Logikus továbblépés – ilyen ma egy egymilliós Opel Astra
Egymillió forint alatt vannak az egytulajos, nem sokat futott klímások, és nem drága az alkatrész sem. Régi Astrát venni szinte buli.

Egy igazi átlagautó. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ilyennel ne lehetne bárki végtelenül boldog és elégedett
Milyen klímás és tíz évnél nem régebbi, nem is vészesen sokat futott kompaktot kapni ma egymillió alatt? – tettük fel a kérdést legutóbbi piaci körképünkben, most meg igyekszünk a kínálkozó válaszlehetőségek közül egy jót bemutatni. Mint írtam, a mindenkori Opel Astra kínálat óriási, hiszen a típus bevezetése és hazai gyártása óta nagyon népszerű itthon és tőlünk nyugatra is. Az Opel ráadásul az első három szériát, az F, G és H jelűeket Classic utónévvel gyártotta még Lengyelországban a drágább új sorozat vevőbarát alternatívájaként. A mi összeghatárunkba a G sorozat késői, Classic II példányai férnek bele, de akkora a felhozatal, hogy itt is van miből válogatni.[BANNER type="1"]
A maga idejében elég jó forma volt ez, csak már ráunt a szemünk. 1999-ben ez Astra második lett az Év Autója választáson a Ford Focus I mögött
Ezért mi egy éppen eladó, egytulajos, alig sérült és 168 ezret futottat kutattunk fel a bemutatásra. Úgy vittem el fotózni a gépet, hogy duplán kellett rá vigyáznom. Egyrészt más autója, amit illik tiszteletben tartani, másrészt utánam pár órával jött egy érdeklődő megnézni. Jól mutatja az Astra piac pörgését és a konkrét autó értékét, hogy el is vitte az első érdeklődő. Ezt az ezüst példányt itthon helyezték forgalomba, újkora óta egyetlen tulaj használta, így tőle mindent tudhatunk a kocsi életéről. Ebben az Optima 2 felszereltségű példányban benne van a manuális légkondicionáló, két elektromos ablak, két légzsák és az ABS is. Nem kirívóan jól felszerelt, francia konkurensei több kényelmi extrát adtak, de ez egy német népautó, nem masszázságy. Ami kell, az van, ami nem, azt meg minek. Ugye?
Arányos, de nem ez a legjobb, hanem, hogy 411 centijével városban sem kell neki extra hely a parkoláshoz
Szóval itt ez az ezüstben aztán tényleg nem feltűnő átlagautó, amiből minden utcában áll legalább egy. A kérdés, hogy milyen vezetni és úgy általában, milyen autó ma, 2016-ban? A maga idejében a G széria nagyon menő kocsi volt. Az E Kadett formáját szinte egy az egyben átvevő F Astra után ezekkel nagy oldalsó síkfelültekkel és határozott élekkel kifejezetten szexinek hatott. Fura, ma már minden előbb jut eszembe róla, de 1998-ban, majd húsz éve ez volt a helyzet. Szóval hamar hozzászoktunk, mert sok volt belőle, jöttek újabb és formásabb konkurensek, de mindez mit sem számít, hiszen mi most egy olcsó és olcsón fenntartható közlekedési eszközt keresünk. Az Opel történelmét elnézve annyit még meg kell állapítsunk, hogy ez volt az utolsó Astra, ami nem akart többnek látszani, mint ami. Ezért is örültem annyira az új K-nak, mert vele részint visszatértek ehhez a filozófiához.
170 ezernél már kopott, de még nem szakadt a dudagomb. Akinek szakadtat ajánlanak 100 ezer alatti futással, az gondolkodjon el. Egyébként egy új légzsákfedél pár ezer forint
Beülve az első ami feltűnik, hogy a mai kompaktokhoz viszonyítva elég szűk. Sokat nőttek az Astrák és velük a kategória is. Nem fals érzés, ha némelyik mai kisautóban szellősebben érezzük magunkat. Nem nagyok az ülések, átlagmérettel is térdközelben van a középkonzol, de azért normálisan el lehet férni. Sőt, nem rossz az ülés, jó szögben áll a kormány, de a pedálrend eléggé a kilencvenes éveket idézi - túl jobbra vannak tolva. Még a második sorban is jut hely, ha egy kissé szűk is. A csomagtartó mérete viszont ott van, a szedáné és a Caravan kombié meg még nagyobb, mint a ferdehátú 370 literje. Vicces, de ebben nem sikerült sokat előrelépni, mert a mai Astra ezt az értéket csak pótkerék nélkül tudja. Az is fura, hogy a korábbi F Astrában még a hátsó biztonsági övek magasságát is lehetett állítani. Persze a már négycsillagos töréstesztű G így is sokkal biztonságosabb elődjénél.
Az ülések mérete és kényelme is átlagos, a hely sem végtelen. Nem kell elájulni, de ezen az árszinten jó ajánlat. Az itt éppen szürke színű szövetkárpit hajlamos a koszfoltok begyűjtésére
Már Euro 4-es ez a példány, de minden mai flikk-flakk nélküli. A változó szívócsőhosszal operáló, Twinportnak nevezett, hengerenként négyszelepes Ecotec motorral egész jók a gázreakciók és kellemesen mozog a könnyű Astra. 90 lóereje nem tűnik soknak, épp elég. Régi vágású benzines ez, azért is érződik fürgének, mert nagyon rövidek a váltóáttételek. Ötösben ötvennél 1500-at forog és innen visszaváltás nélkül is simán lehet vele gyorsítani. Ebből adódóan autópálya-tempónál szétforogja az agyát, így aki megállja és a megengedettnél lassabban megy vele, az tud javítani a zajkomforton és a fogyasztáson is. Apropó fogyasztás. A tulajdonosnak 6,3 liter jött ki nagy átlagban, úgy hogy a déli agglomerációból Észak-Pestre autózik minden reggel és délután vissza.
