Idén váltja a felül látható Jogger az alatta szereplő, már 10 éves Lodgyt, nyárig egymás mellett futnak
Idén 10 éves a Dacia Lodgy, azaz a márka első egyterűje, ami 2019 óta, azaz a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának bevezetésétől reneszánszát éli hazánkban. A piac - akkor még - legolcsóbb hétüléses modelljeként három évvel ezelőtt még agyon kellett extrázni ahhoz, hogy ára elérje az 5 millió forintot, így ki lehessen használni hozzá a 2,5 millió forintos állami pénzt. Sokan tették, a Lodgy a legnépszerűbb nagycsaládos modell volt, most, pontosabban már tavaly év végén házon belüli kihívót kapott: a Dacia Joggert, ami a nyárig párhuzamosan fut a Lodgyval, ami akkor kikerül a gyártásból. Vajon melyiket érdemes most választani, melyik mit tud? Egyelőre virtuálisan tudtuk egymás mellé tenni a piac két legolcsóbb hétülésesét, hiszen a legelső bemutatópéldányok április környékén várhatók hazánkba.
Ma már mindössze 4 színben, az alap Jégfehér mellett a képen látható Ferrit kék, Meteor szürke és Fekete gyémánt árnyalatokban készül a Lodgy
A Jogger persze már berobbant a piacra (
bemutatója itt,
menetpróbája itt), decemberben és januárban is a márka legnépszerűbb modellje volt, így az idén még elérhető nagycsaládos kedvezménnyel és persze a hétülésesek körében is az új kedvencnek ígérkezik, de a piac sajátossága az is, hogy olyan komoly a jelenleg 2-3 éves, már nagycsaládos támogatással eladott Lodgyk használtpiaci értéke is, hogy aki az elején vásárolt és kifut a 3 éves elidegenítési tilalomból, mostani autóját eladva az új Daciának köszönhetően használt autójából minimális ráfizetéssel vagy akár nélküle új autóba ülhet. Voltaképp ez volt a Dacia eredendő üzenete, hogy egy használt autó áráért kínálnak új és garanciális autót, csak épp az a fura, hogy ez most egy Dacia esetén is igaz, ráadásul úgy, hogy nem is egy egyszerűbb, hanem egy sokkalta modernebb, finomabb autóba ülhetnek át a Lodgyról a Joggerre váltva.
[BANNER type="1"]
Hat színárnyalatban kapható a Lodgyhoz hasonlóan 16 colos, de szélesebb és ballonosabb abroncsokat kapó Jogger
A dízel Lodgy jobb dinamikát ad, mint bármelyik Jogger
A 2012-ben megjelent Lodgy nagyjából második generációs (újkori) Daciának tekinthető, míg az első Logan és Sandero még a Clio II alapjaira épült, a Lodgy (és vele együtt a Dokker) már a Clio III-mal azonos platformra épült, persze hozzájuk képest is legalább egy generációnyi váltás a Jogger, ami a mostani Sandero/Logan pároshoz hasonlóan már a Clio IV-gyel és persze az aktuális Renault Clióval is közös CMF-B építőkészletet alkalmazza. Kívülről a Jogger nagyobb, közel 5 centivel hosszabb, 2,7-tel szélesebb a Lodgynál, magassága azonban 5,1 centivel szerényebb. Tengelytávja 8,7 centimétert bővült, ami tágasabb utasteret ígér, csomagtere azonban mindegyik konfigurációban kisebb.
[BANNER type="2"]
Alapáras a Stepway Lodgyhoz az érintőképernyős navigáció, a tolatókamera és a tolatóradar is
Nem vitás, hogy az aktuális Sandero színvonalával a Jogger egy sokkalta barátságosabb, minőségibb autó a 10 éves futása alatt persze sokat fejlődött Lodgynál, de a modellek között ezen túl is van különbség bőven. Talán a leginkább meghatározó, hogy a Lodgy már csakis dízelmotorral, az örökbecsű 1.5 dCi aktuális, már AdBlue adalékos verziójával kapható. Ezt a motort
legutóbb egy Dusterben próbáltunk teljes megelégedéssel, ez 115 lóerőt és 260 Nm nyomatékot, valamint a valóságban is simán hozható 5 liter alatti WLTP fogyasztást hoz. Vele szemben
a Joggerből nincs és nem is lesz dízel.
Jelenleg kétfajta 1,0 literes turbómotorral kapható, szerényebb alapára és LPG üzeme miatt is a kisebb teljesítményű az érdekesebb, ezzel ráadásul (nem befagyasztott, hanem piaci üzemanyagárak esetén) még a dízelnél is szerényebb költséggel autózhatunk, ráadásul LPG üzemben a CO
2 emisszió is kedvezőbb.
A csúcsfelszerelt Jogger a Sanderóhoz hasonlóan vezeték nélküli telefontükrözést is tud, műszerfalára szövetbetét kerül
Persze ne hallgassuk el: a benzines, pláne az LPG-s Jogger lomhább, mint a közel másfélszeres méretű és persze nyomatékosabb dízellel hajtott Lodgy, de türelmetlenek se legyünk, a jövő úgyis mind szigorúbb sebességkorlátokat hoz. Szélesebb és ballonosabb abroncsokat kapunk a Joggerrel, futóműve alighanem sokkalta jobb, mint a Lodgyé, persze utóbbi is jól csillapítja az úthibákat, de vezetési élményt kevesebbet ad. A Lodgy - szerényebb - gázolajfogyasztásán túl még két dolgot tud a Joggerhez mérten, az egyik az, hogy elérhetőbb. Akár raktári példányokat, de előrendelteket is meg lehet belőle csípni, így márciusi-áprilisi átvételre is van mód esetében, míg Joggert jelenleg csak rendelni lehet, s mivel már számos honfitársunk feliratkozott rá, jelenleg júniusi-júliusi szállításra lehet szerződni.
