Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2012. 01. 28.

Lehet köpködni - LED helyzetjelző a Matizon

Spórolni akartam, de a törvény tiltja, még helyzetjelző helyére sem tehető takarékos LED.

Lehet köpködni - LED helyzetjelző a Matizon

Ahogyan arról már korábban írtunk, ma varázsszó a LED. Immár évtizedes múlttal rendelkeznek a LED-es hátsó lámpák, irányjelzők, ma pedig már a legtöbb autóra LED-es menetfény kerül, hiszen idén február óta új modellre az EU területén csakis automatikus menetfénnyel lehet típusbizonyítványt szerezni. Miként az új modelleknél a gyártók, úgy a használtaknál a tulajdonosok is előszeretettel alkalmazzák a LED-es menetfényt, hiszen szerény fogyasztású, jól látható és egyben látványos is. Csupán három dologra kell figyelni vele kapcsolatban: legyen rajta megfelelő minősítés, előírt pozícióba (a földtől 25-150 cm-re, a két világítótest egymástól legalább 60 cm távol) kerüljön, valamint tompított fényszórót kapcsolva kapcsoljon ki vagy halványodjon el. [BANNER type="1"]
A jól hangzó LED azonban nem csak külön lámpatesttel, akár a helyzetjelző izzó helyére is tehető a kocsiba. A csúszkás foglalatba gond nélkül tolható a gyári 5 W-os helyett az alig 1 wattot fogyasztó LED, ami ráadásul a gyárinál erőteljesebb fényt is adhat, így, ha a valódi menetfényekhez nem is érhet fel, a "helló jövök" vagy az "itt állok" érzés keltésére alkalmasabb, mint a gyári pilács. A megoldás természetesen olcsóbb, mint a valódi menetfény, hiszen nem szükséges hozzá új lámpatest és kábelezés sem. Néhány ezer forinttal LED-essé varázsolható a helyzetjelző, ám egy bökkenő van: nem legális. Hiába ad ugyan előírt kadmium-sárga vagy fehér fényt egy LED, minden lámpába csakis olyan, jóváhagyással rendelkező izzó tehető, amilyen abban gyárilag volt, amihez azt tervezték. Márpedig a helyzetjelző-LED-ek gyakorta semmilyen jóváhagyással sem rendelkeznek.

Be kell valljam, én ilyen, mindenféle feliratot nélkülöző LED-et tettem autóm helyzetjelzőjének helyére. Gondolván arra, hogy a vakításra messze nem képes, de 5 különálló diódájával a fényszóró foncsorát jobban bevilágító álizzóval az akkumulátor töltöttségéből (vagy a generátor töltéséből) is érezhetően dézsmáló tompított fényszóró használata nélkül is láthatóbb lesz az autóm, ami nem más, mint egy 2005-ös Chevrolet Spark, azaz nyugat-európai nevén Matiz. Nyilvánvaló, hogy a helyzetjelzőt (a valódi menetfénnyel szemben) csakis városon belül van értelme használni, hiszen azon kívül már komolyabb fényre lenne szükség, ám arra pont jó (lenne), hogy saroktól sarokig láthatóbb legyen a sokaknak már csak méretéből, de leginkább rangjából adódóan is észrevétlen vagy legalábbis viselkedésük alapján annak tűnő kisautóm. Ám a szabályzás kemény, az idegen, bár a Wolfram-szálasnál kétségtelenül modernebb, spórolósabb technikájú izzó (dehogy izzó, LED!) szabálytalan. Lehet, hogy hamarosan ismét kiszerelem a komplett fényszórókat, és visszateszem a gyári helyzetjelzőket, fogyasszanak a halogének vagy ne lássanak, mert ez a szabály!