Rém egyszerű műszerezettség, tartósnak mondható anyagok jellemzik a G Astrát. Régi márkajelleg, hogy a belsőtér-világítását külön gomb helyett a lámpakapcsoló magunk felé húzásával lehet életre kelteni
Annyi a csalás, hogy mivel a munkaideje 6-tól 2-ig tart, ezért mindezt úgy tudja abszolválni, hogy a reggeli és az esti csúcsot is jó messze elkerüli. Így békésen gurulgatva meg tényleg szemtelenül jól fogyaszt az Astra. De leginkább csak benzint. Köztudott, hogy az Ecotec motorok szeretik csipegetni az olajat is. Ez a példány 70 ezer kilométerig beérte benzinnel, utána kellett egy kicsi töltögetni. Baj ez? Egyáltalán nem. Persze-persze, mondta a szaki is, hogy az előírt 5W30-as olajnál sűrűbb és olcsóbb 10W40-es jelűvel ennek elejét lehet venni, de a (most már előző) tulaj nem híve az efféle vajákolásnak.
| Alktatrész | Gyártó | Kiskereskedelmi ár (forint) |
| Kuplungszett | Sachs | 42 000 |
| Első fékbetét | Valeo | 11 000 |
| Féktárcsa | Brembo | 13 000 |
| Féltengely | GSP | 38 000 |
| Olajszűrő | Bosch | 1 500 |
| Légszűrő | Kolbenschmidt | 3 500 |
| Váltótartóbak | Febi | 13 000 |
| Hűtőradiátor | Valeo | 17 500 |
| Hátsó kipufogódob | Sigam | 23 000 |
| Hátsó lámpabura | Depo | 9 000 |
| Vízpumpa | Febi | 16 000 |
Hosszútávon sokaknak fárasztó a vezetőülés, szerintem komfortosabb a korábbinál, és itt a szék magasságát és a kormányt is lehet állítani. Átlagtermettel nem vészes a hátsó hely mérete sem
Csak amit a gyár előírt, ha meg a gép igényli az utántöltést, akkor megkapja. Érthető álláspont, hiszen mindez a gyári tűréshatáron belüli. Akkor meg minek okoskodni? Azért van, amivel lehet. Például a 30 ezer kilométerre előírt olajcserét megejteni legalább húszezrenként jó befektetés. Tízezer kilométerre egy fél liter utántöltése meg nem a világ vége. Az évek alatt volt egy kis koccanás, meg lett javítva, lemezkár nem is történt. Mivel ez a motor láncos vezérlésű, így a csere csak évek múlva, 250 ezernél lesz esedékes, így gyertya, olaj és fékbetét cseréken kívül mást nemigen tartalmaz a márkaszervizben vezetett szervizkönyv. Akkor miért lett eladó? Mert kinőtte a család és van lehetőség egy fiatalabb használtra váltani. Ettől nem függetlenül meg az új tulaj reális áron átülhetett egy az elhasznált F Astrájánál újabb és kevesebbet futott, modernebb és jobban felszerelt kocsiba.
Úgy nyílik, mint a régi Mercedesek. A fedél alatt már az újabb, 1364 köbcentis Z14XEP kódú motor van, ami a 2003 és 2008 közötti, már lengyel G Astrák sajátja. Takarékosabb elődjénél
Ez az autó már másé, de van több tucat hasonló eladó még. Hogy miért épp az Astra? Mert sok van belőle, nem drága az alkatrész, sok helyen értenek hozzá, és van kifejezetten jó és olcsó szervize. Ezen kívül nem egy feneketlen kút, jól tervezhetően, kevés pénzből fenntartható, ugyanezen okból barátságos rá a kötelező biztosítás is és az átlagosnál nem lopják jobban. Olcsóbb nagy konkurenseinél, a Ford Focusnál és a Volkswagen Golfnál is, nem véletlenül. A Fordot jobb vezetni, a Volkswagen meg nagyautósabb minőséget ad, de ha ezek nem fontosak, akkor az Astra a maga egyszerűségében remek eszköz a mindennapokra. Én szívem szerint a benzinmotorosokat ajánlanám, de aki sokat jár, annak megoldás lehet a nem a legjobb hírű DTI dízel - volt tulaj, aki ódát zengett róla.
Ez valóban 370 liter, nem csak trükkel, mint az új Astrában. Van alatta rendes pótkerék és ülésdöntéssel bővíthető is
És azt se felejtsük el, hogy volt belőle kombi, vagy az annál még tágasabb Zafira egyterű, akár hét (szükség) üléssel. Nyilván ezek drágábbak, de nem sokkal, ahogy a szerintem szívfájdítóan szép, de más szerint csak átlagos Bertone kupé és kabrió változatokból is van eladó a ferdehátúnál nem sokkal drágábban. Persze ez az Astra nem egy olyan autó, amibe bele kell bolonduljon az ember. Éppen ellenkezőleg, kockázatkerülő hozzáállás mellett az egyik legbiztosabb vétel a kategóriájában.
Ha valami autó kell, akkor gondoljanak az Astrára. Nem versenyautó, nem is lesz irigy rá a szomszéd, csak egy szürke célgép, de annak bevált



























