Nem sok látszik belőle, de a tisztségviselők mögött bizony ott lapul a 31 milliomodik Lada (fotó: Autostat)
Egy Vesta lett a Lada 31 milliomodik autója, amely a hét elején gördült le a gyártósorról. A hófehérben pompázó modell 1,8 literes erőforrással rendelkezik, a szankciók által sanyargatott márka pedig büszkén emelte ki a sajtóeseményen, hogy a jubileumi autó már automata váltóval rendelkezik. Az illetékesek azt is elmondták, hogy nem tervezik megtartani a jubileumi modellt, értékesíteni fogják azt is. A Lada egyébként még mindig jól csengő név Oroszországban, ahol a teljes autóflotta egyharmada az ő emblémájukkal gyűjti a kilométereket, ez pedig közel 14 millió autót jelent.
[BANNER type="1"]
2030-ig 12 új modell jöhet a Ladától
Hamarosan ez a szám még nagyobb lehet, hiszen a vállalat 2030-ig 12 új modell piacra dobását tervezi, szinte minden szegmensbe hoznak valami újdonságot. Már idén májusban megkezdődik az új Lada Largus gyártása (amely egy átemblémázott Dacia Logan), sőt, érkezik az első villanyautójuk is, amely e-Largus néven fut majd. Bő fél évvel később, szeptemberben megkezdődik a limuzin Lada Aura gyártása is, amelyről korábban
már mi is írtunk. Sőt, az immár 44 éve futó Niva Legend is kap majd egy frissítést, de jön egy szabadidő-autó is, amely Niva Sport SUV néven kerülhet a kereskedésekbe az
Autostat információi alapján.