Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2025. 01. 21.

Lezúzta a kereszteződést, elmenekült, csak épp a rendszámát felejtette ott!

Egy "jó bűntény" nyom nélküli, tartja a mondás. Ezt azonban finoman szólva sem sikerült kiviteleznie annak a sofőrnek, aki Kaposvár belterületén lezútott egy kereszteződést. A rendőrség elárulta, a rendszámon kívül mi segített előkeríteni az elkövetőt!

Lezúzta a kereszteződést, elmenekült, csak épp a rendszámát felejtette ott!
Masszív olajfolt a BMW alatt, amely ez esetben árulkodó volt (fotó: Police.hu)
Több szempontból is pórul járt annak a BMW-nek a vezetője, aki még január 14-én éjszaka hozott össze egy anyagi káros közúti balesetet. Kaposvár belterületén, a Fő utca és a Budai Nagy Antal utca kereszteződésében először felhajtott gépjárműjével a padkára, majd kidöntött egy közlekedési táblát. Az esetről "elfelejtett" szólni a hatóságnak, pedig éppen egy behajtani tilos jelzést ütött ki, így a kereszteződést igencsak veszélyessé tette.

A kiléte azonban nem sokáig maradt titokban. Egyrészt a helyszínen hagyta az első rendszámtábláját, másrészt az ütközés során megsérült az autó alja is, így elég látványos olajnyomokat hagyott maga után a BMW. De ha még ez sem lett volna elég, a térfigyelő kamerák is a hatóság munkáját segítették, így hamar azonosították az elkövetőt. Miután felkutatták, bűnlajstromát ittas vezetéssel sikerült "megkoronáznia", így a töréskáron felül még a jogosítványát is elvették.
(fotó: Police.hu)
(fotó: Police.hu)
(fotó: Police.hu)