Magyar autóval a magyarok tengerpartjára - dízel SX4 teszt

Tavaly ősszel frissült és kapta meg sokak által kritizált, de mindenképp karakteresebb és megjegyezhetőbb orrát az Esztergomban gyártott Suzuki SX-4 S-Cross. Szerintem így is mutatósabb a tapírfejű elődnél, ráadásul ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül foglal el kiemelt helyet a Suzuki palettában (és az eladási éllistán is), közvetlen a húzómodell Vitara mögött. 1,0 literes háromhengeresével kellemes városi terepjáró, az 1.4 turbóval már valódi erőgép, azonban dízelként most először vallott nálunk faceliftje után a hazai gyár nagyobb crossovere. Márpedig egy dízel hosszútávra való, így egészen az Adriáig hajtottuk, ahol a fokozott hazai jelenlét miatt szívélyesen fogadták. Mindez persze mit sem változtat azon, hogy a horvát sofőrök olyan kiemelt veszélyt jelentenek a tesztautókra, hogy csak a határ után múlt el a gyomorgörcsöm.
Legolcsóbb és talán leglogikusabb változatában, GL+ felszereltségben, 6 sebességes kéziváltóval párosítva próbáltuk a frissített SX4 S-Cross-t. Faceliftnek mondjuk, pedig annál többnek hívnám a Vitara futóművének beültetése és a szívó alapmotor kiiktatása után. Már elöl-hátul ledesek a fényszórók, a volánt pedig kemény, varrott bőrrel fedik. A nagyobb illesztési hézagokat mindig elnézzük egy Suzukinak, hiszen csupa szív karaktere mellett pont az egyszerűségéért szeretjük, ami azért még így is bőven meg tudja ugrani mondjuk egy Dacia szintjét. Jó, hát vannak ilyen apró blamák, hogy a fedélzeti komputer és a központi infotainment órája között néha 3 perc eltérés is adódik még az után is, hogy a külön beállítandó órák eleinte azonos időt mutattak.
A tesztautó átvételekor 10 000 km volt az órában, így már az utastérben használt anyagok is jobban megmutatták strapabírásukat. Ahogy a legtöbb Suzukiban, itt is domináns a fényesre csiszolt műanyag, amire olyan boldogan telepednek a porszemek, mint legyek a lócitromra, a műszerfal jó részét borító puhább műanyag viszont kirívó a Suzuki jelenlegi palettájából. Kedvenc részlet az előretolható könyöklő, ami meglepően jól esik kézre, pontosabban könyökre, bár lehetne párnázottabb, mert így csak az első 300 kilométeren kényelmes. Praktikus az alatta elrejtett USB csatlakozó, így tovább figyelhetjük a traffikat a Waze-ben. A család a hátsó ülések kétállású háttámláinak, a jól pakolható csomagtér duplapadlójának és 12 voltos csatlakozójának örült nagy erőkkel. Annak meg még inkább, hogy hátul is az elsőkkel megegyező hosszúságúak az ülések, a lábtér pedig olyan nagy, hogy strandolás után már-már kényelmesen tudjuk átvenni a vizes alsónacit.
A motorizáltság telitalálat volt a hosszú utazáshoz, a kevésbé nyomatékos karakterű, de így is 320 Nm-t teljesítő dízel nagyon illik a mackós SX4-hez. Gombnyomásra röffen be az eleinte korántsem finom járású dízel. Nem titkolja beállítottságát, ez a motor bizony képes kerregni, főleg persze hidegindítás után. Hosszú kiosztásának köszönhetően városi és azon kívüli használathoz is nagyszerű társ volt a 6 fokozatú kézi váltó, és alapáron jár az autópályázó legjobb barátja, a tempomat is. Alacsony fordulaton a turbó szipogása nem várt mosolyokat csal elő belőlünk, autópályatempónál pedig az, hogy épp csak fel-fel szökkenünk a 2000 fordulat/perc szent határa fölé. Városban sajnos nagyobb az étvágya, masszív autópályás fogyasztása viszont 4,8 liter/100 km volt, amit klímával, az engedélyezett legnagyobb sebességgel, nem ritkán hegymászással abszolvált. Le a kalappal!

Lehet, hogy a magyar suzukis szív teszi, de számomra soha egyetlen crossover vezethetősége sem volt ennyire könnyed. Ugyan dízelével nehezebb, de tesztautónk így is mindössze 1240 kg. Olyan, mintha egy hagyományos kompakt kategóriás ferdehátút hajtanánk, viszont a magasabb üléspozíciónak köszönhetően még egy fokkal kényelmesebben vezetünk és nem mellesleg az önbizalmunk is nagyobb egy part menti krúzoláskor, kizárólag narancssárga napszemüvegben, rántotthúsos szendviccsel az ajtózsebben. A kormányzás közvetlen, a hatfokozatú kézi váltó rövid úton jár, hanyagul, ujjbeggyel kapcsolható, közben mégis hihetetlen pontos: olyan klasszikus Suzuki váltó, ám még a megszokottnál is pontosabb, ahogy arra már az első menetpróba alatt is felfigyeltem.
Egyszerű a futóműve, ennek ellenére meg sem érezte, hogy telepakoltuk és négyen beleterpeszkedtünk. Maradt a szokásos SUV-os kiállása, pedig egyébként crossovernek tekinti a Suzuki, és tulajdonképpen az is, hiszen tereptudása nem igazán van. Elődjénél így is feljebb ül, vitarai magaslatokba emelték, de a 18 centis hasmagasság eléggé behatárolja hatókörét, ráadásul a keményen felütő futómű sem túl kényelmes. Rosszabb minőségű útburkolatokon képes furcsán kilengeni a kasztni, hát még a sziklákon. [BANNER type="1"]
Létezik tehát nagyobb utazásra optimalizált Suzuki SX4 S-Cross, crossover feladatát pedig maradéktalanul teljesíti: kényelmes, szellős belső tér, magasabb üléspozíció, jó vezethetőség, emelt hasmagasság, erős dízelmotor. Az, hogy utóbbi takarékos is, csak hab a tortán, méghozzá nagyon is krémes. Az SX4 S-Cross nem csak megfizethető a hazai piacnak, de úgy érzem, hogy illik is a mi igényeinkhez. Épp 6 millió forint alatti listaárával pont 1 millióval drágább a legalapabb háromhengeres benzinesnél, és mindössze 300 000 a felár a hasonló GL+ szintű 1.4 turbó változathoz képest. Ráadásul ismerjük a Suzukit, biztosak lehetünk a komoly kedvezményekben is, bár ennek ellenére is esélytelen, hogy elvegye a nála divatosabb és olcsóbb Vitara piaci elsőségét. És hogy megvenné-e a család? Máris tervben van!