Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2026. 03. 17.

Lábnyomok buktathatták le a Fiat új modelljét! Készül a megnyújtott Grande Panda?

Idén jó eséllyel több új modellt is bemutathat a Fiat, ezek közül pedig az egyik minden bizonnyal egy hétüléses SUV lesz. Erre pedig a márka is tett egy óvatos utalást.

Lábnyomok buktathatták le a Fiat új modelljét! Készül a megnyújtott Grande Panda?
A Fiat ugyan profitált a Stellantis házon belül fejlesztett kisautós padlólemezéből, a Smart Car Platformból, viszont még messze nem aknázta ki teljesen az építőkészletben lakozó potenciált. Elég megnézni a konszernen belül a Citroën kínálatát, hiszen a franciáknál ugyanezen platformon készül öt- és hétüléses modell is a C3 és a C3 Aircross képében. Emellett ott az Opel Frontera, amelybe szintén rendelhető 5 vagy 7 személyre elegendő fotel, még ha a külső nem is tér el úgy, mint a Citroëneknél. A Fiat ezzel szemben eddig kizárólag a Grande Pandát mutatta be a platformon, vagyis nincs hétüléses autója ezen a padlólemezen. Előzetes szivárogtatások arra engedtek következtetni, nem sokáig marad ez az állapot. A pletykákat pedig maga a márka sem cáfolta, igaz nem is erősítette meg. Ugyanakkor nemrég az Instagramon egy 24 óráig elérhető posztot tettek közzé, amelynek hátterét egy havas kép adta, amelyben medvéére emlékeztető lábnyomok láthatóak. A főszöveg az "adj teret mindenkinek!" volt, ami ugyancsak egy családi autó érkezését vetíti előre, legalábbis a márkák általában ilyesmi szlogenekkel szokták beharangozni az ötnél több személy befogadására alkalmas gépkocsikat. A lábnyomok természetesen referálhatnak a Pandára is, viszont a korábbi információk alapján a Fiat ezúttal egy másik medveféléről, a Grizzlyről fogja elnevezni a típust. Ezzel részben jó eséllyel a méretbeli különbséget is érzékeltetni kívánja a márka, ugyanis a feltételezések szerint az újdonság 4,4 méter hosszú lehet, vagyis jóval nagyobb, mint a 4 méternél is kisebb Grande Panda. A nevet illetően egyelőre semmit sem erősített meg a Fiat, de valószínűleg mindez hamarosan változik, mivel a hírek szerint a hétüléses 2026 második felében érkezik, emellett pedig egy kupésított Panda is készülhet a márkánál - utóbbiról több kémfotó is nyilvánosságra került.