Cikk2012. 06. 19.

Magyar találmány könnyítheti a kerekesszékesek életét

A magyar Rehab Zrt. fejlesztette ki, de egy amerikai cég fogja gyártani a kerekesszékkel élők közlekedését segítő Kengurut.


A hazai Rehab Zrt. fejlesztette ki, mégis egy amerikai cég fogja gyártani a kerekesszékkel élők számára kialakított mini elektromos autót, a Kengurut. Az apróság teste egy fém alvázra épített üvegszálas héjszerkezet, melynek egyetlen ajtaja az autó hátulján található, az egyszemélyes utastérbe az itt lenyitható rámpán keresztül lehet fel- illetve legurulni, maga az autó pedig motorkerékpár jellegű kormánnyal irányítható, a gázvillany adagolása is a markolat forgatásával lehetséges. [BANNER type="1"] A magyar cég által 2005 környékén bemutatott Kengurut a két hátsó kerékhez beépített két darab 2 kW-os villanymotor mozgatja: akkumulátorai nagyjából 8 óra alatt tölthetők tele, amivel körülbelül 80-100 km-es hatótávot ad használójának.
A magyar találmány gyártását most egy texasi cég, a szintén kerekesszékben élő Stacy Zoern által alapított Community Cars vállalta fel. Zoern kisasszony netes böngészés alapján bukkant rá a Kengurura, és rögtön rájött, mekkora mértékben növelheti a mozgássérültek mobilitási lehetőségeit a kis szerkezet. A vele készített, itt megtekinthető videóinterjúban elmondja, hogy fiatalabb korában maga is vezetett kerekesszékes használatra átalakított autót, de alig két hónap alatt összetörte, mert betegség által legyengített karjaival nem tudott rendesen kormányozni. A hamarosan érkező, kormány helyett joystickkal vezethető újabb verzió viszont már számára is megadja majd a szabad mozgás lehetőségét.
A Kenguru sikerét persze nagyban befolyásolhatja ára is, a Community Cars vezetője szerint 20-25 ezer dollár (4,6-5,8 millió forint) körüli összegre lehet számítani, de ez területenként változó lehet, mivel egyes helyeken további kedvezményeket adhatnak az elektromos hajtás miatt.