Cikk2011. 07. 21.
Külföldi rendszámok gyűjtésébe kezdenek a magyar rendőrök
A Magyar Közlöny július 19-i számából kiderült, mi lesz a jogszerűtlenül használt külföldi rendszámos autókkal.
Külföldi rendszámos autót vezetve ezentúl komoly munkaszerződést, vagy céges papírokat is maguknál kell tartaniuk a magyaroknak
Amennyiben az autó tulajdonosa nem tesz semmit az ügy ellen, a forgalmi engedélyt és rendszámot a közlekedési igazgatási hatóság bevonja és azokat az Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala útján a kiállító külföldi hatóság részére megküldi. Az autó hazai forgalomba helyezésének megkezdésére 15 nap áll a tulajdonos rendelkezésére, és van lehetőség az itthoni használat jogalapjának utólagos bizonyítására is, ez esetben a hatóság köteles a külföldi rendszámot és a forgalmit visszaadni, valamint egyidejűleg az eljárást beszüntetni. A legérdekesebb természetesen utóbbi, azaz, hogy miként bizonyítható a használat "jogalapja"? Íme a frissen módosított, 1988. évi I. törvényből származó szabályzás utóbbiról, azaz azon szerencsések listája, akik nevén lehet Magyarországon használt, de külföldön regisztrált autó:
Legfeljebb 30 napig vezethető itthon a nem magyarországi autó
(3) A (2) bekezdés d) pontja alkalmazása során forgalomba helyezés kezdeményezésének minősül a jármű származás ellenőrzési nyilvántartásba vétele
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a járművezető a) szokásos tartózkodási helye nem Magyarország területén van, b) a járművet harminc napnál rövidebb ideig használja Magyarország területén, c) a járművet a (2) bekezdés c) pontja alapján használja .
(5) A (2) és (4) bekezdésekben meghatározott feltételek fennállását az ellenőrzés során a jármű üzembentartója, valamint a jármű vezetője – a (2) bekezdésb)és c) pontja, valamint a (4) bekezdés c) pontja esetén az állami adóhatóság által is ellenjegyzett – magánokirattal, vagy közokirattal köteles igazolni a jármű használatának jogszerűségét.
Aki viszont nem tudja utóbbiakat bizonyítani, az nem csak autójának külföldi rendszámának és forgalmi engedélyének elkobzására, hanem az adóhatóság értesítésére is számíthat...
Külföldi rendszámos autót egyébként a szeptembertől érvénybe lépő szigorítások után is bárki vezethet a jövőben is itthon, pontosan annyi ideig, ameddig a magyar tulajdonos használhatja itthon külföldi autóját, azaz 30 napig és mindezt az üzembentartó írásos, kezdőnapot is megjelölő vezetési hozzájárulásával kell igazolja.
Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke az alábbiakkal indokolta az új szabályzást:
A rendelkezés lehetővé teszi, hogy a közlekedési hatóság és a rendőrség a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárműrendszámmal ellátott gépjármű belföldi használata szabályainak megsértőivel szemben közigazgatási hatósági eljárás keretében a bírságolás eszközével éljen .
A rendelkezés rögzíti, hogy az ország területén főszabályként csak magyar rendszámmal használhatóak a magyar üzembentartóval rendelkező járművek, illetve hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező gépjármű-vezetők Magyarországon csak magyar rendszámmal ellátott járműveket vezethetnek.
Mindez értelemszerűen nem vonatkozik az életvitelszerűen nem Magyarországon él ő személyekre és a döntően nem Magyarországon tevékenykedő szervezetekre, hiszen ők legitim módon használják az illetőségük szerinti állam hatósági jelzését. Ugyancsak speciális szabályozást igényel a külföldi munkavégzéshez, különösen munkába járáshoz használt jármű, mivel ezekben az esetben méltányolható igény, hogy a munkavégzéssel érintett állam rendszámát lehessen használni. Egyéb esetekben ugyanakkor a tartós, harminc napnyi vagy annál hosszabb időtartamú magyarországi járműhasználathoz már a magyar hatósági jelzés alkalmazása megkövetelhető.