3,4-3,6 milliós ársávban kerestünk prémiummárkás luxusautókat, évjárat és futásteljesítmény megkötése nélkül - ettől függetlenül nem dúskáltunk a találatokban
Olcsó luxusautók. Tisztában vagyunk vele, hogy 3,5 millió forint azért a mai világban még nem aprópénz, és sajnos azzal is, hogy az átlag magyar autóvásárlók még ennyiért sem tudnak vásárolni. Ettől függetlenül jelen körképünk szereplői kapcsán nem eretnekség az olcsóság emlegetése, hiszen újonnan 15-20 millió forintba kerültek, és ehhez képest most szinte aprópénzért megszerezhetők. Kérdésekből azonban nincs hiány. Szabad ilyen osztályon felüli monstrumokat könnyelműen megvenni? Hiszen az áruk a nyújtott szolgáltatásokhoz képest kétségtelenül kedvező, pláne, ha egy majdnem fapados, igaz szalonból vett kisautóval hasonlítjuk össze, de mennyibe kerül a fenntartás, a napi szintű használat, a szerviz? Most ugyan csak a kínálattal foglalkozunk, de annyi általánosságban kijelenthető, hogy ezeket a luxusholmikat voltaképpen nem megszerezni, hanem birtokolni irdatlan teher, kvázi megadni nekik, amire szükségük van, a ceruza ugyanis mindenhol vastagon fog.
Luxusautók 3,5 millió forintért
Igyekeztünk rugalmas keresési feltételeket teremteni, így csak a 3,5 milliós vételárat jelöltük meg, plusz-mínusz 100 ezer forint tűréshatárral, a lehetőségek azonban így sem kényeztetők. Összesen tíz autó akadt fenn a Használtautó.hu
professzionális keresőjén, nem meglepetésre a legismertebb német márkák (Audi, BMW, Mercedes-Benz, Volkswagen) luxuskategóriás modelljeivel, és pici színesítésként két Jaguarral – a japánok közül a Lexusban bíztunk, de LS csak sokkal olcsóbban, vagy sokkal drágábban kellette magát, így nem vehettük figyelembe.
2004-es Audi A8 4.2 quattro - hét éve még nem tombolt a márkaarculatot egységesítő single frame hűtőmaszk-őrület, de az A8 így, szolidabb frontrésszel is tekintélyt parancsol
Ez volt az első Audi Space Frame, azaz alumínium térvázat és karosszériát felvonultató A8. Ebben a 2000-es évjáratúban V8-as TDI dohog
A sort két Audi A8, két különböző generációval nyitja. A fiatalabb, 2000-es évjáratú modell az első széria ráncfelvarrás utáni változata, 3,3 literes, bőven 200 lóerő feletti teljesítményű V8-as TDI dízelmotorral, quattro összkerékhajtással, 3,49 millió forintért. Az extralista imponálóan hosszú, amit hétköznapi emberként elvárhatunk egy luxuslimuzintól, az benne van ebben az Audiban, és ahogyan ebben a kategóriában az magától értetődő, az automataváltó még a kapcsolgatások fáradalmait is leveszi a vezető válláról – az egyetlen hiányérzet az eltitkolt futásteljesítmény, de akik hisznek női tulajdonosban és az évi tízezres hajtásban, azoknak úgyis mindegy. A 2004-es, elegáns feketében pompázó A8-as már a második generáció, még single frame hűtőmaszk nélküli tagja, de orrában valószínűleg kellemes hangon duruzsoló, 4,2 literes V8-as benzinmotorral, fölényes 335 lóerővel, tengernyi nyomatékkal, ami hála a quattro hajtásnak, négy kerékkel fog talajt. A friss vizsgán talán meg sem száradt még a pecsét, így legalább erre két évig nem lesz gond. A 184 500 kilométeres használat évi 26 ezres átlag körül mozog, ami nem vészes, de alapos átvizsgálás nélkül bármit kijelenteni felelőtlenség lenne.
Egykoron 30 milliót hagytak a pénztárban ezért a 2002-es BMW 745i limuzinért - most majdnem csak a tizedét szeretnék érte megkapni. Az első sorban az ajtókárpit és az ülések gyűrődésein egyértelműen látszik a tartós használat
Szokatlan az ilyen élénk szín egy luxuslimuzin esetében - ehhez a 2003-as 740d-hez valószínűleg az Individual csomag keretében választották
A bajor konkurens, a BMW két 7-essel, szintén egy benzinessel és egy dízellel képviselteti magát. A Bangle-korszak megosztó külsejű limuzinjáról mostanában azt mondják, hogy az idő múlásával „beérett” a forma – szerintünk ez nézőpont kérdése, de ízlésről vitát nyitni felesleges. A 745i hirdetésében 30 milliós néhai árat említenek, magyarországi forgalomba helyezéssel, ám a 2002-es, 182 ezer kilométert futott, extráit tekintve fullos Bömös kereken 3,5 millióért vesztegel Budapesten. Amit lehet, azt villanymotorok mozgatják, szervomotor húzza be az ajtókat, zümmögve nyílik és csukódik a csomagtartó, és nem csak elöl, de hátul is maximális a kényelem. Az egy évvel fiatalabb, tehát 2003-as, feltűnő metálkékben elérhető 740d számlálója éppen 200 ezer km előtt jár, és ennek a farán még nem olcsó marketinges trükk a 40-es szám, valóban öblös dízel mozgatja az ötméteres karosszériát.