[BANNER type="3"]
Már nem a piac legolcsóbb hétülésese a Lodgy, Joggert olcsóbban kaphatunk, persze nem dízelmotorral
Mit tud még a Lodgy ajánlani? Stepway felszereltséget, ami bár a "fullextrás", légzsákból csak négyet ad, esetében a légkondi manuális, a szervokormány hidraulikus, de persze van sok más mellett fedélzeti számítógép, 4 elektromos ablak, tempomat, tolatókamera és tolatóradar, de még Kelet-Európa térképes gyári navigáció is. Bő két éve
teszteltem, alapvetően tökéletes családi autó, igaz 2 éve még több mint 1 millió forinttal, azaz csaknem 25%-kal olcsóbb is volt.
Míg a Jogger alapáron ad függönylégzsákokat, a Lodgyhoz az semmiképp sem érhető el, 2012-es törésteszt-eredménye is csupán 3 csillagos
Első pillantásra a benzines Jogger olcsóbbnak tűnik, mint a Lodgy, valójában persze másodikra is, csak nem olyan drasztikusan. Míg ugyanis a dízel Lodgy 6,4, a hétüléses Jogger 5,55 millió forinttól kapható. De a Lodgyból már nincs "fapados", csakis Stepway (csúcsfelszerelt) lehet. A Jogger Essential alapverziója bár mindenképp 6 légzsákos, fedélzeti számítógépes, LED menetfényes és tompított fényszórós, légkondicionáló még nincs benne. Viszont az extrák olcsók, a légkondi 130 ezer forint, a 6,2 milliós Comfort már alapáron adja számos extrával, de a legtöbb vevő a fullextrás Extreme verziót kéri, a legjobb ár/érték arányt ugyanis ott kapjuk.
Míg a Lodgyból még Stepway a SUV-osan körbeműanyagozott, a Joggerből már az Extreme, utóbbi csúcsfelszereltséget választva a hétüléses Jogger már 100 ezer forinttal drágább a Lodgynál, de sokkal jobban felszerelt, még holttérfigyelő is kérhető hozzá
A hétüléses, de alapmotoros Jogger az Extreme csúcsverzióval 6,5 millió forintba kerül, 100 ezer forinttal többe, mint a Lodgy. Hasonlóképp kap "körbeműanyagozást" és a leghátsó üléssor számára kibillenthető hátsó ablakokat, de itt már megvannak a tetőcsomagtartóvá hajtogatható hosszanti tetősínek és az alufelnik is, azaz kicsivel több pénzért, de érezhetően többet kapunk tőle, mint a Lodgytól. Megvan persze itt is a tolatókamera és a Kelet-Európa térképes navigáció, a tempomat, a bőrkormány, a zár már nem csupán központi, hanem okoskártyás, a légkondi automata, 170 ezer forintért pedig első-hátsó parkolóradar, elektromos rögzítőfék, holttérfigyelő és középkonzoli könyöklő is kérhető hozzá.
Míg a Lodgy Stepway csak hosszanti tetősíneket ad, a Jogger abból hajtogatható keresztléceket is, ami ráadásul mindig az autón van
Összességében jobb ajánlatnak tűnik az újabb és modernebb Jogger, de többet kell rá várni.
A sokat autózóknak persze értékes lehet, hogy a Lodgy kapható még dízelmotorral, ami a Joggerhez nem is érkezik. Lesz majd belőle hibrid, de alighanem drágábban, automata váltóval, és az sem várható a dízel Lodgynál takarékosabbnak. Nyárig még van választási lehetőség, utána hétüléses Dacia, sőt a Duster kivételével Dacia csakis benzines vagy benzines/LPG motorral lesz már. Hogy a bevezetőben feltett kérdés se maradjon válasz nélkül: a Jogger nem elsősorban a Lodgy vevőit kannibalizálja, jóval több új vevőt vonz a Daciához, mint ahányat a Lodgytól vesz el. Nem meglepő, hiszen a friss Daciák egyre jobbak, s míg a Stellantis kishaszonjármű alapú egyterűi már csakis elektromosként érhetőek el, a Dacia hozzájuk képest bőven félár alatt, hasonló minőséget kínál már. Oké, nem túl combos, de azért teljesen használható motorral.
Alapáron LED fényszóró a Jogger is, a márka pedig ma már joggal lehet büszke nevére és autóira
A Dacia koncepciója tehát továbbra is remekül működik, s ne feledjük, a nagycsaládos vásárlók - sikeres pályázat esetén - idén még lehúzhatnak 2,5 millió forintot a cikkben említett vételárakból. Ha 2,5 millió forintért már nem is kaphatnak új autót, de felszereltségtől függően 3-4 millió forintért igen, ami a Dacia alapból is 3 év/100 ezer kilométer, de természetesen nyújtható, előre vásárolt szervizcsomaggal is kiegészíthető garanciájával továbbra is több mint jó ajánlat.