Magának termeli az áramot - íme az üzemanyagcellás Toyota Mirai

Közel 20 esztendeje, hogy megjelent az első, még négyajtós szedán Toyota Prius, ami hasonlóan különlegesnek számított, mint ma az üzemanyagcellás Toyota Mirai.

A Prius élen járót, a Mirai jövőt jelent.

A Toyota első hibridjéből mára csaknem 30 tagú hibrid modellcsalád lett, eddig közel 8,5 millió ilyen, kettős üzemű autót értékesített a Toyota, ma is piac-, meg persze technológiavezető e téren. Az idén megjelent és már hazánkban is rendelhető Prius IV-gyel pedig valóban csúcsra is vitte a hatékonyságot, élen jár a témában. Villanyautót ugyanakkor nem kínál a Toyota, a hibridekben hisz, amiben van is igazság: rendszerszinten a villanyautók sem zéró emissziósak, illetve az is igaz, hogy lítium-ion akkumulátoruk jóval környezetpusztítóbb, mint a hibridekben jellemző Ni-MH (a konnektoros, igen ritka Priusban persze szintén a jobb energiasűrűséget adó lítiumos van). Most viszont újabb elsőség a Toyotáé, tavaly óta a világon elsőként kínálja tömeggyártású, bárki által megvásárolható üzemanyagcellás autóját, a Mirait.[BANNER type="1"]


Oké, bárki azért nem veheti meg, itthon például még hír sincs arról, hogy mikor fogják, fogják-e árulni, hiszen egyelőre egyetlen hidrogén töltőállomás sincs hozzá. Tavaly szeptember óta azonban Angliában, Dániában és Németországban már Európában is kapható, nettó ára 66 ezer euró, ami mintegy 25 millió forintos bruttó árat jelent, persze lehetséges, hogy be tudnák lőni a 23,99 milliós szintet is, hátha úgy jobban hangzik. Míg azonban nálunk még beláthatatlanul távoli a Mirai forgalmazása, a régiós menetpróbának otthont adó Lengyelországban már megvan a piaci bevezetés tervezett dátuma, ami már a jövő év. Addig állítólag két töltőállomás is lesz: Varósban és Poznanban is, amivel a miénknél jóval nagyobb országban is egészen jó lesz a lefedettség, ugyanis a Mirai hatótávja 500-700 kilométer körüli. Talán utóbbinak is köszönhető, hogy bár az első évben mindössze 400 példány eladásával számolt a Toyota, már több mint 1500 megrendelést kapott.
Olyan használhatóságot ad ugyanis a zéróemissziós Mirai, amilyet egy hagyományos autó. És milyen vezetni? Olyan, mint egy erős villanyautót. A hajtáslánc - a hatékonyság érdekében - hibrid, soros hibridnek mondható. A 155 lóerő teljesítményű üzemanyagcella egy Ni-MH akkumulátort és/vagy egy 154 lóerős, 335 Nm (azonnali) nyomatékú villanymotort táplál. Az elindulási hajlam (a villanyautóktól megszokottan) tökéletes. Gyorsításkor a villanymotor az akkumulátorból és az üzemanyagcellából egyaránt kap áramot, egyenletes menetben azonban az áramfolyam kihagyja az akkumulátort, a cella közvetlenül a villanymotort táplálja, így még jobb a hatásfok, ami természetesen mind a belső égésű motorénál, mind mondjuk egy hőerőműből táplált villanyautóénál jobb. Lassításkor természetesen a fékezési energiát hasznosítja az olyankor generátorként szolgáló villanymotor, tölti a 6,5 Ah-s (Ni-MH) akkumulátort.


A sofőr persze csak annyit érzékel az összetett hajtásláncból, hogy padlógázt nyomva a kompresszorok hallhatóan tolják a hidrogént, illetve a levegőt a benne lévő oxigénért az üzemanyagcellába, hogy az a hidrogént és az oxigént elegyítve a lehető legtöbb áramot termelje.

Kipufogó természetesen nincs, ahogyan kipufogás sincs. Az egyetlen "melléktermék" a vízpára, amit gombnyomásra engedhetünk ki az autóból, hogy például a garázsunkat se áztassa a Mirai.

Az utastér olyan, mintha egy Priusban ülnénk. Csak még tágasabb, még finomabb. Illetve sorry, a Mirai volt előbb, csak hozzánk még nem jutott el, a Prius olyan, mint egy kicsinyített Mirai. Utóbbi négyajtós, mindössze Cd=0,29 légellenállási együtthatóval büszkélkedő. Utastere négyüléses, nagyautósan tágas. Van olyan finom, hogy bármely prémium konkurens alternatívája lehessen, miközben rendszerszinten ma a létező legkevésbé környezetkárosító autó.

A Mirai teljes mértékben kiforrott, mindene gyönyörűen kidolgozott, benne van a Toyota jól ismert navigációja, hibridkijelzője, vészfék-rendszere és távolságtartós tempomatja, sávtartója és holttérfigyelője is. Miként már említésre került, a helykínálat a kidolgozáshoz hasonlóan parádés az utastérben, a 361 literes csomagtér pedig elegendő.

Ha a gyári fotókon furcsának is tűnhetett a Mirai formája, személyesen - és nem csak a technika tükrében - egészen dögös.

Nem titkolhatom, én belehabarodtam. Még vezetni is élmény, 9,6 másodperces 100 km/órára gyorsulásával a jelentős, 1850 kilogrammos saját tömegét is jól leplezi. Futóműve (ami amúgy nincs is túlbonyolítva: elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, persze elöl-hátul stabilizátorral) kényelmes. Fékezéskor viszont meglepődhetünk: a fizika nem hazudik, ekkora tömegnek bizony a tehetetlensége is nagy. Hiába a visszatermelés, hiába a négy masszív tárcsafék, észnél kell lenni. De aki Mirait választ, az vélhetően észnél is lesz, ez egy józan autó, technikai csemege. Nem mellesleg ahhoz is kiváló, hogy a Priust népszerűsítse, hiszen a Toyota technikai elsőségét nem kicsit nyomatékosítja.