14 évesen sem filléres móka egy Jaguar XJR birtokba vétele, de a kompresszoros száguldásnak többszörösen is meg kell fizetni az árát - a fogyasztás és a karbantartás évente többet felemészthet, mint a 3,5 milliós vételár...
Jaguar esetében szinte magától értetődő a gyönyörű faburkolat, ami kivételesen nem műanyag utánzat. Ez a 2004-es XJ külföldi papíros, tehát a vételáron felül még komoly anyagi terhek nehezednek a vevő vállára
A kínálat legkülönlegesebb párosát egyértelműen a Jaguar szolgáltatja. Az XJ sportos változatát XJR jelöléssel árulták a britek, és egy ilyen fekete, kompresszoros erőgéppel szerelt nagymacska tulajdonosa úgy véli, 1997-es járgánya (gyári jelzéssel X300) van annyira különleges, hogy 3,5 milliót leszurkoljanak érte. A megtett kilométerek száma 207 ezerrel nem titok, ám a Jaguar nem éppen a megbízhatóságával szerzett hírnevet, az alkatrészek árai horribilisek, és a motor üzemanyagigénye sem csekély – a vételár csak a jéghegy csúcsa lesz annak, aki macskaidomár szerepkörben akar tetszelegni. Már az újabb generációhoz tartozik az a 2004. decemberi, 111 ezer kilométert futott XJ 4.2 V8 S/C, amely közel 400 lóerővel nem szerénykedik, ám a teljes boldogsághoz honosításra van szükség, mert az okmányok külföldiek. Ezzel a nagy Jag gyakorlatilag ki is hullik a listánkról, de megtartottuk, mint lehetséges alternatíva – ha valakinek így is megéri, lássa, ennyiért mit kaphat.
Nem egyformák, ez három különböző Mercedes-Benz S-osztály, de ennél a típusnál különösen népszerű az ezüstmetál fényezés. Középen egy S 320 CDI látható, a két szélen pedig egy-egy S 400 CDI - a bal oldali hosszított tengelytávval is kényeztet
Igazán szép és elegáns belsővel bír az S 320 CDI, amely 2003-as évjáratú
A Mercedes-Benznél nincs variálási lehetőség: három W220-as, kivétel nélkül dízelmotorral szerelt S-osztály, egységesen ezüstmetál dukkóval, fekete bőrbelsővel kelleti magát, mint valami előkelő német konfekciótermék. A legolcsóbb találat egy S 400 CDI, méghozzá a hosszított L karosszériával, 2001. novemberi évjárattal, márciusban lejárt okmányokkal, bőséges mennyiségű extrával, 170 ezer kilométerrel, 3,45 millió forintért. A legdrágább, 3,6 milliós Mercedesünk szintén S 400 CDI, 2001. májusi kiadás, televízióval, hűtővel, nagy felnivel valóba impozáns darab, a 238 ezres használaton pedig nincs mit csodálkozni. E kettő közé ékelődik azon S 320 CDI, amely két évvel fiatalabb (2003. december), 227 ezernél jár a számlálója, és a kisebb, nyolc- helyett hathengeres erőforrástól eltekintve minden lényeges kényelmi berendezést felvonultat 3,55 millió forintért.
Akit nem zavar a sznobok állandó kritikája, és az Audi A8-ra való folyamatos utalás, remek társra lelhet a Volkswagen Phateon limuzinban
Végezetül a kakukktojás, azaz a népautógyár luxusautója, a Volkswagen Phaeton, amelyből készült 6,0 literes, W12-es, 450 lóerős szörnyeteg is, ám a hirdetésben kínált modell „csak” az alaphoz közeli, benzines 3.2 V6 4MOTION. Akit nem zavar a VW embléma, bizony pazar kocsira tehet szert az összkerékhajtásos Phaeton képében, amely csendességével, teljes körű kényelmével, és hatalmas méreteivel méltó ellenfél bármelyik kihívóval szemben – még akkor is, ha az Audi négy karikája nagyobb presztízzsel bír. A székesfehérvári, kívül-belül fekete autó 2003. júniusi, órájában 152 ezer km ketyeg, az extrák között pedig az adaptív lengéscsillapító is feltűnik.
Összességében elmondható, hogy lehet luxusautót vásárolni kisautó áron, de hiába stimmelnek az összegek, a nagyvasak járulékos költségeit sokan kifelejtik a számításból, márpedig azokba könnyen belerokkanhat a könnyelműen, meggondolatlanul választó vevő. Mert ez a történet a csalóka látszat ellenére egyáltalán nem arról szól, hogy például Skoda Fabia helyett BMW 7-essel furikázzon a család, itt a fenntartási költségek is sokkal tetemesebbek, az új kisautókénál, de akár még az új luxusautókénál is.