minden modelljéből kínál Greenline verziót, közülük is a legfrissebb az Octavia 1.6 CR TDI 3,3 l/100 km vegyes étvággyal és 87 g/km szén-dioxid emisszióval. Bízunk benne, hogy ezen modellek is takarékosak lesznek 230 ezer kilométer után is.