Cikk2013. 09. 17.

Majdnem mindenkinek az Év Motorja kellene

Olyannyira sikeres a Ford Év Motorja díjjal - kétszeresen - kitüntetett 1,0 literes turbómotorja, hogy annak gyártási kapacitását kölni gyárában duplázni kényszerül a Ford. Ez persze aligha lehet keserű a márka számára.


Miként arról korábban beszámoltunk, 2012-ben és 2013-ban egyaránt a Ford 1,0 literes, közvetlen befecskendezésű, turbós benzinmotorja nyerte az Év Motorja címet. Ez a motor pedig nem csak a pontokat osztó - jellemzően autós szakújságíró - zsűritagoknál, hanem az autóvásárlóknál is sikeres. Az idei év első nyolc hónapjában az európai piacon jelentősen nőtt az érdeklődés az 1,0 literes EcoBoost motorral szerelt modellek iránt. A B-MAX modellek 44 százaléka, a Focusok 32 százaléka, a Fiesták 26 százaléka, valamint a C-MAX és Grand C-MAX modellek 24 százaléka ezen motorral kelt el. Éppen ezért a Ford a kölni motorgyárban beindítja a második műszakot, megduplázva – azaz több mint napi 1000 darabra emelve – a termelés volumenét; a gyártókapacitás növelésével 2013-ban 100 ezerről 165 ezerre darabra nő a termelés, 2014-ben pedig 200 ezer, azaz napi 1000 motor készül majd az üzemben. [BANNER type="1"] A Ford Europe épp a napokban jelentette be, hogy a jövő év elejétől kapható lesz a Focus 1.0 EcoBoost azon modellváltozata, mely Európa első nem hibrid és benzinmotoros kompaktjaként hoz 100 g/km alatti, nevezetesen 99 g/km CO-kibocsátást. Az 1,0 literes EcoBoost motor hamarosan további Fordokban is megjelenik, így megrendelhető lesz a Transit Connect, a Transit Courier, a Tourneo Connect, a Tourneo Courier, valamint majdan az új Mondeo és EcoSport modellekhez is. A jelenlegi legkisebb EcoBoost nem csak Európát veszi célba, hanem az egész világon bemutatkozik: Indiában és Kínában nemrégiben jelent meg a Ford EcoSport modellben, az év későbbi részében pedig az észak-amerikai Ford Fiestában is feltűnik majd.

A németországi Aachenben és Merkenichtben, valamint az angliai Duntonban működő kutató-fejlesztő központokban tervezett 1,0 literes EcoBoost motort a romániai Krajovában működő üzem is ontja. Az 1,0 literes EcoBoost blokk gyártásához a Ford modernizálta kölni és krajovai motorüzemeit, és fejlett gyártástechnológiákat honosított meg. Utóbbiak között említhető a forgácsolási rendszer felújítása: a korábbi két literről mindössze öt milliliterre csökkent az alumínium motoralkatrészek forgácsolásához szükséges hűtőfolyadék mennyisége, így nemcsak maga a motor, hanem a gyártási folyamat is környezettudatosabbá vált.
A gyártási folyamatban bevezették a “hideg tesztelési” technológiát is, aminek révén a motorok beindításuk nélkül is letesztelhetők, így 66 százalékkal csökkent a vizsgálatok során felhasznált üzemanyag és a kibocsátott CO2 mennyisége. A kölni gyár üzemeltetéséhez szükséges energia megújuló forrásból – többek közt három norvég és svéd vízerőműből – származik. Az EcoBoost motorok sikere tehát nem csak a Fordnak, mindenkinek öröm lehet, hiszen minden szempontból környezetbarátabbak, mint az azonos teljesítményt nyújtó, még ma is kapható 1,6 literes szívómotorok.