Ködlámpa híján a tompított világítást mindenképp kapcsoljuk be. A reflektort ne
A ködfényszórók indokolt használata mindenkinek segít. Látni és látszani, ez a lényeg, így kerülhetőek el a balesetek
Lehet ködös, párás idő tavasszal és nyaranta is, de jó eséllyel a hidegebb évszakokban leselkedik ránk. Potenciális veszélyforrás, hiszen korlátozza a látási viszonyokat és egyben felettébb lehangoló. A brit IAM Drive & Survive cég aktuális tanácsait is figyelembe véve igyekeztünk összeszedni a legfontosabb tudnivalókat, amelyeknek birtokában biztonsággal felkészülhetünk az autózásra ködben.
Ha megnézünk egy időjárás-előrejelzést, ami e pillanatban úgy a Mikulás érkeztéig szól, azt látjuk, hogy a levegő hőmérséklete nappal sem igen haladja meg a 7-8 fokot, éjszakánként pedig túlnyomórészt fagypont körüli lesz. Felhős, borongós idő várható helyenként napsütéssel, a jövő héttől több csapadékkal. Nem túl magas hegyeinkben még hidegebbre érdemes számítani, s a hóesés sincs kizárva. Különben is
szmogos légterünkben mondhatni ideálisak a körülmények a köd kialakulására, amiben viszont finoman fogalmazva sem ideális autózni. Hogy ne legyen veszélyes is, érdemes megfogadni néhány tanácsot.
[BANNER type="1"]
Ugye feltettük már a
télikerék-garnitúrát? Helyes, jöhet az ellenőrzése a kocsi fényszóróinak a helyzetjelzőtől a tompítotton és a távolságin át a ködlámpáig, beleértve a ködzárófényt, nem feledve a féklámpákat, s a tartalék izzókészletet sem. A száraz, napos időben egyesek számára zavaró fényszórók rossz látási viszonyok közt létfontosságúak, ráadásul délután négy órakor sötét van, novembertől szomorúan rövidek a nappalok. Tankoljunk fel nem csak üzemanyaggal, de láthatósági mellényekkel, törlőrongyokkal, ablakmosóval is, közben - a
hűtőfolyadék és az akkumulátor mellett - vizsgáljuk meg az ablaktörlő-lapátok állapotát, s ügyeljünk arra, hogy mindig tiszta legyen az összes szélvédő és ablak is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos is, hogy egyszerre jól lássunk és látszódjunk.
Elfáradt, lefagyott ablaktörlő, koszos szélvédő - mind életveszélyes
Ha induláskor azt tapasztaljuk, hogy nem pusztán ködfoltokról van szó, de jelentős köd nehezíti a dolgunkat, és muszáj autóval mennünk, nem árt értesíteni az illetékest arról, hogy késni fogunk. Útközben telefonálni kihangosítóval vagy headsettel is veszélyes, mert elvonja a figyelmünket a vezetéstől. Válasszunk - józan ráhagyással - olyan sebességet és követési távolságot, hogy biztosan meg tudjunk állni, az első-hátsó ködlámpát csak akkor használjuk, ha a látótávolság kb. 100 méter alá csökken. Saját érdekünkben is kapcsoljuk le, ha már nincsen rá szükség, de nyilván kiváltképp amiatt, mert vakítja a szembejövőket, s a mögöttünk autózókat is.
Sokan sajnos akkor is használják a szúrófényeket, ha nincs miért. Nem kéne
[kepallobal=422782]Az egy dolog, hogy kötelező, de tényleg mindig legyen az autóban elakadásjelző háromszög és láthatósági mellény is[/kepallobal]
Banálisnak tűnhet, de az is fontos, hogy ne nagykabátban vezessünk - a sok ruha akadályozhat a kormányzásban, a szabad mozgásban. Túl se fűtsük az utasteret, tekintsünk tán el a lágy, andalító muzsika halk élvezetétől is, semmi se zavarjon a koncentrálásban. Tanácsos kellően meredekre állítani az üléstámlát: ködben alap, hogy sokan előredőlve, az ülésből kihajolva, a szélvédőre tapadva, extrém esetben a biztonsági övet is ki-, vagy be sem kapcsolva meregetik a szemüket, ez viszont legfeljebb garantált derékfájást okoz, éleslátást aligha.
Ha durván sűrű a köd és/vagy elfáradt a szemünk, ne rizikózzunk, semmi értelme. Kényszerpihenő esetén azzal is jó csökkenteni a balesetveszélyt, ha nem közvetlenül az út szélén parkoljuk le a kocsit, hanem elevickélünk a legközelebbi pihenőhelyig vagy bekötőútig. Amennyiben mégis muszáj ott és azonnal megállni, s ha az autó alkalmas rá, hagyjuk bekapcsolva a ködlámpáit, míg az elakadásjelzőt villogó és háromszög formájában is haladéktalanul tegyük ki (utóbbit a megfelelő távolságra, ne pár lépésre a kocsitól). Legyen sötét vagy világos, mindegy, de viseljünk láthatósági mellényt, s húzódjunk minél messzebb az úttól.
Balra és középen egyazon útszakasz látható tiszta és taknyos időben, jobbra a rút köd. Nem mindegy, mekkora a látótávolság, a legfontosabb a sebesség helyes megválasztása
Olyan apró trükkök is bevethetőek, mint szitáló ködben szakaszosra állítani az ablaktörlőt, korábban fékezni, jelezve és segítve a többieknek, továbbá kereszteződésben vagy vasúti átkelőnél lehúzni az ablakot, s hallgatózni, biztonságos-e a kikanyarodás vagy az áthaladás. Nagy általánosságban persze a sebesség helyes megválasztása a legfontosabb, mint mindig. Próbáljunk ne idegeskedni a késlekedés, a csigatempó miatt, legyünk a szokottnál is türelmesebbek a bizonytalankodókkal szemben, elvégre a cél egységes és egyértelmű: biztonságban célba érni.