Cikk2012. 05. 18.

Kukába kerülhet a mostani KRESZ

Túlszabályozottsága és közel 40 éves kora miatt új, EU normáknak megfelelő KRESZ válthatja a mostanit.

Az április 15-én életbe lépett új, fixtarifás szabálysértési bírságok kapcsán szólalt fel még április végén a fideszes Bíró Márk, ugyanis lakossági fórumokon olyan jelzéseket kapott, melyek szerint túlzottan szigorúak a közlekedés résztvevőit sújtó szankciók és egyes szabályok is.
Javaslatára a Fidesz frakciója azonnal napirendre vette a kérdést, s munkabizottság is alakult egy teljesen új szabályrendszer kidolgozására, ugyanis a frakció tagjai egyetértettek abban, hogy a jelenlegi szabályrendszer felülvizsgálatra szorul, sőt, még jobb lenne egy teljesen újat alkotni.
Minap Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője nyilatkozott arról az MTI-nek, hogy várhatóan már a jövő héten elkezdi munkáját az új, uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t kidolgozó munkabizottság. Szerinte az új jogszabály akár már az idén életbe léphet a jelenleg hatályos − 1975-ben miniszteri rendelettel életbe léptetett, azóta pedig az elmúlt 37 év alatt 40 alkalommal módosított − helyett. Garamvölgyi szerint "Az életszerűtlen közlekedési szabályokat már nem érdemes tovább toldozgatni-foltozgatni, így egy kodifikációs eljárás keretében újat kell alkotni, amely az uniós normáknak is megfelel" – gyakorlatilag egyetért mind a kezdeményező Bíró Márkkal, mind pedig az április 23-án megalapított munkabizottsággal, melyben állítólag szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok, a rendőrség szakemberei, továbbá társadalmi és civil szereplők, például KRESZ-oktatók, autós érdekképviseleti szervezetek, közlekedési szakújságírók is lehetőséget kapnak az új törvény minél jobb kidolgozására. A bizottság tagjait információnk szerint azonban egyelőre nem ismertették. [BANNER type="1"]

Csütörtökön Garamvölgyi után nyilatkozott az MTI-nek Bíró Márk kezdeményező, s a frakcióban a közlekedési szabályok és szankciók átalakításáért felelős fideszes képviselő is, szerinte azonban csak a jelenlegi parlamenti ciklus vége környékén vagy a következő elején, azaz 2014 közepén lehet reális az új KRESZ hatálybalépése, vélekedése szerint ugyanis, ha minden szükséges társadalmi egyeztetést le akarnak folytatni a jogalkotók, akkor az másfél évig is eltarthat.