Cikk2011. 10. 29.
Magyar győzelem a Forma-1-es overall-versenyen
Hiába nyert kétszer is a magyar, Kalmár István tervezte overall a McLaren, illetve a Hugo Boss szavazásán, csak Jenson Button fogja viselni a kalocsai motívumokkal díszített ruhát.
Betumeret18 px
Jenson Button magyar formatervű overallban versenyezhet Brazíliában, az idei év utolsó Forma-1 nagydíján
Ahogyan azt írtuk, Kalmár István nem hagyta annyiban a dolgot és elérte, hogy ismételt szavazásra kerüljön sor. A németek végül beadták derekukat, a korábbinál szigorúbb ismétlést tiltó részletekkel, de megismételték a szavazást, egy kemény feltétellel. A kisorsolt hazai overallhoz annyira ragaszkodtak, hogy kikötöttek, hogy "amennyiben esetleg nem a német ruha nyer" az ismételt szavazáson, Hamilton akkor is az ő mezükben ül autóba, s immár csakis Button ruhája volt tárgya a virtuális versengésnek. [BANNER type="1"] Az eredményhirdetés most sem volt azonnali, a csütörtök éjfélig tartó verseny zárása csak tegnap délután került fel az internetre, Kalmár István formaterve immár másodjára is fölényesen nyert, mintegy 120 ezer voksával két nagyságrenddel áll a második helyen végzett előtt. November 27-én tehát Button a magyar, míg Hamilton a német ruhában fejezheti be az idei évadot.
Mivel a magyar nagydíj edzésén Hamilton által hordott ruha így már most felszabadult, arra rögtön jótékonysági árverést szervezett a Hugo Boss hazai forgalmazója, a Roland Divatház, a befolyó összeget a gyermekek gyógyításában segítő Trautsch András Olivér Alapítványnak ajánlják fel a szervezők.