Köszönd meg Sennának is - 30 éves a Honda NSX
Ha pontos akarok lenni, akkor Acura NSX-nek nevezem az autót, hiszen a Honda amerikai almárkájának emblémájával debütált a sportautó az 1989-es Chicagói Autószalonon.

Harminc éve, Chicagóban debütált az Acura NS-X, akkor még koncepcióautóként
Harminc évvel ezelőtt egy legenda született meg a Chicagói Autószalon látogatóinak szeme előtt, hiszen akkor mutatták meg először, még kötőjellel írva a nevét az Acura NS-X koncepcióautót, amely két évvel később ért meg a sorozatgyártásra. Most, három évtized eltelte után az Acura szintén a Chicagói Autószalonon ünnepelte a típus születésnapját, többek között a márka ügyvezető igazgatójának, Jon Ikedának a részvételével, akinek a pályafutása éppen akkoriban kezdődött az Acuránál. Illetve érdekes lehet még Csaba Csere személye is, aki, mint a nevéből egyből kiderül, magyar felmenőkkel rendelkezik és ő volt az első újságíró, aki egyaránt vezette az első NSX-et a debütálásakor és a jelenlegit is. Őt szintén meghívták az idei Chicagói Autószalonra, hogy meséljen az élményeiről.
Legendává nőtte ki magát az első NSX
Természetesen ezen kívül rengeteg fotót felvonultató tárlattal készült még az Acura és leforgattak egy videót is, amelyben együtt szerepel az első NSX és a jelenlegi, ezt majd lentebb megnézheted te is. Nem volt azonban zökkenőmentes az autó előélete. A prototípus NS-X, amit anno kiállítottak rövidebb tengelytávolsággal rendelkezett, mint a későbbi szériaérett változat és a túlnyúlásai is rövidebbek voltak elöl, illetve hátul egyaránt.
A változást a motor lecserélése okozta. A kiállított autóban eredetileg egy vezérműtengelyes V6-os motort láthatott a közönség, amely az Acura Legendből származott. Azonban a Honda Motor Company akkori feje, Kume Tadashi kérdőre vonta az NSX mérnökcsapatát, hogy miért nem használják a változó szelepvezérlésű motort, amit nem sokkal korában fejlesztett ki egy másik Honda mérnökgárda.
Erre azt a választ kapta, hogy azt a technikát csak a négyhengeres motorokhoz szánták. Ám ezzel a válasszal nem volt elégedett a vezér és arra ösztönözte a mérnököket, hogy ültessék át a technikát a V6-os motorra is. Így költözött végül két vezérműtengelyes, V6-os VTEC motor az NSX-be, de nem volt könnyű szülés. A DOHC VTEC erőforrás hengerfeje ugyanis szélesebb lett, ezért, hogy elférjen, meg kellett növelni az autó tengelytávolságát.Végül minden láncszem a helyére került
De, miért emlegettem fel Ayrton Senna nevét? Nos, talán máig az egyik legemlékezetesebb tény az autó fejlesztésével kapcsolatban, hogy az F1-es szupersztárt, aki akkoriban a Honda motoros McLarent vezette, felkérték az NSX tesztelésére. A brazil versenyző még 1989-ben, a suzukai pályán tekert bele jó néhány kilométert a sportautóba. A teszt végén arra a megállapításra jutott, hogy lehetne még merevebb az autó. „Nem vagyok benne biztos, hogy valóban értékes információkat tudok adni egy nagy sorozatban gyártott autó fejlesztéséhez, de egy kicsit gyengének tűnik” – közölte akkoriban a mérnökökkel, utalva ezzel a karosszéria merevségére. [BANNER type="1"]
Ayrton Senna a suzukai pályán nyüstölte az NSX-et
A mérnökök tehát nekiláttak merevebbre faragni a kasztnit. Elvitték az autót a Nordschleifére is, ahol még jobban érződött a kasztni csavarodása, ezzel pedig rontott a vezető és az autó közötti közvetlenebb kapcsolaton. A tesztek utáni hónapokban sikerült 50 százalékkal merevebbé tenni a karosszériát, a siker pedig nem maradt el. Az NSX-et máig a Honda, illetve az Acura történetének egyik legjobb sportautójának tartják. Még részletesebben olvashatsz az autó sztorijáról az NSX 25. évfordulójára készült cikkünkben!
Más versenyzők is segítettek az autó népszerűsítésében. A most a BMW nagyköveteként is dolgozó Alex Zanardi az 1990-es évek második felében adta a nevét az autóhoz IndyCar(CART) bajnokként. Még külön szériát is gyártottak a nevével fémjelezve
Nézzétek meg a beígért videót is!

















