Lucky 13, avagy a Honda Jazz tiniként is megbízható
Tizenhárom évnyi használat szinte alig látszik a Jazz utasterén, a külsején pedig még annyira sem fedezhető fel az idő vasfogának nyoma.
Az új Jazz is nálunk járt és megismerkedett az elődjével. Hamarosan megmutatjuk az 1,5-ös motorral döngető harmadik generációt
Napsugár 2005-ben született, első lépéseit pedig az év második hónapjában tette meg. Már fiatal korában is népszerűnek számított, hiszen csinos vonalai mellett a belső értékeivel is lenyűgözte az embereket. Nem nőtt túl nagyra, de erre nem is volt szüksége. Napsugár ugyanis egy Honda Jazz, akiért valószínűleg mindenki rajong, aki kipróbálta vagy akár hosszabb távon használta is. A kisautó könnyen variálható utasteret rejt, az 1,2 literes motorja pedig az átlagos felhasználói igényeknek tökéletesen megfelel. Nem iszik túl sokat, és nem tűnik különösebben gyengének sem. Igazából a „frissjogsis”, első autót kereső vásárlók számára megfelelő választás.
Csupán 3,83 méter hosszú és 1,68 méter széles az Jazz első generációja. Gyerekjáték vele a parkolás, és a fenntartása sem terheli túlzottan a pénztárcát. Első autónak is megfelelő választás lehet
Napsugár jelenlegi tulajdonosa is első (működő) saját autóját tisztelheti benne. Ezért volt számára kimondottan fontos a választásnál többek között a megbízhatóság. Villámgyorsan képes elvenni bárki kedvét egy olyan autó, amellyel minden második héten nyűglődni kell valamit, mert elkezdenek felbukkanni a hibái. A Jazzek többsége szerencsére nem ilyen. Egy másik fontos igényként merült fel az autó kiválasztása során, hogy férjenek el benne különböző kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb és hosszú sporteszközök. Nos, a Jazz ebben is nagyot villant, hiszen a hátsó ülések lehajtásával sík padló alakítható ki. Szinte egy kis teherautóvá változik.
Az élénksárga fényezéssel vidámabb megjelenésű a Jazz a színpaletta más tagjaihoz képest
A sárga gépre egy használtautó-kereskedésben csaptak le, és döbbenetes módon szinte észrevehetetlen rajta a 13 év, amely a születése óta eltelt. Ennyi idő alatt az órája szerint 175 000 kilométert tett meg. Ha esetleg ez egy visszatekert érték, akkor még inkább a dicséretére válik a kitűnő állapota. Rozsdának nyoma sincs! A karosszérián nagyítóval kell keresni bármilyen kopást vagy apróbb karcot, amelyek megjelenése elkerülhetetlen a mindennapi közlekedés során.
[BANNER type="1"]
A felnik nem gyáriak
Az utastérben körülnézve szinte már gyanússá válik, hogy nem kapott-e új kárpitokat az évek során. De nem, minden gyári állapotú, és kopás alig látszik. Egyedül a vezetőülés viseletesebb, de az ajtók borítását látva, mintha megállt volna az idő. Persze a váltógomb már kifényesedett a használattól és a kormánykerék tapintásán is érezni a majd kétszázezer megtett kilométert, de első pillantásra ezek is szinte újkori fényükben tündökölnek. A csomagtérben már jobban észrevehető a kor. Valószínűleg sokszor használták elfektetett ülésekkel cipekedésre a Jazzt, mert a hátsó ülések háttámlái kissé kidörzsölődtek.
Nem vészes, de azért nyomot hagyott a raktéren a használat
A kalaptartó hiánya kis szépséghiba, de könnyen orvosolható. Hátul az ülőlapokon szinte nem is látszik a használat nyoma, ahogy a kezelőszerveken is csak alig-alig
Na, de mi a helyzet motorikusan? A gépháztetőt felnyitva patent látvány fogad. Az új Jazz mellett sincs szégyenkezni valója, amelynek tesztjéről hamarosan beszámolunk. Addig is egymás mellé állítottuk néhány kép erejéig az első és a harmadik generációt. Szóval a 77 lóerős, 1,2 literes egység majdnem hibátlan. A vásárlás után természetesen egyből olajcserére ment a masina, illetve a gyújtógyertyákat is újra cserélték benne. A vásárlás után nem sokkal a generátor szíj is csereéretté vált, ám ez nem egy meglepő fordulat és nem is terheli meg túlságosan a pénztárcát. Viszont az EGR-szelep makacskodását tapasztalva már nem feltétlenül őszinte az ember mosolya. Az autó gazdája a vártnál magasabb fogyasztást jelölte meg az egyik negatívumként, ám ehhez a hibás EGR-szelepnek is köze lehet, így a csere után valószínűleg helyreáll a rend.
Napsugár motorja tisztábban csillog, mint az új Jazzé
Ezen kívül a fékeket cserélték a vásárlás után, illetve a gömbcsuklókat és a „kutyacsont” stabilizátort, ám utóbbiak a hazai utakon nem csoda, ha az átlagosnál hamarabb használódnak el. Emiatt még egy futómű beállítás is vár a most már Napsugár néven becézett Jazzre. A bosszantó hibák között említhető még a rádió hektikus némasága. Olykor nem szól, aztán magától észhez tér. Emellett a klímatisztítás érdemel említést, amelyet egyébként szintén érdemes elvégeztetni használt autó vásárlása után. Viszont nem sokkal azután, hogy távozott a gép a kereskedőtől, észrevette az új tulaj, hogy áll a víz a pótkerék alatt. Ám ennek oka azóta is rejtély és a jelentős csapadékkal érkező tavasz során sem tapasztalta, hogy beázna az autó.
Apró díszekkel már személyre is szabták a kis Jazzt
Hondás sapka Michelisz Norbi aláírásával, vidám unikornis és egyéb vendégek is utaznak az autóban
Egy gyors próba, épp az új Jazzből átülve, rávilágított, hogy még az első generációs modellt is mennyire jó érzés vezetni. A váltókar pontosan jár a kulisszában, a kormányzás pontos, a futómű mondjuk jóval lágyabb hangolású, viszont ez a bukkanókkal tűzdelt városi utakon kimondottan előnyös. Sőt, halkan jegyzem meg, hogy a kuplungpedál talán még egy picit kényelmesebb is. Sokkal gyorsabban megtalálható vele a fogási pont. Lefulladni vele szinte lehetetlen, ami szintén örömteli az újonc vezetők számára.
Nincs szégyenkezni valója a 13 éves Jazznek
A hab a tortán pedig az, hogy egymillió forint alatt kelt el a Jazz, márpedig a kínálatot böngészve ez igazán jó vételnek tűnik. Érdekes, hogy mennyire jól tartja az árát a Jazz első generációja. Amikor ezeket a sorokat írom, pont 197 autót dob ki a Hasznaltauto.hu keresőfelülete és mindet egymillió forint felett kínálják. Persze ezek közül a legtöbbet futottak talán lealkudhatóak a lélektani határnak számító hétszámjegyű ár alá. Ha tovább szűkítem a keresést, az 1,2 literes motorra, akkor már csak 70 darab eladó Jazz jelenik meg. Ezeket kínálják a legkedvezőbb áron. Ha valaki kedvet kapott az olvasottak alapján a Honda kisautójához, bátran böngéssze a kínálatot, ugyanis az eddig személyesen megismert tulajdonosok közül senki nem panaszkodott még erre az autóra.
Valószínűleg továbbra is jól tartja majd az árát